Solti Ádám és Berni: “A haja szála görbülését is látni akartuk a születendő kisbabánknak”

Bejelentkezés

A pár hosszú éveken át tartó küzdelme a babáért hamarosan véget ér, hisz nemsoká megérkezik várva várt kisfiuk. Az idevezető útról, a várandósság alatti hónapokról, aggódásokról és terveikről meséltek nekünk.

Berni terhességét hétről hétre, hónapról hónapra végigkísérhettük. Talán ennek köszönhetően, hogy mikor leültünk visszaemlékezni az elmúlt hónapokra, egy igazán vidám, baráti beszélgetésre kerülhetett sor. Némi komolysággal és még több vidámsággal fűszerezve.
Géndiagnosztika: Szinte már csak napok vannak hátra a terhességből. Hogyan néztek vissza rá?

Berni: Megmondom őszintén – ahogyan ezt ti tudjátok is – elég sokat aggódtam és aggódom még a mai napig, de összességében én igazán jó várandósságnak éltem meg ezt az időszakot! Nem voltak fájdalmaim, nem görcsöltem vagy vérezgettem, pedig lombikosként nagyon féltem például a hematómától, de – rám nem jellemző módon – ezt szerencsére megúsztam. Az immuntrombocitopéniám (ami egy olyan immunológiai betegség, ami túl alacsony vérlemezkeszámot okoz) miatt szorosabb vérkép kontrollra kellett járnom és az előzményeink után a normálisan ajánlottnál többször voltam vizsgálatokon, de azt hiszem, ennyi bőven belefér.

Ádám: Én is azt gondolom, hogy jól alakult minden ahhoz képest, amennyit izgultunk az immunprobléma és egyebek miatt, bár én azért nem éltem meg felhőtlenül a terhességet. Szerintem sokkal többet idegeskedtem, mint Berni…

Berni: Hát igen, volt, hogy az ő feszültsége ragadt át rám. Ha én valamin nem aggódtam, csak épp elmondtam Ádámnak, amin gondolkozom, ő olyanokat kérdezett vissza, hogy azonnal izgulni kezdtem. Például a csuklás. Sokat csuklik a baba a hasamban, naponta háromszor-négyszer is rázendít. Ádám erre valamikor azt mondja – biztos, hogy ez még normális?

Ádám: Jó, igaz, dehát az interneten annyi mindent olvas az ember… bár persze mivel a színészet mellett az egészségügyben is dolgozom, valójában tudom, mennyire meg kell szűrni ezeket az információkat.

“… összességében én igazán jó várandósságnak éltem meg ezt az időszakot!”

Géndiagnosztika: Nemrég vagytok újra állandóan Magyarországon. Így is terveztétek?

Ádám: A fogtechnikusi szakmám miatt mindig is jártam külföldre dolgozni. Bár szerettem volna ezt is itthon megoldani, engem Magyarországon mindig csakis színészként kezelnek. Ezért tavaly, mikor egy nagyobb lehetőséget kaptam Villachban, döntöttünk, és kétlaki életbe kezdtünk.

Berni: Aztán amikor várandós lettem, rögtön változott is a helyzet, mert a terhességemet itt éreztem biztonságban, ebben a várandósgondozási rendszerben. Láttam, milyen jók a szakemberek és a gépek, különösen itt a Géndiagnosztikán. Borzasztóan sokat számított, hogy bármilyen extra vizsgálat volt ajánlott, minden itt volt helyben, nagyon odafigyeltek ránk és az ismerőseimtől is ugyan ezt hallom a mai napig.

Ádám: Persze Ausztria nagyon modern és fejlett, de sajnos valóban körülményesebb volt megoldani a vizsgálatokat. Ráadásul bár Berni jól beszél angolul, sokszor szabadságot kellett kivennem, hogy németül tolmácsoljak, mert általában az orvosok ezt preferálták.

Berni: Ráadásul úgy tapasztaltam, hogy itthon hihetetlen tüzetességgel történnek a vizsgálatok. Márpedig nekem ez az első várandósságomnál, ami nyolc év várakozás után, az ötödik lombikra sikerült, arra volt szükségem, hogy az ultrahangos vizsgálatokon nemcsak, hogy lássák, hogy hogyan görbül a haja szála is, hanem ezt részletesen magyarázzák el és mutassák is meg nekem. Ezért úgy döntöttünk, én itthon maradok a terhesgondozás idejére, Dr. Imre Ruben doktornál. Így bármennyire is nem így terveztük, végül épp a terhességem alatt több időt töltöttünk külön, mint valaha.

Ádám: Ilyen sem volt még. De igyekeztük úgy megélni, hogy ilyet is kipróbáltunk. Az élet pedig közben a segítségünkre sietett, hiszen kaptam egy főszerepet a Madáchban, a Pretty Women- Micsoda nő előadásában, így nemrég teljesen hazaköltöztünk. Szeptemberben lesz a bemutató és most arra készülünk, szinte éjt nappallá téve.

Berni: Amin én már nem tudok majd sajnos ott lenni – vagyis persze nem úgy „sajnos”. De nagyon örülök neki és büszke vagyok Ádámra! Ráadásul amúgyis itthon szerettem volna szülni.

Kiderült valaha, hogy mi volt az ok, amiért lombikra volt szükségetek, ráadásul öt alkalommal?

Berni: Nem. Én azt gondolom – bár ez sosem volt kimondva – hogy a petevezetékeimmel valami nem volt rendben. Kétszer is volt átjárhatósági vizsgálatom, ami nem lenne különösebben fájdalmas eljárás, ezek az alkalmak mégis mindig kegyetlenül fájtak. Az első után gondoltam, biztosan nem bírom ki még egyszer. Később mégis újra alávetettem magam, hogy a 2018-as méhen kívüli terhességem és az egyik petevezetőm elvesztése után azt az egy megmaradtat ellenőrizzük. Itt sem látszott probléma, de később mégis megint itt tapadt meg a terhességem, így ennek a vezetőnek is búcsút kellett mondanom. Amint kivették, mondta is nekem egy kinti orvos, hogy higgyem el, azonnal sikerülni fog a lombik. Titkon ugyan csak azt hajtogattam, hogy jaj ne mondja ezt, mert beleélem magam és megint csalódni fogok! De sikerült. És mivel semmi más nem változott, azt gondolom, itt lehetett az ok, mert a kivizsgálások soha nem találtak nálam problémát. 22 éves koromban kezdtük a procedúrát, a stimulációk során mindig minden rendben ment és a megtermékenyüléssel sem volt sosem gond. Csak hát épp nem indult el sikeresen a terhesség.

Hogyan tudtátok meg, hogy végre sikerült?

Berni: Megmondom őszintén, én a javaslat ellenérre már a beültetés harmadik napjától folyamatosan teszteltem. Az első napokban azért, hogy figyeljem a tüszőrepesztő hcg injekció kiürülését, aztán pedig azért, hogy észrevegyem, ha a napok előrehaladásával esetleg újra emelkedni kezd. És a csík el sem tűnt. Amikor pedig már több mint 10 nap eltelt a beültetéstől és még mindig ott volt, már biztosak voltunk benne, hogy sikerült.

Ádám: Ezután rögtön azon kezdett el aggódni Berni, hogy talán mégsem a megfelelő helyen tapadt meg a baba, ezért amint lehetett, 6 hetesen, rohantunk be Sipos doktor úrhoz, a lombikos orvosunkhoz. Mert azt tudjuk, milyen, amikor nem sikerül. Amikor nézed a tesztet vagy a monitort, és nem. Amikor semmi nem segít. Azt utáltuk a legjobban, amikor ilyenkor azt hallottunk, hogy „Jaj, el kell engedni”.

Berni: Rengeteg erőfeszítés, remény, kudarc, szenvedés és mindez újra és újra mögöttünk állt, mire idáig jutottunk. Én azt gondolom, egyetlen lombik is pokolian nehéz és minden tiszteletünk azoké a sorstársaké, akik hasonlókon mennek át.

Ádám: Mikor elkezdődött a vizsgálat, szerintem a doktor úr már látta, hogy minden rendben van, így megengedte, hogy videózzak…

Berni: …és amikor az orvos kimondta, hogy méhen belül van a terhesség, én azonnal elsírtam magam és az egész videón csak a zokogást lehet hallani a háttérben!

Géndiagnosztika: Kinek mondtátok el először a hírt?

Ádám: Édesanyámnak. Ő áll hozzánk a legközelebb.

Berni: Az összes lombikunkat végig asszisztálta, jött velem a vizsgálatokra is, mikor Ádám nem tudott. És ahogyan a kudarcokban elkísért velem, ugyanúgy a terhességben is, a nulladik pillanattól. A „gender partyn” is csak ő volt ott. Ezt egyébként úgy oldottuk meg, hogy itt, a Géndiagnosztikán Bátorfi doktor úr írt nekünk egy kis borítékot, amit elvittem egy party kellékes boltba. Azt mondtam, egy barátnőmnek szervezek babaváró bulit és én sem tudom a nemét, úgyhogy nekem se mondja el semmiképp, csak tegyen olyan színű konfettit a lufiba, amilyen nemet a papíron lát. Én már csak a kész, sötét lufit kaptam meg, írtunk gyorsan anyósomnak, hogy jöjjön át, és amint megérkezett, együtt pukkasztottuk ki! Csodás élmény volt!

Ádám: Nem szerettük volna nagyobb körben tartani, mert a sok sikertelenség miatt sokáig magát a terhességet sem mertük több embernek elmondani. A lehető legtovább szerettük volna ezt húzni.

Berni: Az én vágyam az volt, hogy 6 hónapig megtarthassuk magunknak a titkot. De egy idő után már nagyon látszott a hasam, bujkálni nem akartam, és szerettem volna megelőzni, hogy valahol viszontlássam magunkat. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy úgy és akkor beszéljünk róla először, ahogyan mi akarjuk. Így mikor biztossá vált, hogy visszaköltözünk Magyarországra, megosztottuk a hírt.

Géndiagnosztika: Megvan már a baba neve? Könnyen megegyeztetek róla?

Ádám: Megvan már, igen. Vicces, mert ha lány lett volna, nem lett volna kérdés, már 8 éve tudjuk, mit szeretnénk. De így, hogy kisfiú, azért tovább tartott az ötletelés. Mondtam valamit, vagy Berninek volt egy ötlete, megbeszéltük, milyen jó, majd másnap fölkeltem és rájöttem, hogy mégsem az. Berni közben mindig kérdezgette, hogy beírhatom a nevet a kismama naplómba? És mindig azt mondta, még aludjunk rá egyet.

Berni: Igazából volt egy nevünk a kezdetektől és mindig arra tértünk vissza, így végül tudtuk már, hogy ez lesz az igazi. Onnantól kezdtünk el igazából babadolgokat rendelni, többre a nevét is ráírattunk, így már nem lehet változtatni!

Ádám: Nem persze, és örülök, hogy már beszereztünk sok mindent. Kellett azért idő nekünk, amíg el mertünk kezdeni vásárolgatni.

Berni: Igen, csak közel a 28. héthez mertem először megvenni valamit. Ahogyan utánaolvastam, ez az az időszak, ami után már túl fogja élni a baba, ha megindulna a szülés. Egyszerűen előbb nem mertem teljesen beleélni magam, mert sajnos történt már, hogy pozitív terhességi teszt után rohantam is venni egy babacipőt, és utána ott nézegettem.

Mi a tervetek a szülésre és az első hetekre?

Berni: Magánkórházban fogok szülni, mert mindenképpen azt szerettük volna, hogy Ádám ott lehessen, ez volt a legfőbb szempont. És szerettem volna visszatérni oda, ahol a történet kezdődött.

Ádám: Bevallom, én rettegek a szüléstől! Nagyon félek, hogy Berni megint szenvedni fog és borzasztóan aggódom a babáért. Félelemmel tölt el az egész, pedig tudom, hogy ez így természetes.

Berni: Engem az lepett meg, hogy sokan mondták nekem, hogy írjak szülés-tervet. Őszintén, én ezt egy mondatban le tudom írni: Mindenki maradjon életben, egészségesen. Persze, tök jó, hogy lesz légkondi és bordásfal, de egy biztonságos ágynál nincsenek nagyobb igényeim. Ha tudok, szeretnék hüvelyi úton szülni, de ha nekem az orvos azt mondja, hogy nem megy, akkor rohanok a műtőbe, vágjanak fel, nem baj.

Ádám: Azt tervezzük, hogy 6 hétig nem fogadunk vendéget. Egyetlen kivétel édesanyám, mert az a tervünk, hogy amikor beindul a szülés, szólunk neki, mert ő fog addig vigyázni a kiskutyánkra, míg kórházban leszünk. Így akkor is ott lesz majd, mikor hazajövünk a babával.

Berni: Ennek én is nagyon örülük és nagyon szeretném, hogy ott legyünk már. Szerintem felkészültünk már, amennyire lehet. Még vár ránk egy elsősegély tanfolyam, de szinte minden fő babadolog megvan, légzésfigyelők, babaágy és babaöböl. Velünk fog majd aludni, közvetlenül mellettem lesz – és azt hiszem, én egész éjjel nézni fogom őt!

Berni és Ádám összenevet, hiszen mind pontosan tudják, hogy nemsokára még nagyobb kihívás vár rájuk, mint ami idáig vezetett. Süt róluk egymás feltétel nélküli szeretete és az a szinte leírhatatlan boldogság, amit megannyi pár él át, aki hozzánk látogat, mert rövidebb-hosszabb babát váró útjukat végre siker koronázza. Most elengedjük Berniéket néhány hétre, de nemsoká visszavárjuk mindhármójukat – hiszen az útjuk most kezdődik el igazán!

A fotók további felhasználása tilos, a szöveg vagy annak bármely részletének idézése engedélyköteles!

Kapcsolat: soos.reka@gendiagnosztika.hu

Magzati diagnosztika

Intézetünkben kizárólag FMF (Fetal Medicine Foundation) minősítéssel rendelkező szakemberek végzik az ultrahang vizsgálatokat. Időpont egyeztetéshez kérjük, készítse elő az utolsó ultrahangos vizsgálati leletét. Az ultrahang vizsgálat teljes videó anyaga rögzítésre kerül, melyet egy email-ben küldött kódolt link használatával tud majd elérni és letölteni.

Korai ultrahang »
betöltött 10. terhességi hétig
29 000 Ft
Ikervárandósság esetén fizetendő felár ultrahangos vizsgálataink esetén
Korai ultrahangvizsgálat és Terhesgondozási alkalom esetén felárat nem számítunk fel.
12 000 Ft
Első trimeszteri genetikai ultrahang »
11 - 13. terhességi héten végzendő
44 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang »
18 - 21. terhességi héten végzendő
44 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang preeclampsia kockázatbecsléssel
Dr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal, a 18 - 21. terhességi héten végezhető
57 000 Ft
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhez
Más intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül
44 000 Ft
Terhességi ultrahang
40 000 Ft
Terhességi kontroll ultrahang
előző ultrahangtól számított 2 héten belül
32 000 Ft
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal »
A legalkalmasabb terhességi kor: 25-35. hét között. A vizsgálatot szakképzett, szülészeti-nőgyógyászati szonográfus végzi.
Az ár tartalmazza a terhességi ultrahangot, írásos leletet, nyomtatott fotót, és a videóanyagot.
44 000 Ft
Magzati szívultrahang vizsgálat »
betöltött 20. terhességi héttől
46 000 Ft
Magzati szívultrahang kontroll
36 000 Ft
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálat
intézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász »
61 000 Ft

A kombinált teszt Fetal Medicine Foundation (FMF) rendszerű kiterjesztett genetikai szűrővizsgálat, melyet a terhesség 11-13. hetében végzünk, ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációjával. Down-szindróma és egyéb gyakori szindrómák szűrése.

Kombinált teszt »
11-13. terhességi héten végezhető, eredmény 1,5-2 óra alatt
63 000 Ft
Kombinált teszt ikerterhesség esetén
75 000 Ft
Szuperior Kombinált teszt-csomag»
Kombinált szűrés kiterjesztve első trimeszteri terhességi toxémia (preeclampsia) szűréssel
csak egyes terhesség esetén kérhető, 11-13. terhességi héten végezhető
76 000 Ft
Preeclampsia konzultáció
17 000 Ft

Az iGen NIPT szűrésekkel ön a lehető legnagyobb biztonságban tudhatja születendő gyermeke egészségét. Bármely NIPT tesztünket is választja, a 99% feletti megbízhatóságon kívül komplex szolgáltatásra számíthat, sosem “csak” egy anyai vérteszt elvégzésére. Klinikai genetikusok, saját citogenetikai laborháttér és a legkiválóbb magzati diagnosztikus orvosok várják intézményünkben. Esetlegesen pozitív teszt eredmény esetén kedvezményes, vagy ingyenes invazív megerősítő vizsgálatot biztosítunk a választott teszt-típustól függően.

Legújabb és  legmodernebb NIPT tesztünk, a Trisomy Teszt COMPLETE a baba teljes genetikai állományát vizsgálja. A teszt kimutatja az összes kromoszóma számbeli eltérésének, valamint 100 feletti mikrodeléciós és mikroduplikációs szindrómának a kockázatát.

iGen NIPT TRISOMY TESZTEK » Kiváló európai NIPT tesztek minden igényre
11-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől
Trisomy Teszt ALAP
129 000 Ft
Trisomy Teszt XY
149 000 Ft
Trisomy Teszt COMPLETE
229 000 Ft
Trisomy Teszt SUPER
Trisomy Complete + szülői SMA + szülői cisztás fibrózis hordozóságszűrés együttesen,11-13. terhességi héten végezhető
288 000 Ft
iGen NIPT NIFTY TESZTEK » Több mint 11 millió elvégzett vizsgálat világszerte
10-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől
NIFTY-pro teszt
225 000 Ft
NIFTY-pro Iker teszt
Az ár mindkét magzat vizsgálatát magában foglalja, összesen 98 rendellenesség szűrésére. A teszt a négy nemi kromoszómaeltérést nem vizsgálja.
225 000 Ft
iGen NIPT kiegészítő szülői hordozóságszűrések » Örökíthető betegségek szűrése
Bármely NIPT teszthez kérhető szülői szűrések, 13. betöltött terhességi hétig végezhetők, eredmény 12-15 munkanap. Az árak az anya pozitív eredménye esetén az apa vizsgálatát is tartalmazzák.
SMA szülői hordozóságszűrés
30 000 Ft
Cisztás fibrózis szülői hordozóságszűrés
45 000 Ft
iGen NIPT + Kombinált teszt» Kedvezményes csomagajánlat
iGen NIPT Trisomy Complete/Super/Nifty-pro teszt és Kombinált teszt Centrumunkban történő együttes elvégzése esetén
19 000 Ft kedvezmény
iGen GENESAFE de Novo » Gén-szintű, újonnan kialakuló eltérések szűrésére
44 monogénes betegség prenatális szűrése, 10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 10-15 munkanap
GeneSafe teszt
259 000 Ft
Genetikai tanácsadás klinikai genetikus szakorvossal »
Genetikai tanácsadás »

klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert »

35 000 Ft
A diagnosztikus értékű magzati kromoszóma vizsgálatokat méhlepényből vagy magzatvízből végezzük abban az esetben ha a kombinált szűrés, a NIPT teszt vagy a genetikai ultrahang ezt indokolttá teszi.
Méhlepény biopszia (CVS) »
eredmény egy hét alatt
180 000 Ft
Méhlepény biopszia (CVS) ikerterhesség esetén
285 000 Ft
Méhlepény biopszia (CVS) kombinált tesztet követően
intézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén
165 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) »
eredmény három hét alatt
180 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) ikerterhesség esetén
285 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) kombinált tesztet követően
intézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén
165 000 Ft
Prenatalis mintavétel
molekuláris genetikai vizsgálatokhoz
42 000 Ft
Prenatalis mintavétel ikerterhesség esetén
molekuláris genetikai vizsgálatokhoz
54 000 Ft
Prenatalis SNP array
magzatonként
290 000 Ft

A terhesség alatt terhességi cukorbetegség alakulhat ki a kismamák egy részénél, amely állapot a legtöbb esetben csak a várandósság idejére korlátozódik. Centrumunkban diabetológus és dietetikus szakemberek segítenek Önnek a terhességi cukorbetegség kezelésében.

Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»

Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos
telefonos konzultációk a szülésig.
55 000 Ft

Abban az esetben, ha a kismama korábban meddőség miatt – például ismétlődő vetélés esetén – immunológiai kezelésben részesült, akkor a várandósság alatt ezen a szakrendelésen történik a szükséges gyógyszeres terápia beállítása.

Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossal
személyes vagy online konzultáció
45 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossal
személyes vagy online konzultáció
35 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció
személyes vagy online konzultáció
35 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció
személyes vagy online konzultáció
30 000 Ft

Minden olyan vizsgálat, amelyre a várandósság alatt szükség lehet: terhesgondozás szolgáltatásunk keretében nyomon követjük a magzat fejlődését, biztosítjuk a rendellenességek, veszélyeztetettségek és lehetséges szövődmények megelőzését.

Terhesgondozásunk a kötelezően előírt vizsgálatokon felül számos extra szolgáltatással kiegészülve várja a leendő szülőket!

Terhesgondozás ALAP csomag
460 000 Ft
Terhesgondozás ALAP ikerterhességi csomag
490 000 Ft
Terhesgondozás PRÉMIUM csomag
850 000 Ft
Terhesgondozás PRÉMIUM ikerterhességi csomag
810 000 Ft
TERHESGONDOZÁSI CSOMAGOK ÁRAI TRIMESZTERENKÉNT
EGYES VÁRANDÓSSÁG
Terhesgondozás - ALAP csomag Első trimeszteri részlete
190 000 Ft
Terhesgondozás - ALAP csomag Második trimeszteri részlete
110 000 Ft
Terhesgondozás - ALAP csomag Harmadik trimeszteri részlete
160 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Első trimeszteri részlete»
450 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Második trimeszteri részlete»
180 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Harmadik trimeszteri részlete
220 000 Ft
IKERVÁRANDÓSSÁG
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete
190 000 Ft
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete
130 000 Ft
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete
170 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete
360 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete
220 000 Ft
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete
230 000 Ft
KIEGÉSZÍTŐ LEHETŐSÉGEK
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»

Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos
telefonos konzultációk a szülésig.
55 000 Ft
Terhesgondozás egy alkalom
40 000 Ft
Magzati szívhangmonitorozás (CTG vizsgálat) »
kedvezményes ár, csomagos pácienseinknek. Hétfő 12:00-15:00, keddtől péntekig 8:00-15:00 óráig
15 000 Ft
Gyermekurológiai konzultáció várandós kismamáknak »
15 000 Ft
Csecsemőellátási/neonatológusi orvosi tanácsadás várandósoknak»
Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio
32 000 Ft

Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio

32 000 Ft
A kinesio tape várandós kismamáknak is ajánlott, ugyanis serkenti a test fájdalomcsillapító folyamatát, valamint tehermentesít, és segíti az izomfunkciót, támogatja a vénákat, tartja az ízületeket.
Kinesio tape - első alkalom »
egy terület
6 000 Ft
Kinesio tape - kontroll ragasztás
5 500 Ft
Kinesio tape - plusz terület (/db)
3 000 Ft
Kinesio tape 5 alkalmas ragasztás bérlet
alkalmanként egy területre vonatkozik
24 000 Ft
Go to Top