A második trimeszter: szűrővizsgálatok, fejlődési szakaszok, élettani változások
A második trimeszter általában a várandósság nyugalmasabb időszaka. A kezdeti lehetséges rosszullétek általában és lassan érezni kezdjük kisbabánk mozgását. Az alábbiakban az ebben az időszakban bekövetkező alapvető élettani változásokról olvashat a leendő édesanya és a magzat fejlődése kapcsán egyaránt.
A második trimeszter: szűrővizsgálatok, fejlődési szakaszok, élettani változások részletesen
A terhesség második harmadának fontosabb eseményei
Az első trimeszterhez képest a második trimeszter igazi megkönnyebbülést jelent a kismama számára. A reggeli rosszullétek az esetek többségében elmúlnak, és visszatér a már-már elveszettnek hitt energia, tettvágy, életerő is. Érdemes kihasználni ezt az időszakot, mivel (főleg a második harmad elején) a nagy pocakkal járó kellemetlenségek még kevésbé érződnek, viszont a teljesítőképesség a terhesség előtti állapothoz közelít. Kihasználva a kettesben töltött utolsó hónapokat sokan utazgatnak ebben az időszakban, illetve az édesanyák többsége kiválóan teljesít munkahelyén is.
A trimeszter végére azonban megjelennek a kellemetlenebb tünetek is: az immár látványosan megnövekedett pocak viszkethet, megnövekedett terhelésre rendszeresen keményedhet, a lábak vizesedhetnek, a székrekedés általánossá válik, valamint elkezdődhet a hátfájás is, mely abból adódik, hogy a pocak a gerincet az eddigiektől eltérő módon terheli. A mama légzése is nehezebbé válhat, hisz a magasabban fekvő méh a gyomrot a rekeszizomnak feszíti. Ez az oka annak is, hogy az édesanya étkezéskor egyre kevesebb táplálékot tud egyszerre magához venni, és akár már egy kis adag étel is teltségérzetet okoz. Az alvás sem olyan kényelmes már, mint korábban, hisz a megnagyobbodott pocakkal csak oldalt lehet feküdni. A mell kifejezetten megnő, és sokaknál már előtejet is termel.
Fontos azonban tudni, hogy bármilyen kellemetlenek is a terhességgel járó tünetek, az áldott állapot természetes velejárói, és a szülés után nagy részük nyomtalanul eltűnik.
Mivel a várandósság alatt a legtöbb az édesanya által szedett gyógyszer átmegy a magzat szervezetébe is, ezért a gyógyszerszedés ebben az időszakban csak orvosi engedéllyel javasolt. A fogyókúra is a tiltólistán szerepel, és bár majdnem minden kismamának szembe kell néznie azzal a nem mindig könnyen elfogadható ténnyel, hogy testére plusz kilók rakódnak, a várandósság mégsem a fogyókúra időszaka. Ellenben a rendszeres, de kíméletes mozgás, illetve a célirányos terhestorna karbantartják a testet, jobb erőnlétet biztosítanak, és segítenek abban, hogy a babavárás alatt a kismama kevesebb súlyfelesleget szedjen fel.
A 16. héten történik az AFP-vizsgálat, ami az édesanya vérében méri a magzati fehérje mennyiségét. Ezl a teszt egy fejlődési rendellenesség, az úgynevezett nyitott gerinc szűrésére szolgál, de jelentősége a mai korszerű ultrahang készülékek és a jól szervezett 18-21. heti (második genetikai) ultrahang-vizsgálatok mellett csökkent. Ráadásul az AFP lelet eredményét sokszor helytelenül értelmezik. Értéke 0,7-2,5 MoM (nemzetközi egység) között tekinthető normálisnak, de az alsó határértéknek semmi jelentősége nincs, ha a 12. heti (első genetikai) ultrahang-vizsgálat megtörtént. A magasabb érték is leginkább korábbi lepényi eredetű vérzésre utal és csak ritkábban fejlődési rendellenességre.
A trimeszterben esedékes még a második ultrahangvizsgálat is, mely során a baba fejlettségét, a magzatvíz mennyiségét, a köldökzsinór és a méhlepény állapotát részletes anatómiai vizsgálat mellett figyelik. A mostanában nagyon népszerű, a magzatról térhatású képet szolgáltató 4D ultrahangot a terhesség 30-32. hete körül érdemes elvégeztetni, mivel most a babának még elég helye van a magzatvízben a spontán mozgásra, arcvonásai is csak akkor kezdenek kialakulni.
A terhességi cukorbetegség szűrésének a második trimeszter az időszaka, ilyenkor rendszeresen ellenőrzik a várandós anyuka vérnyomását is, mert a tartósan magas vérnyomás egyéb tünetekkel párosulva toxémiára utalhat, ami minden esetben orvosi kezelést igényel.
Összességében elmondható, hogy a rutinvizsgálatok sok esetben valóban képesek a komolyabb problémák kialakulását megelőzni, tehát mindenképp érdemes ezeken résztvenni.
A magzat fejlődése és a kapcsolatfelvétel kezdetei
A várandósság második harmadában következik be az a csodás esemény, amikor a kismama elkezdi érezni a magzatmozgásokat. Először csak finoman, szinte leheletszerűen, majd egyre határozottabban, erőteljesebben adja a kicsi édesanyja tudtára, hogy ő már saját akarattal és egyéniséggel rendelkező, autonóm lény.
A második harmad végére a magzat átlagosan 35-40 centiméteres, tömege pedig majdnem egy kilogramm. Hallása, ízlelése és általában az érzékszervei rohamos fejlődésnek indulnak: a hasfalon beszűrődő fény mennyiségének függvényében képes érzékelni fényviszonyokat, és az édesanya szervezetének belső zajai mellett már a külvilág hangjaira is figyel. Arckifejezései érzelmeit tükrözhetik, ujját szophatja, ébrenlétének és alvásának fázisai jól elkülöníthetők. Megjelenik rajta a magzatmáz, valamint a neme is egyértelműen megmutatkozik. Szervezete fokozottan készül a kinti életre: erre utal a bőre alatt fokozatosan felhalmozódó zsírréteg, illetve saját immunrendszerének munkába állása is.
Ha a trimeszter végén egy magzat megszületik, már életképes, és bár tüdeje még nagyon fejletlen, a modern orvostudománynak köszönhetően nagyon jó esélyei vannak a túlélésre.
Mivel a kisbaba érzékszervei már sok mindent észlelnek az édesanyából és a külvilágból, a második trimeszterben a baba-mama kapcsolat is egyre szorosabbá válik. Az édesanya tudja, mikor van ébren kicsije és mikor alszik, milyen íz vagy hanghatás tetszik neki, illetve talán már alap temperamentumáról is van némi elképzelése. Érdemes ezt kihasználni, és a kicsi nyiladozó érzékeit olyan dolgokkal stimulálni, amiket a kismama megérzései szerint a pici kedvel. Egy szép zene, egy nagy séta a szabadban, egy óra a hintaszékben mind-mind olyan dolgok, melyek már ebben az időszakban segítenek abban, hogy baba és mama közel érezzék magukat egymáshoz.
Mivel a kicsi egyre több dologra fogékony, érdemes a papa-baba kapcsolatot megalapozását is elkezdeni. A pocak rendszeres simogatásával, a kicsihez való beszéddel, énekléssel rövid idő alatt elérhető, hogy kis utód felismerje édesapját is. Ennek látható jelét is adhatja, amikor a papa hangjára mozgékonyabb lesz, vagy pedig az édesapa tenyeréhez simul belülről.
Lelki folyamatok és a párkapcsolat
Az kismamában általában a második trimeszterben kezd tudatosodni az a tény, hogy édesanya lesz. Ez a szembesülés a pozitív érzések mellett sokszor bizonyos fokú ellenállást, dühöt vagy haragot is kiválthat: a nagy pocakkal egyre nehezebb a korábban megszokott rutin szerint élni, valamint az élet számos területe alárendelődik a még meg sem született picinek. Tudni kell azonban, hogy ezek az érzések nemhogy természetesek, de egészségesek is. Ha a kismama képes őket megfogalmazni, kimondani és tudatosítani, megteszi az első lépést afelé, hogy a problémák ne benne halmozódjanak fel, hanem felnőtt módra szembenézzen azzal a rengeteg, újfajta kihívással, amit a gyermekvárás minden egyes kismama számára jelent.
Bár a gyermekvállalással járó testi változást a nő éli meg, fontos, hogy mindkét szülőt érintse a terhesség. Növeli a szülők közötti bizalmat, illetve erősíti a kapcsolatot, ha a pár mindkét tagja egyformán felkészül a rájuk váró feladatokra. A rendszeres beszélgetések mellett a leendő édesapának érdemes elolvasnia olyan szakkönyveket, melyek a terhességet mutatják be biológiai, esetleg lélektani oldalról, illetve ajánlott az olvasottakat a kismamával megbeszélni, a jövőt közösen tervezni.
Általában a kórház és a szülőszoba személyes meglátogatása is erre a trimeszterre esik. Érdemes a párnak együtt indulni az útra, mivel a helyszín meglátogatása nagy mértékben csökkentheti azt a szorongást, ami esetenként a szülőkben lakozik a szüléssel kapcsolatban.
Ezen kívül napjainkban már majd minden kórházban tartanak szülésfelkészítő tanfolyamokat, melyekre nem csak édesanyákat várnak. Egy-egy ilyen foglalkozáson a szülőpár tagjai megtanulhatják, hogyan zajlik maga a szülés, illetve hasonló helyzetben lévő, gyermeküket váró párokkal ismerkedhetnek meg, akikkel problémáikat, tapasztalataikat megbeszélhetik, kicserélhetik.
Magzati diagnosztika
Intézetünkben kizárólag FMF (Fetal Medicine Foundation) minősítéssel rendelkező szakemberek végzik az ultrahang vizsgálatokat. Időpont egyeztetéshez kérjük, készítse elő az utolsó ultrahangos vizsgálati leletét. Az ultrahang vizsgálat teljes videó anyaga rögzítésre kerül, melyet egy email-ben küldött kódolt link használatával tud majd elérni és letölteni.
Korai ultrahang »betöltött 10. terhességi hétig | 25 000 Ft |
Első trimeszteri genetikai ultrahang »11 - 13. terhességi héten végzendő | 39 000 Ft |
Első trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség esetén11 - 13. terhességi héten végzendő | 49 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang »18 - 21. terhességi héten végzendő | 39 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség esetén18 - 21. terhességi héten végzendő | 49 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahangkiterjesztve preeclampsia kockázatbecsléssel Dr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal,a 18 - 21. terhességi héten végezhető | 51 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség eseténkiterjesztve preeclampsia kockázatbecsléssel Dr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal ikerterhesség esetén,a 18 - 21. terhességi héten végezhető | 61 000 Ft |
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhezMás intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül | 39 000 Ft |
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhez ikerterhesség eseténMás intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül | 49 000 Ft |
Terhességi ultrahang | 35 000 Ft |
Terhességi ultrahang ikerterhesség esetén | 45 000 Ft |
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal »A legalkalmasabb terhességi kor: 25-35. hét között. A vizsgálatot szakképzett, szülészeti-nőgyógyászati szonográfus végzi.Az ár tartalmazza a terhességi ultrahangot, írásos leletet, nyomtatott fotót, és a videóanyagot. | 39 000 Ft |
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal ikerterhesség esetén | 49 000 Ft |
Kontroll ultrahangelőző ultrahangtól számított 2 héten belül | 26 000 Ft |
Kontroll ultrahang ikerterhesség eseténelőző ultrahangtól számított 2 héten belül | 32 000 Ft |
Magzati szívultrahang vizsgálat »betöltött 20. terhességi héttől | 39 000 Ft |
Magzati szívultrahang vizsgálat ikerterhesség eseténbetöltött 20. terhességi héttől | 49 000 Ft |
Magzati szívultrahang kontroll | 29 500 Ft |
Magzati szívultrahang kontroll ikerterhesség eseténelőző ultrahangtól számított 2 héten belül | 35 500 Ft |
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálatintézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász » | 55 000 Ft |
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálat ikerterhesség eseténintézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász » | 65 000 Ft |
A kombinált teszt Fetal Medicine Foundation (FMF) rendszerű kiterjesztett genetikai szűrővizsgálat, melyet a terhesség 11-13. hetében végzünk, ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációjával. Down-szindróma és egyéb gyakori szindrómák szűrése.
Kombinált teszt »11-13. terhességi héten végezhető, eredmény 1,5-2 óra alatt | 56 000 Ft |
Kombinált teszt ikerterhesség esetén | 66 000 Ft |
Szuperior Kombinált teszt-csomag»Kombinált szűrés kiterjesztve első trimeszteri terhességi toxémia (preeclampsia) szűrésselcsak egyes terhesség esetén kérhető, 11-13. terhességi héten végezhető | 68 000 Ft |
Preeclampsia konzultáció | 14 500 Ft |
Az iGen NIPT szűrésekkel ön a lehető legnagyobb biztonságban tudhatja születendő gyermeke egészségét. Bármely NIPT tesztünket is választja, a 99% feletti megbízhatóságon kívül komplex szolgáltatásra számíthat, sosem “csak” egy anyai vérteszt elvégzésére. Klinikai genetikusok, saját citogenetikai laborháttér és a legkiválóbb magzati diagnosztikus orvosok várják intézményünkben. Esetlegesen pozitív teszt eredmény esetén kedvezményes, vagy ingyenes invazív megerősítő vizsgálatot biztosítunk a választott teszt-típustól függően.
Legújabb és legmodernebb NIPT tesztünk, a Trisomy Teszt COMPLETE a baba teljes genetikai állományát vizsgálja. A teszt kimutatja az összes kromoszóma számbeli eltérésének, valamint 100 feletti mikrodeléciós és mikroduplikációs szindrómának a kockázatát.
Trisomy Teszt ALAP »11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap | 129 000 Ft |
Trisomy Teszt XY »11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap | 149 000 Ft |
Trisomy Teszt COMPLETE »11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap | 229 000 Ft |
Trisomy Teszt COMPLETE + Kombinált teszt kedvezményes csomag11-13. terhességi héten végezhető | 268 000 Ft |
NIFTY-pro teszt »10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap | 225 000 Ft |
NIFTY-pro teszt + Kombinált teszt kedvezményes csomag11-13. terhességi héten végezhető | 264 000 Ft |
NIFTY teszt ikerterhesség esetén10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap | 195 000 Ft |
NIFTY teszt ikerterhesség esetén + Kombinált teszt kedvezményes csomag11-13. terhességi héten végezhető | 244 000 Ft |
GeneSafe teszt »monogénes betegségek prenatális szűrése, 10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 10-15 munkanap | 259 000 Ft |
Genetikai tanácsadás »klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert » | 29 500 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) »eredmény egy hét alatt | 140 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) ikerterhesség esetén | 215 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 125 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) »eredmény három hét alatt | 160 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) ikerterhesség esetén | 250 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 145 000 Ft |
Prenatalis mintavételmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 39 000 Ft |
Prenatalis mintavétel ikerterhesség eseténmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 49 000 Ft |
Prenatalis array CGH | 220 000 Ft |
Prenatalis array CGH (iker) | 330 000 Ft |
A terhesség alatt terhességi cukorbetegség alakulhat ki a kismamák egy részénél, amely állapot a legtöbb esetben csak a várandósság idejére korlátozódik. Centrumunkban diabetológus és dietetikus szakemberek segítenek Önnek a terhességi cukorbetegség kezelésében.
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 50 000 Ft |
Abban az esetben, ha a kismama korábban meddőség miatt – például ismétlődő vetélés esetén – immunológiai kezelésben részesült, akkor a várandósság alatt ezen a szakrendelésen történik a szükséges gyógyszeres terápia beállítása.
Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 39 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 29 500 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 29 500 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 25 000 Ft |
Minden olyan vizsgálat, amelyre a várandósság alatt szükség lehet: terhesgondozás szolgáltatásunk keretében nyomon követjük a magzat fejlődését, biztosítjuk a rendellenességek, veszélyeztetettségek és lehetséges szövődmények megelőzését.
Terhesgondozásunk a kötelezően előírt vizsgálatokon felül számos extra szolgáltatással kiegészülve várja a leendő szülőket!
Terhesgondozás - Első trimeszter»Komplex ultrahangos és laborvizsgálatok, valamint Szuperior Kombinált teszt a Down- szindróma és egyéb triszómiák, valamint preeklapszia szűrése céljából | 150 000 Ft |
Terhesgondozás - Második trimeszter»Átfogó ultrahangos és részletes laborvizsgálatok, második genetikai ultrahang, immár extra 4D/5D Babamozival kiegészülve | 150 000 Ft |
Terhesgondozás - Harmadik trimeszter »A teljeskörű harmadik trimeszteri vizsgálatokon felül rendkívül gyakori szakorvosi találkozók, valamint csecsemőápolási tanfolyam várja a nálunk gondozott kismamákat | 190 000 Ft |
Terhesgondozás - Első trimeszter, ikerterhesség esetén » | 160 000 Ft |
Terhesgondozás - Második trimeszter, ikerterhesség esetén » | 160 000 Ft |
Terhesgondozás - Harmadik trimeszter, ikerterhesség esetén » | 200 000 Ft |
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 50 000 Ft |
Terhesgondozás egy alkalom | 35 000 Ft |
Magzati szívhangmonitorozás (CTG vizsgálat) »hétfő 12:00-15:00, keddtől péntekig 8:00-15:00 óráig | 13 500 Ft |
Gyermekurológiai konzultáció várandós kismamáknak » | 11 000 Ft |
Szülésfelkészítő - babagondozó tanfolyam (online) » | 17 000 Ft |
Kinesio tape - első alkalom »egy terület | 6 000 Ft |
Kinesio tape - kontroll ragasztás | 5 500 Ft |
Kinesio tape - plusz terület (/db) | 3 000 Ft |
Kinesio tape 5 alkalmas ragasztás bérletalkalmanként egy területre vonatkozik | 24 000 Ft |