Vetéléssel végződik minden negyedik terhesség

Ez a hatalmas szám az összes terhességre vonatkozik. Az embriók kb. kétharmada ugyanis már azelőtt elhal, mielőtt a terhességet egyáltalán felismernénk. Az azonosított terhességekben a vetélés aránya hozzávetőleg 1%, amelynek fele pedig nem tisztázott eredetű. A vetélések túlnyomó többsége random bekövetkező, izolált esemény, amelynek háttérben sokszor genetikai eltérés áll.

Ismétlődő („habituális”) vetélésről akkor beszélünk, ha legalább 3 vetélés (36 éves kor felett legalább 2 vetélés) történik. A gyakoribb okok között szerepelnek genetikai-, hormonális-, anyagcserezavarok, a méh anatómiai eltérései, fertőzések, környezeti hatások, foglalkozási okok, trombóziskészség, és ide sorolhatók az immunbetegségek is. Az immunológiai okok között nem csak megbetegedések fordulnak elő: egészséges immunrendszerű nők a magzat irányában kifejtett immunológiai válaszreakciója is lehet túl élénk, elutasító: ezeket alloimmun hátterű vetéléseknek nevezik.

Az immunológiai hátterű abortuszok gyakoriságát az esetek 0.5%-ára teszik.

Immunbetegség, mint a habituális vetélés oka

A klasszikus immunológiai rendszerbetegségek közül az antifoszfolipid szindróma és a szisztémás lupusz erythematozus (SLE) nevezetű kórképeket érdemes kiemelni.

Lupusz

A lupuszos betegek a legtöbb esetben tudatában vannak az immunológiai eltéréseknek, járnak valamilyen gondozásra-ellenőrzésre. Esetükben a kórkép egyensúlyban tartására szokunk törekedni, és féléves tünetmentes időszakot szoktunk javasolni a gyermekvállaláshoz, ekkor a legkisebb az esély az alapbetegség fellobbanására, és ilyen esetben a legkedvezőbb a terhesség kimenetele is. Fenntartó kezelésként a legkevésbé ártalmas és leggyorsabb hatású szereket, a szteroidokat alkalmazzák. Az adagokat megfelelő alacsony szinten tartják a magzat egészségének védelmében.

Antifoszfolipid szindróma

Az antifoszfolipid szindróma esetei olykor felismeretlenül maradnak. Nem ritkán éppen az ismétlődő vetélés az első olyan klinikai jel, amelyik alapján felmerül a kórkép gyanúja. Ezekben az esetekben a beteg trombóziskészsége fokozott. Ez különösen abban az időszakban jelent veszélyt a magzatra, amikor az már nem diffúzió révén kapcsolódik az anyagcserébe, viszont komolynak mondható vérkeringés még nem alakult ki a méhlepényben. Ez jellemzően az első magzati hetek után, az első pár hónapban van így. A méhlepény kisereiben keringészavar alakulhat ki, mely veszélyeztető lehet, és végül vetéléshez vezethet.

Ma már megfelelő laborvizsgálatok állnak rendelkezésre a helyzet kiszűrésére. Egyfelől megmérhetjük az alvadási funkciókat (erre hagyományosan a „lupusz antikoaguláns” elnevezésű tesztet végzik el). Emellett mód van a folyamat kiváltásában résztvevő különféle antitestek kimutatására is. (Ezek között vannak a cardiolipin ellenes antitestek.) A fentiek miatti veszélyeztetettség – megfelelő alvadásgátló, megelőző kezeléssel – minimalizálható, az ilyen irányban végzett szűrőtesztek az alapvizsgálatok részét képezik. Amennyiben diagnosztizálásra kerül, akkor – a terhesség egész ideje alatt vagy csak az első 3 hónap során – kis molekulasúlyú heparinkészítményt (LMWH-t) szoktunk javasolni.

Az egészséges terhességhez lényeges az autoimmun betegségek feltérképezése

Az ilyen esetek egy részében rendszerbetegségről van szó (pl. Sjögren szindróma, nem differenciált kollagenózis, vaszkulitisz), más részük ún. szervspecifikus autoimmun betegség, amikor csak egy-egy szerv gyulladásos megbetegedéséről tudunk. Utóbbiak közül a pajzsmirigy-ellenes antitestek (ilyen pl. az anti-TPO) magasabb szintje jelent fokozott kockázatot.

Alloimmun eredetű vetélések

A magzati antigének felét az apa génállománya határozza meg. Olyan esetekben beszélhetünk alloimmun mechanizmusról, amikor az egyébként szabályosan működő anyai immunrendszer az „idegennek felismert” magzati sejtek iránt túlságosan elutasító, vagy esetleg nem megfelelően működnek az ilyen támadó reakciók elhárítására hivatott szabályozó/gátló mechanizmusok. Az esetek egy részében ki sem alakul terhesség, olykor az IVF során a lombikban még szépen fejlődő embiókezdemény a beültetés után nem tapad meg, vagy a fejlődésnek indult magzattal a kismama korai szakban elvetél.

Az alloimmun mechanizmusok szűrése az elmúlt évtizedben sokat fejlődött, az esetek egy részében gyógyszeres kezelésre is van lehetőség.

Vizsgálható a kilökődési folyamat egyik végrehajtó elemének, az anyai természetes ölősejteknek (NK-sejteknek) az aktivitása és aránya. Megbecsülhető, hogy az immunválasz kialakításában résztvevő sejtek „milyen nyelven beszélnek” (Th1/Th2 válasz egymáshoz viszonyított aktivitása), vagyis a köztük kialakuló kommunikáció inkább befogadó-tanuló, vagy támadó-elutasító választ szokott-e eredményezni. Ezek a vizsgálatok az anyai immunitás magzat irányában kifejtett, általános viselkedéséről adnak felvilágosítást. A meghatározások korlátját az jelentheti, hogy a mérések „pillanatfelvételt” nyújtanak (vagyis a változó aktivitású immunrendszerről egy adott időpillanatban adnak véleményt). A leletek megalapozhatják az immunszuppressziót célzó kezelési javaslatunkat.

Bizonyos esetekben az anyai immunitás speciálisan elutasító a magzati sejtek iránt, melyeket részben a partner genetikai állománya határoz meg. Specifikus immunvizsgálattal mód van ennek megítélésére. Amennyiben ilyen helyzet bizonyosodik be, az anyai immunválasz általános jellegű befolyásolásán (immunszupresszió) túl vannak más, kifejlesztés alatt álló megoldások: ilyenkor például apai sejtek (pl. vérlemezkék vagy limfociták) felhasználásával oltóanyag készíthető, melyet a kismamának beadva a fenti specifikus „elutasító” immunválasz csökkenthető egy oltási sorozat segítségével.

Prevenció

Az időben elvégzett szűrővizsgálatokkal és megkezdett megelőző kezelésekkel a vetélések aránya bizonnyal csökkenthető, figyelemmel a habituális vetélés megakadályozására és az anyai egészség megóvására.