Lombikprogram a meddőség kezelésére
Bejelentkezés
Az 1978-ban született Louise Brown volt az első baba, aki méhen kívül, mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A lombikprogram mára mindennapos gyakorlattá vált. Ha a meddőségi diagnosztika során feltárt okok kezelése nem vezet eredményre, vagy a kivizsgálás nem találja meg a termékenységi zavar okát, a módszer lehetőséget kínál a kívánt gyermekáldás megérkezéséhez.
A meddőségi kivizsgálás és kezelések több lépcsőben zajlanak és a legelső feladat mindig az, hogy a szakemberek megtalálják a meddőség konkrét kiváltó okát vagy okait. Egyaránt beszélünk férfi és női, illetve közös eredetű meddőségről, illetve körülbelül 10%-ban ismeretlen okról. A további lépések annak függvényében zajlanak, hogy kinél és milyen probléma áll fenn.
Miután kizárták a legalapvetőbb okokat, és végigvették az egyszerűbben, minél kevesebb beavatkozással járó kezelési eljárásokat, akkor következnek a mesterséges megtermékenyítési módszerek. Általában először a mesterséges spermiumfelhelyezéssel, azaz az inszeminációval próbálkoznak meg a párnál. Ha ez több alkalommal nem hoz eredményt, akkor következik valamilyen lombikeljárás, hagyományos IVF, ICSI vagy esetleg donációs eljárás.
Lombikprogram a meddőség kezelésére részletesen
Mikor ajánlott belevágni a lombikeljárásba?
A mesterséges megtermékenyítés azokban az esetekben nyújthat megoldást, amikor a mesterséges spermafelhelyezés több próbálkozás után sem volt eredményes, vagy amelyekben a pár egyikénél például az alábbi diagnózisok valamelyikét állították fel:
- a méh és a petevezetékek problémái,
- endometriózis (a méhnyálkahártyát érintő, ma még nagyrészt ismeretlen okból kialakuló kórkép),
- a petesejtérés (ovuláció) rendellenességei,
- alacsony, ~ ötmillió alatti spermaszám,
- antitestek termelődése, amely károsítja a spermát vagy a petesejtet,
- a spermiumok nem tudnak áthatolni a méhnyak nyálkahártyáján vagy éppen itt pusztulnak el,
- ismeretlen eredetű meddőség
A mesterséges megtermékenyítés (IVF) lépései
1.Stimuláció
Az eljárás a stimulációval indul, azaz petesejtek szám feletti termeltetésével. Ennek során a hölgyek hormonkezelést kapnak injekciók formájában, hogy a normális 1-2 tüsző helyett több induljon termelődésnek, illetve hogy ezek egyszerre érjenek majd meg körülbelül a 12-14.napra . A kezelés többféle lehet, az időtartama is változó, ezt mindig személyre szabottan a kezelőorvos egy ún.stimulációs protokollban állítja össze és a stimuláció során ultrahangvizsgálatokkal monitorozzák.
2.Petesejtleszívás
A megérett tüszők ill.petesejtejk leszívása a következő lépés. A petesejtleszívás ideje kulcsfontosságú, ezt egy nagyon pontos időben beadott injekcióval szabályozzák. Ez altatásban vagy bódításban történik, egy rövid műtéti eljárás során.
3.Megtermékenyítés
A leszívást követően a hímivarsejteket a méhen kívül, laboratóriumi körülmények között „hozzák össze” a petesejttel, majd az így létrejött embriót (vagy embriókat) ültetik a méhbe. (Az angol nyelvhasználatban ezt nevezik IVF-nek, az In Vitro Fertilization kifejezés rövidítéséből).
Ha a hímivarsejteket csak a petesejt mellé cseppentik és hagyják, hogy azok egyike magától termékenyítse meg a petesejtet, hagyományos IVF-ről beszélünk. Ha az embriológus maga választja ki valamilyen módszer segítségével a legjobbnak tűnő spermiumot és mesterségesen szúrja bele a petesejtbe, ezt ICSI eljárásnak nevezzük.
4.Embriótenyésztés
A laboratóriumban figyelemmel kísérik és biztosítják a létrejött embriók optimális növekedését. Ha lehetséges, minden intézményben öt napig igyekeznek tenyészteni az embriókat. Ekkorra éri el az embrió a legideálisabb, hólyagcsíra (blasztociszta) állapotot. Ez a beágyazódás előtti állapotban lévő embriót jelenti, amely ekkor már 70-100 sejtből áll. Természetesen akár 2 napos embrió beültetése is lehetséges és abból is ugyan úgy létre tud jönni egészséges várandósság.
5. Beültetés
A mai irányelvek szerint minél kevesebb, az esetek döntő többségében egyetlen embrió beültetése lesz javasolt. Ennek egyik fő oka, hogy a többes terhesség jelentős kockázatot jelent. Ez, a néhány perces eljárás jóval egyszerűbb, mint a petesejt leszívása, leginkább egy nőgyógyászati vizsgálathoz, illetve rákszűréshez hasonlít. Egy vékony katétert vezetnek a méhbe ultrahangos támogatással, amibe az embriológus előzetese elhelyezik az embriót.
Az embrióbeültetést követően általában egy rövidebb (intézménytől függően 10-50 perc) fekvés után engedik el a pácienst. A terhességi tesztet körülbelül két hét múlva lehet majd elvégezni, melynek a vérvétel a legbiztosabb módja.
A be nem ültetett embriókat le lehet fagyasztatni későbbi felhasználásra, vagy esetlegesen dönthetnek azok odaajándékozásáról egy másik meddő párnak, felajánlhatják őket kutatási célre, vagy a megsemmisítésüket is kérhetik. Akármelyik megoldást is választják, ebbe a pár mindkét tagjának bele kell egyeznie.
Mi történik a tesztelést követően?
Ha az eredmény pozitív, azaz a hcg szint a referenciatartományhoz képest emelkedett, 2 nap múlva újabb vérvételre kerül sor. E következő vérvétlen a hcg értéknek – bármennyi is volt az első méréskor – körülbelül duplázódnia kell, ez mutatja, hogy az embrió fejlődése jól folytatódik. Ha a második vérvételen tehát duplázódott értéket kapunk, akkor jó eséllyel a beültetést sikerült. Érdemes ilyenkor progeszteron szintet is nézetni, és azt az eredményt is egyeztetni a kezelőorvossal. A pozitív teszt után 2 héttel érdemes elmenni az első, korai ultrahangvizsgálatra, ahol az orvos megállapítja a beágyazódás helyét és z embrió jellemzőit. Erről, a Korai ultrahangvizsgálatól itt olvashat!
A lombikkezelések átlagos sikerrátája 20-40% (és a leendő anya életkorával csökken), azaz igyekezzünk ne csüggedni, ha az első beültetetés esetleg nem sikerül. Ami nagyon fontos, hogy egy-két sikertelen próbálkozás után mindenképpen érdemes újra konzultálni a kezelőorvossal (közösen, női és férfi oldalon egyaránt) és további vizsgálatokat végeztetni a javaslatuk alapján.
Termékenységi zavarok, meddőség
Meddőségi Centrumunk célja a teljes körű kivizsgálás, melynek alapja a komplex konzultáció és az alapvető vizsgálatok megléte.
SZAKORVOSI KONZULTÁCIÓK | |
Komplex meddőségi konzultáció» Meddőségi Centrum specialista szakorvossalSzakorvosi konzultáció meddőségi szakorvossal a pár mindkét tagjának részvételével. Hüvelyi ultrahangvizsgálattal. | 41 000 Ft |
Komplex meddőségi konzultáció» Dr. Imre Ruben Meddőségi Centrum vezető szakorvossalSzakorvosi konzultáció a pár mindkét tagjának részvételével. Hüvelyi ultrahangvizsgálattal. | 51 000 Ft |
Kezdő meddőségi konzultáció» Meddőségi specialista nőgyógyásszalMég meg nem kezdett termékenységi kivizsgálás esetén, ha a pár most szeretné elindítani a termékenységi alapkivizsgálást. A pár mindkét tagjának részvételével.Hüvelyi ultrahangvizsgálattal. | 38 000 Ft |
Kezdő meddőségi konzultáció» Dr. Imre Ruben Meddőségi Centrum vezető szakorvossalMég meg nem kezdett termékenységi kivizsgálás esetén, ha a pár most szeretné elindítani a termékenységi alapkivizsgálást. A pár mindkét tagjának részvételével. Hüvelyi ultrahangvizsgálattal. | 51 000 Ft |
Meddőségi kontroll konzultáció ultrahanggal Dr. Imre Ruben Meddőségi Centrum vezető szakorvossalfolyamatban lévő kivizsgálás esetén | 41 000 Ft |
Meddőségi kontroll konzultáció ultrahanggal Meddőségi Centrum specialista szakorvossalfolyamatban lévő kivizsgálás esetén | 35 000 Ft |
Meddőségi kontroll konzultáció ultrahang nélkül Dr. Imre Ruben Meddőségi Centrum vezető szakorvossalfolyamatban lévő kivizsgálás esetén | 32 000 Ft |
Meddőségi kontroll konzultáció ultrahang nélkül Meddőségi Centrum specialista szakorvossalfolyamatban lévő kivizsgálás esetén | 27 000 Ft |
Meddőségi szakorvosi konzultációOrvosi javaslat alapján, intézetünkben elvégzett szakorvosi vizsgálatot követően, e-mailen keresztül | 21 000 Ft |
VIZSGÁLATOK, TESZTEK | |
Peteérés ultrahang (Folliculometria) | 19 000 Ft |
Ciklusmonitorozás (Peteérés ultrahang/Folliculometria bérlet) | 76 000 Ft |
Endometrium biopszia krónikus endometritis (méhnyálkahártya gyulladás) szövettani igazoláshozBiopsziás minta CD138 - Syndecan 1 immunhisztokémiai vizsgálatával | 69 000 Ft |
Endometrium biopszia (méhnyálkahártya mintavétel)A minta szövettani vizsgálatát tartalmazza | 59 000 Ft |
Szövettani vizsgálat, mintánként | 16 000 Ft |
Endometriális Receptivitás molekuláris genetikai vizsgálata, BioER (ERA) teszt»Méhnyálkahártya befogadóképességi idejének vizsgálata, implantációs ablak meghatározása.Az ár nem tartalmazza a nőgyógyászati mintavétel díját! | 265 000 Ft |
Komplex endometriális mikrobiom vizsgálat, MicroVE teszt»A méhnyálkahártya mikrobiális összetételének komplex vizsgálata. A teszt az endometriális mintában jelenlévő Lactobacillus sp. nemzetséghez tartozó baktériumfajok relatív gyakoriságát vizsgálja; másrészt kimutatja az endometrium esetleges krónikus gyulladásáért felelős 16 leggyakoribb patogén baktérium jelenlétét is.Az ár nem tartalmazza a nőgyógyászati mintavétel díját! | 175 000 Ft |
Endometriális Receptivitás + Mikrobiom vizsgálat csomag (BioER + MicroVE)» Mindkét teszt egyidejű elvégeztetése esetén. A tesztcsomag díján felül egyszeri mintavételi díj fizetendő! | 430 000 Ft |
BioER / MicroVE mintavételMéhnyálkahártya mintavételi beavatkozás szakorvos által | 20 000 Ft |
Affinitymap KIR anyai immunológiai összeférhetetlenségi vizsgálat »meddőségi nőgyógyászati vagy immunológiai szakorvosi javallatra | 149 000 Ft |
Affinitymap HLA-C immunológiai összeférhetetlenségi vizsgálat, 1 fő »meddőségi nőgyógyászati vagy immunológiai szakorvosi javallatra | 125 000 Ft |
PCT tesztpostcoitalis teszt | 39 000 Ft |
ELJÁRÁSOK | |
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (HyCoSy) »az ár a vizsgálat díját és a kontrasztanyagot tartalmazza, szakorvosi konzultációt nem | 95 000 Ft |
Virtuális méhtükrözés »3D /4D hüvelyi ultrahang | 59 000 Ft |
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (HyCoSy) + virtuális méhtükrözés | 130 000 Ft |
Méhkarcolás (endometrial scratching)16-22. ciklusnap között | 41 000 Ft |
Méhtükrözés (office hiszteroszkópia) »Az ár a vizsgálat díját és a felhasznált anyagokat, valamint az eredmény értékelését tartalmazza, szakorvosi konzultációt nem | 120 000 Ft |
Operatív office hiszteroszkópia»Minimál-invazív nőgyógyászati műtétek hiszteroszkóppal, altatás nélkül. | 190 000 Ft |
Operatív office hiszteroszkópia bipoláris rezektoszkóppal»Minimál-invazívnőgyógyászati műtétek hiszteroszkóppal komplex kórképek megoldására, altatás nélkül. | 350 000 Ft |
További laboratóriumi vizsgálataink(például STD kimutatás, női nemi hormonok, infertilitási panelek) | Laborvizsgálatok árlista |
Centrumunkban számos diagnosztikus és operatív eljárás lehetséges kiváló szakorvosaink által. Kérjük, minden alábbi szolgáltatás kapcsán egyeztessen kezelőorvosával az eljárás időzítése (ciklusnapok), a szükséges előzetes vizsgálatok (például citológia), illetve a szükséges előkészületek kapcsán! Minimál-invazív nőgyógyászati műtétek hiszteroszkóppal, altatás nélkül. Minimál-invazívnőgyógyászati műtétek hiszteroszkóppal komplex kórképek megoldására, altatás nélkül.
Az alábbi árak szakorvosi vizsgálatot, konzultációt, esetlegesen szükséges szövettani vagy egyéb vizsgálatot nem tartalmaznak
ELJÁRÁSOK
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (HyCoSy) »
Az ár a vizsgálat díját és a kontrasztanyagot tartalmazza.95 000 Ft
Virtuális méhtükrözés »
3D /4D hüvelyi ultrahang59 000 Ft
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat (HyCoSy) + virtuális méhtükrözés
130 000 Ft
Méhkarcolás (endometrial scratching)
41 000 Ft
Méhtükrözés (office hiszteroszkópia) »
Az ár a vizsgálat díját és a felhasznált anyagokat, valamint az eredmény értékelését tartalmazza, szakorvosi konzultációt nem120 000 Ft
Operatív office hiszteroszkópia»
(Az ár az esetlegesen szükséges szövettani vizsgálatot vagy vizsgálatokat nem tartalmazza.)190 000 Ft
Operatív office hiszteroszkópia bipoláris rezektoszkóppal»
Intézményünkben történő előzetes szakorvosi vizsgálat és negatív méhnyakrák-szűrési eredmény szükséges350 000 Ft
Szövettani vizsgálat, mintánként
16 000 Ft
További laboratóriumi vizsgálataink
(például STD kimutatás, női nemi hormonok, infertilitási panelek)Laborvizsgálatok árlista
A meddőség vagy vetélések okainak feltárása általában hosszú hónapokat vesz igénybe. Centrumunkban lehetőségük van ezt az időt a lehető legrövidebb időre rövidíteniük. Az önök számára a konzultáció alapján szükséges összes vizsgálatot helyben végezzük, szakorvosaink közreműködésével.
Harminc napos meddőségi kivizsgálás »Konzultáció + vizsgálatot követően kérhető. A gyermeket tervező pár általános kivizsgálása, kezelési terv elkészítésével. | 289 000 Ft |
Sikertelen terhesség (vetélés) utáni női kivizsgálási csomag - kiterjesztett »Konzultáció + vizsgálatot követően kérhető | 295 000 Ft |
Ciklusmonitorizálás (Folliculometria bérlet)Peteérés ultrahangok (5 alkalommal egy éven belül) meddőségi kezelések támogatásához | 76 000 Ft |
Andrológia szakrendelés
Andrológiai szakorvosi vizsgálat »Dr. Kopa Zsolt, Andrológiai Centrum vezető szakorvos | 45 000 Ft |
Andrológiai szakorvosi kontroll vizsgálatDr. Kopa Zsolt, Andrológiai Centrum vezető szakorvos | 35 000 Ft |
Andrológiai szakorvosi vizsgálat »Andrológiai Centrum szakorvos | 35 000 Ft |
Andrológiai szakorvosi kontroll vizsgálatAndrológiai Centrum szakorvos | 30 000 Ft |
Andrológiai szakorvosi konzultációOrvosi javaslat alapján, intézetünkben elvégzett szakorvosi vizsgálatot követően, e-mailen keresztül. | 22 000 Ft |
Here ultrahangszakorvosi vizsgálattal együtt vehető igénybe | 15 000 Ft |
Prosztata ultrahangszakorvosi vizsgálattal együtt vehető igénybe | 16 000 Ft |
folyamatban lévő kivizsgálás esetén | 5 000 Ft |
Andrológia speciális laborvizsgálatok
A vizsgálatok előtt 3-5 nap önmegtartóztatás szükséges, se több, se kevesebb. A spermavizsgálatokhoz megfelelő mintagyűjtő edényre van szükség, melyet intézetünkben vagy gyógyszertárban lehet beszerezni. Egyéb „mintatartály” nem alkalmas eredményes spermavizsgálatra, így az ilyen mintát nem tudjuk feldolgozni. A hozott mintának a mintanyeréstől számított 1 órán belül a laboratóriumba kell érkeznie és a szállítás során 20-35 °C-on kell tartani.
Spermaanalízis (WHO VI szerint, QuaDeGa minősítésű laborunkban) »eredmény másnap | 35 000 Ft |
Spermaanalízis kontrollintézetünkben elvégzett 6 hónapon belüli spermaanalízis esetén, eredmény másnap | 29 000 Ft |
Peroxidáz teszt | 12 000 Ft |
Y-kromoszóma mikrodeléció (AZF) vizsgálat | 49 000 Ft |
Akroszóma reakció vizsgálata* » | 42 000 Ft |
DNS fragmentáció (SCSA, DNS töredezettség)* »áramlási citométerrel, eredmény 1 hét | 46 000 Ft |
Reaktív oxigén szabadgyökök mérése (ROS vizsgálat)* »áramlási citométerrel, eredmény 1 hét | 28 000 Ft |
DNS fragmentáció + ROS mérés csomag*eredmény 1 hét | 61 000 Ft |
PMN elasztáz gyulladásos marker kimutatása*eredmény 3-4 hét | 11 000 Ft |
HBA teszt (Hialuron kötődés vizsgálata)*eredmény 3-5 munkanap | 36 000 Ft |
Spermium ellenes antitest (MAR teszt)fenti csillaggal jelölt funkcionális tesztekkel együtt nem végezhető, eredmény 20-25 munkanap | 22 500 Ft |
REDOX potenciál mérés (TAC) - Totál Antioxidáns Kapacitáseredmény 1 hét | 8 000 Ft |
Spermium baktérium tenyésztésfenti csillaggal jelölt funkcionális tesztekkel együtt nem végezhető, eredmény 3-6 munkanap | 10 900 Ft |
Spermium gomba tenyésztésfenti csillaggal jelölt funkcionális tesztekkel együtt nem végezhető, eredmény 3-6 munkanap | 9 500 Ft |
Fruktóz mérés (ejakulátum)fenti csillaggal jelölt funkcionális tesztekkel együtt nem végezhető, eredmény 20-25 munkanap | 10 000 Ft |
N-alfa-glukozidáz mérés (ejakulátum)fenti csillaggal jelölt funkcionális tesztekkel együtt nem végezhető, eredmény 15-20 munkanap | 10 000 Ft |
Andrológia laboratóriumi vizsgálatok
Baktérium tenyésztés és rezisztencia vizsgálat (aerob és anaerob) | 22 600 Ft |
Baktérium tenyésztés és rezisztencia vizsgálat (aerob) | 10 900 Ft |
Chlamydia trachomatis kimutatás | 6 100 Ft |
Herpes simplex vírus-1, -2 kimutatás | 6 100 Ft |
Humán papilloma vírus kimutatás HPV-14 szűrés | 10 900 Ft |
Humán papilloma vírus kimutatás HPV-28 szűrés | 15 900 Ft |
Mycoplasma genitalium kimutatás | 6 100 Ft |
Mycoplasma hominis és Ureaplasma urealyticum tenyésztés | 12 300 Ft |
Neisseria gonorrhoeae kimutatás | 6 100 Ft |
Neisseria gonorrhoeae tenyésztés | 20 100 Ft |
Sarjadzó gomba tenyésztése | 9 500 Ft |
STD2 genitalis ulcus panelTreponema, Herpes | 10 300 Ft |
STD2 panelChlamydia, Neisseria | 10 300 Ft |
STD2 panelMycoplasma, Ureaplasma | 10 300 Ft |
STD4 panelChlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, Neisseria | 17 900 Ft |
Treponema pallidum kimutatás | 6 100 Ft |
Ureaplasma urealyticum kimutatás | 6 100 Ft |
További laboratóriumi vizsgálatok | Laborvizsgálatok árlista |
Komplex endokrinológiai vizsgálat pajzsmirigy ultrahanggal»Dr. Csajbók Éva » | 45 000 Ft |
Endokrinológiai konzultáció »Dr. Csajbók Éva » | szakorvosi konzultáció | 36 000 Ft |
Meddőségi endokrinológiai konzultáció »Dr. Csajbók Éva » | szakorvosi konzultáció | 36 000 Ft |
Endokrinológia szakorvosi kontroll | 30 000 Ft |
Pajzsmirigy ultrahang »Dr. Sebestyén Göngyi » | 27 000 Ft |
Genetikai tanácsadás terhesség előtt »klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert » | 35 000 Ft |
Genetikai hordozóságszűrés gyermeket tervező pároknak (egy fő) »Az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is, eredmény 1 hónap | 279 000 Ft |
Genetikai hordozóságszűrés gyermeket tervező pároknak (a pár mindkét tagjának egyidejű vizsgálatával) »Az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is, eredmény 1 hónap | 490 000 Ft |
Kariotipizálás (citogenetikai kromoszóma vizsgálat) »vérvétel minden hétköznap 9:00-14:30 óra között, előzetes időpontfoglalás szükséges, eredmény 6-8 hét | 45 000 Ft |
Cisztás fibrózis hordozóságszűrő vizsgálat »genetikai tanácsadás szükséges, eredmény 7-10 munkanap | 59 000 Ft |
Fragilis X-szindróma genetikai vizsgálata »genetikai tanácsadás szükséges, eredmény 8 hét | 105 000 Ft |
Trombózishajlam vizsgálat »V. faktor Leiden, MTHFR C677T, MTHFR A1298C, II. faktor Prothrombin gén mutációk | 32 000 Ft |
V. faktor Leiden mutáció | 14 000 Ft |
II. faktor (prothrombin) G20210A mutáció | 14 000 Ft |
MTHFR C677T mutáció | 14 000 Ft |
MTHFR A1298C mutáció | 14 000 Ft |
Preimplantációs Genetikai Diagnosztika (PGT-SR)
genetikai tanácsadás szükséges | beállítási díj:98 000Ft + vizsgálati költség 60 000Ft/ciklus + 30 000Ft/40 000Ft/embrió |
Preimplantációs Genetikai Diagnosztika (PGT-M)
genetikai tanácsadás szükséges | beállítási díj 650 000 Ft; 130 000 Ft / ciklus + 75 000 Ft / embrió |
CBS 844ins68 mutáció | 16 700 Ft |
PAI-1 4G/5G polimorfizmus | 19 000 Ft |
FSHR - FSH-receptor polimorfizmus meghatározásaFSH (Follikulus-stimuláló hormon) receptor Ser680Asn polimorfizmus meghatározása | 35 000 Ft |
A női eredetű meddőség hátterében az esetek egy részében immunológiai eredet állhat. Ennek gyanúja esetén immunológiai kivizsgálást javaslunk.
Meddőségi immunológiai szakorvosi konzultáció » Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 45 000 Ft |
Meddőségi immunológiai szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultációLegfeljebb 1 éven belül, nálunk megkezdett szakorvosi kezelést követően, orvosi javaslat alapján. | 35 000 Ft |
Meddőségi immunológiai szakorvosi konzultáció »személyes vagy online konzultáció | 35 000 Ft |
Meddőségi immunológiai szakorvosi kontroll konzultációszemélyes vagy online konzultációLegfeljebb 1 éven belül, nálunk megkezdett szakorvosi kezelést követően, orvosi javaslat alapján. | 30 000 Ft |
Immunológia receptírás | 6 000 Ft |
Celluláris immunstátusz NK funkció mérésselvérvétel H-K-SZ-CS 9:00-11:30h között, időpont egyeztetés szükséges, eredmény 1 hét | 47 500 Ft |
Th1/Th2 cytokine irányultság meghatározásvérvétel H-K-SZ-CS 9:00-11:30h között, időpont egyeztetés szükséges, eredmény 4-5 hét | 32 000 Ft |
Immunstátusz meghatározásvérvétel H-K-SZ-CS 9:00-11:30h között, időpont egyeztetés szükséges, eredmény 1 hét | 25 000 Ft |
NK funkció mérésvérvétel H-K-SZ-CS 9:00-11:30h között, időpont egyeztetés szükséges, eredmény 1 hét | 31 000 Ft |
Női infertilitás alloimmun csomag »Immunstátusz + NK funkció mérés + Th1/Th2 meghatározás vérvétel H-K-SZ-CS 9:00-11:30h között, időpont egyeztetés szükséges, eredmény 4-5 hét | 71 000 Ft |
Lipid terápia /alkalomKizárólag orvosi javallatra, intézetünkben történő előzetes vizsgálat alapján.Az ár tartalmazza a szükséges teljes engedélyeztetést, a kezelési alkalmak alatti folyamatos szakasszisztensi felügyeletet és az ügyeletet. | 79 000 Ft |
Affinitymap KIR anyai immunológiai összeférhetetlenségi vizsgálat »meddőségi nőgyógyászati vagy immunológiai szakorvosi javallatra | 149 000 Ft |
Affinitymap HLA-C immunológiai összeférhetetlenségi vizsgálat, 1 fő »meddőségi nőgyógyászati vagy immunológiai szakorvosi javallatra | 125 000 Ft |
További laboratóriumi vizsgálatok | Laborvizsgálatok árlista |
Meddőség esetén érdemes megvizsgálni, hogy inzulinrezisztencia áll-e a gyermekáldás elmaradásának hátterében, amelyet életmódbeli változtatásokkal, illetve gyógyszeres kezeléssel hatékonyan tudunk kezelni. Ajánlott lehet a szakrendelés a policisztás petefészek szindróma korábbi diagnózisa esetén vagy akkor, ha korábbi várandóssága során terhességi cukorbetegség lépett fel.
Meddőségi diabetológia szakorvosi konzultáció » | 32 000 Ft |
Pszichológia egyéni tanácsadás (termékenység, meddőség)»50 perc, egyéni | 19.000 Ft |
Csoportos foglalkozás (termékenység, meddőség) alkalmanként»180 perces csoportos foglalkozás | 10.000 Ft |