Tünetek
Jellemző a fokozatosan súlyosbodó izomsorvadás, mely a végtagokról terjed a törzsizomzatra, legtöbbször a szívizom is érintett. További tünetként előfordulhat értelmi károsodás is.
A DMD-betegeknél a tünetek megjelenésének időpontja 2-3 éves korra tehető, 13-15 éves korra a betegek kerekesszékbe kényszerülnek, és 20-25 éves korban a szívizom és a légzőizmok bénulása miatt bekövetkezhet a halál.
A BMD-forma enyhébb tünetekkel jellemezhető, melyek késő gyermekkorban ill. fiatal felnőttkorban kezdődhetnek, nincs korai halál, azonban kifejezettebb a szívizom érintettsége.
Genetika
A betegség hátterében az izomműködéshez fontos dystrophin fehérje génjében történt mutáció áll. A dystrophin a jelenleg ismert legnagyobb emberi gén, ezzel magyarázható a génben kialakult új mutációk viszonylag nagy aránya. Mivel a DMD/BMD egy X-kromoszómához kötött betegség, ezért elsősorban férfiakat érint.
Az esetek 2/3 részében, a beteg az anyjától örökli a mutációt hordozó X-kromoszómát, míg a fennmaradó 1/3 részben a betegség kialakulásáért a génben létrejövő új mutáció a felelős. A férfiak X-kromoszómájukat anyjuktól, Y kromoszómájukat apjuktól öröklik, így ha az anya egyik X-kromoszómáján hordozza a betegséget, akkor 50% esély van arra, hogy fiának a beteg gént adja át. Egy hordozó anya lányának pedig 50% esélye van, hogy ő is hordozó legyen. BMD-beteg férfiak lányai mindig hordozzák a beteg gént.
A mutációt hordozó nők egészségesek, mivel ők két X kromoszómával rendelkeznek és az egészséges aktív X-kromoszómán lévő gén elegendő fehérjét termel. Ritka esetben előfordulhat, hogy a véletlenszerű X-kromoszóma inaktiváció során a sejtek többségében az egészséges X kromoszóma inaktiválódik és a hordozó nő enyhébb formában mutatja a betegség tüneteit (manifesztálódó hordozó).
A betegség két súlyossági formája közötti különbség a keletkező hibás dystrophin fehérje hosszából következik:
- A súlyosabb DMD típusnál a dystrophin gén mutációja következtében nem képződik fehérje, illetve csonkolt dystrophin fehérje jön létre, melynek életideje az izomrostban nagyon rövid, és ez az izom-rostok pusztulását eredményezi.
- Az enyhébb BMD formánál a mutáció következményeként a keletkező fehérje kisebb, mint a normál dystrophin, de valamennyire működőképes és stabilizálni tudja az izommembránt az összehúzódások és elernyedések során.
Diagnosztika
- CK-teszt: A vizsgálat során a kreatin-foszfokináz (CK) enzim szintjét mérik a vérben. A DMD/BMD-betegeknél a CK enzim a sejtmembrán károsodása következtében kijut a sejtből a vérbe, ami az izomrostok pusztulásának jele. A Duchenne-betegek CK-értéke rendkívül magas, 15 000-35 000 U/l, míg a Becker-betegeknél ez néhány ezer U/l (normális érték 60 U/l).
- DNS-vizsgálat: A dystrophin gén nagy mérete miatt magas a mutációk kialakulásának lehetősége. Az esetek mintegy 65%-ában a dystrophin gén valamely szakaszának kiesése (deléciója), 5%-ában megkettőződése (duplikációja), 30%-ában pontmutációja (valamilyen, a DNS-t felépítő nukleotid cseréje) fordul elő. A dystrophin génben előforduló deléciók illeve duplikációk rutinszerűen kimutathatóak (ún. multiplex PCR- illetve MLPA- technikával), viszont a pontmutációk azonosítása a gén nagy mérete miatt rendkívül költséges, így csak valóban indokolt esetekben (biztos klinikai diagnózis) célszerű elvégezni.
- Izombiopszia: Ha a DNS-analízis nem hoz eredményt, a betegtől műtéti úton mintát vesznek a vázizomból, ez az izombiopszia. A minta festődése alapján kimutatható a dystrophin fehérje jelenléte, illetve hiánya. Ha egyáltalán nem tapasztalható festődés, akkor az izomrostokban nem termelődik dystrophin fehérje. Ez egyértelműen bizonyítja a betegséget.
Megelőzés
A gén nagy méretéből adódóan az új mutációs esetek száma nagy, de azokban a családokban, ahol a mutáció már előfordult, a nagykorú női hozzátartozók hordozósági állapotának meghatározása létfontosságú a megelőzés szempontjából. Gondolni kell arra is, hogy a beteg gyermek édesanyjában a testi és ivarsejtekben mozaikosság fordulhat elő, azaz nem minden sejt hordozza a dystrophin gén hibáját. Ebben az esetben a látszólag negatív eredmény egy újabb beteg gyermek megszületésével járhat, így részükre mindenképpen javasolt a magzati vizsgálat felajánlása.
Prenatális (születés előtti) vizsgálatok
A preimplantációs genetikai diagnosztika (PGD) a prenatális diagnosztika legkorábbi formája, ami a beágyazódás előtti preembrió (előébrény) genetikai vizsgálatát jelenti. Erre a megtermékenyüléstől a blasztociszta (hólyagcsíra) állapot eléréséig van lehetőség. A vizsgálatot hordozó női családtagok esetén végzik el. Az analízis eredményei megmutatják, hogy a magzat a beteg testvérrel azonos szülői kromoszómaszakaszokat, illetve dystrophin gént örökölte-e. Célja, hogy a célzott genetikai analízist követően kizárólag az egészséges embriók kerüljenek beültetésre.
A prenatális diagnosztika segítségével a természetes úton fogant terhességekben korai magzati korban mutatható ki a betegség. A terhesség 11-12. hetében chorionboholy biopsziát végeznek, a chorionból izolált, a magzat genetikai állományát tükröző DNS mintában detektálhatók a dystrophin gén különböző sérülései. Célja, hogy kimutassák, hogy a fiúmagzat a beteg testvérrel azonos dystrophin gént örökölte-e vagy pedig egészséges lesz. A vizsgálatot olyan családoknál végezhető el, amelyekben már született beteg gyermek és azonosították a mutációt.
Terápia
Jelenleg nem léteznek a betegség teljes megszüntetését szolgáló terápiás eljárások, de már vannak módszerek, melyek ígéretesnek bizonyultak.
Klinikai ellenőrző vizsgálatok
A betegség jelenleg még nem gyógyítható, de a betegek életminőségének javítása alapvető követelmény. A szívizomzat ellenőrzése a szívultrahangos vizsgálatával, illetve a légzésfunkció követése évente javasolt. Bármilyen elváltozás esetén a kezelőorvos gyógyszeres kezeléssel beavatkozhat, ezért célszerű rendszeres orvosi vizsgálaton részt venni.
Szükség lehet a gerincferdülés műtéti javítására, és sor kerülhet a légzés éjszakai támogatására is. Jelen tudásunk szerint kortikoszteroidok adása lassítja a betegség progresszióját, nem-specifikusan lassítja az izomrostok pusztulását, így a betegek járóképessége átlagosan két évvel tovább megőrizhető.
