Dér Heni: A férjem igazi boszorkánynak tart

Az énekesnő boldogabb, aktívabb és fáradtabb, mint valaha. A második babájukkal már a hatodik hónapan lévő kismama exkluzív interjúban mesélt várandósságáról, félelmeiről és örömeiről.

„Mindenhol szállt a rózsaszín konfetti, és én nem hittem el, hogy tényleg ennyire szerencsések lehetünk. – meséli ragyogó örömmel Dér Heni, a 37 éves sztárénekesnő. Decemberben érkezett a hír, hogy hamarosan bővül a családjuk, de ekkor még csak annyit kívántak: egészséges legyen.

Amint csak lehetett, vártunk rá

„Mindenképp kis különbséggel szerettünk volna testvért Beninek, aki május tölti be majd a kettőt – mondja Heni. „Nem vagyunk már húszévesek, az én biológiai órám is véges, így nem volt kérdés, hamar jöjjön-e a második baba. Mivel a húgom és köztem kilenc év van, ismerem az előnyeit és hátrányait a nagy korkülönbségnek. Gyerekként szinte volt egy élő babám, és nagyon sokat segítettem Anyukámnak. Iszonyatosan jóban vagyunk Szandival, de ez a kilenc év gyerekként nagyon sokáig érződött. Kevés korkülönbségnél persze a szülőknek nehezebb a dolga, de Gergővel úgy gondoltuk, ha szerencsénk lesz és hamar összejön a tesó, a testvéreknek könnyebb lesz együtt felnőniük. És szerencsénk volt.”

Bízni kell

„Mivel tudom, milyen sokaknak van ma nehézsége a baba érkezésével, nem szeretem hirdetni, hogy nekünk viszonylag könnyű út jutott. Mondom ezt úgy, hogy a legelső babánk szivárványbaba volt, sajnos méhen kívül tapadt meg, így nem maradt velünk. Útálom, mikor azt mondja valaki, engedd el, ne görcsölj rá, mert ezt nem lehet kívülről irányítani. De hiszem, hogy legbelül van befolyásunk a történésekre. Bár furcsán hangozhat, szerintem nagyon sokat számít az is, milyen habitusú nőgyógyászunk van és milyen viszonyban vagyunk vele. Az orvosommal, Lintner Balázs doktor úrral nagyon jól működöm együtt, a profizmusa mellett épp az a fajta lazaság van meg benne, ami én életvitelemhez tökéletesen illik. Miután a legelső babánk elment, azt mondta: „Figyelj rám, amint minden rendben visszaáll majd a szervezetedben, próbálkozzatok nyugodtan tovább, mit foglalkoztok ti bármi mással?” És azt hiszem, azzal a lendülettel el is tudtam engedni a fejemben a történteket, és három hónappal később megfogant Bendegúz. Ugyanígy álltunk hozzá a kistesó érkezéséhez is.  Éreztem, hogy a testem nem olyan típus, hogy szoptatás közben teherbe tud esni, ezért nem aggódtunk, hogy szülés után fél évvel még nem jelentkezik a kistesó.  14 hónapig szoptattam a fiam, és ahogyan visszaállt a hormonháztartásom, három hónapra rá meg is fogant a második kisbabánk.”

Öröm és aggódás

„Beni érkezése előtt jól megterveztem, hogyan fogom Gergőnek elárulni a baba érkezését. Bár napokra nem, de néhány órára sikerült is titokban tartani a hírt, és végül ahogyan előre kigondoltam, a közös ebédnél csúsztattam oda neki a pozitív terhességi tesztet. Óriási volt az öröm, nagyon cuki volt! Most, a másodiknál viszont még ennyi meglepetést sem hagytam neki. Valahogy már a kisfiamnál is a tesztelés előtt tudtam, itt van velünk, de most olyannyira biztos voltam benne, hogy folyton csak azt hajtogattam Gergőnek: jön a kistesó! És mikor pár napra rá a teszt is igazolta, csak annyit mondott: Nagyon nagy boszorkány vagy.”

Az első hónapokban ezalatt a várandóssága alatt is folyamatosan rosszul volt az énekesnő. Ráadásul, a már előre befizetett nyaraláson akárhogy is vigyázott magára, mégis elkapott egy komoly gyomorfertőzést, így a gyengesége miatt eléggé aggódtak a baba egészségéért. „Bár mindig figyelünk, nehogy rosszat vonzzuk be negatív gondolatokkal, izgultunk a korom miatt javasolt NIPT teszt és az első genetikai vizsgálat előtt is. Preeklampszia szűréssel kiegészített kombinált tesztet és a legújabb, komplex iGen NIPT tesztet választottuk, a Trisomy teszt Complete nevű szűrést, mert bár nem olcsó vizsgálat, több mint 100 lehetséges genetikai eltérést vizsgál a babánál. Borzasztóan megnyugodtunk, mikor megtudtuk a szakértőktől, hogy minden rendben van. Ez a nyugodtság azóta is végig kíséri a terhességem, mert úgy döntöttünk, a kislányunkkal már nem csak a genetikai szűrésekre, hanem a teljes várandósgondozásra az Istenhegyi Géndiagnosztikára jövünk. Így egy percet sem kell aggódnom a vizsgálatok szervezése, vagy a laborvizsgálatok miatt, ráadásul a Maternity klinikával partnerségben állnak, így a szülés kapcsán is tudnak nekem segíteni.”-meséli.

Az igazi meglepetés

Egyetlen dolgot azonban nem látott előre Heni, így a meglepetés mégsem maradt el mostani terhességénél sem. „Nagyon- nagyon szerettünk volna kislányt, de mindketten úgy voltunk vele, minden nem jöhet össze, így biztosak voltunk benne, hogy megint kisfiúval bővül a család.” – meséli. „Így, mikor a gender partyn kipukkasztottuk a lufit és mindenhol szállt a rózsaszín konfetti, egyszerűen nem hittem el, hogy tényleg ennyire szerencsések lehetünk. Kellett egy kis idő, amíg tudatosodott bennem: kislány érkezik a családunkba. Így most egy új, de annál örömtelibb feladat vár, hogy a hátralévő hónapokban felkészüljek egy leányzó érkezésére, akit teljesen másképp kell majd nevelni, mint egy fiút.”

Koncertek és babák

Az énekesnő azt mondja, ameddig csak növekvő kislánya engedi, most is sokáig dolgozni és edzeni fog, hisz mindkettő óriási boldogság a számára. „Benivel hét hónapos terhes voltam az utolsó koncertemen. Mondtam is a zenekarombank és a táncosaimnak, hogy a koreográfiát én már nem fogom csinálni, örülök, ha állni tudok a színpadon. De ahogyan megszólalt az első szám, ösztönösen indult a lábam és szinte az utolsó percig végig táncoltam az egészet. Nagyon -nagyon jó volt. Gergővel ezért már megbeszéltük, hogyha megszületett a kicsi és néhány hónap múlva már szívesen fellépnék egyszer-egyszer, esetleg elhozza majd a gyerekeket, hogy ne kelljen aggódnom. Elmondani nem tudom, mennyire jó, ha egy kismamának olyan támasza van, aki nem eltiltja attól, amint szeret, hanem mindenben támogatja.”

A szövegek és a fotók felhasználása engedélyköteles, a forrás megjelölése nélkül felhasználásuk tilos! A címlapkép, ahogyan a szövegben jelölt további fotó a Phdr Communication Kft. tulajdona.

Megosztás

Árak magzati diagnosztika

Intézetünkben kizárólag FMF (Fetal Medicine Foundation) minősítéssel rendelkező szakemberek végzik az ultrahang vizsgálatokat. Időpont egyeztetéshez kérjük, készítse elő az utolsó ultrahangos vizsgálati leletét. Az ultrahang vizsgálat teljes videó anyaga rögzítésre kerül, melyet egy email-ben küldött kódolt link használatával tud majd elérni és letölteni.

Korai ultrahang »
betöltött 10. terhességi hétig
26 000 Ft
Első trimeszteri genetikai ultrahang »
11 - 13. terhességi héten végzendő
42 000 Ft
Első trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség esetén
11 - 13. terhességi héten végzendő
54 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang »
18 - 21. terhességi héten végzendő
42 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség esetén
18 - 21. terhességi héten végzendő
54 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang
kiterjesztve preeclampsia kockázatbecsléssel Dr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal,
a 18 - 21. terhességi héten végezhető
54 000 Ft
Második trimeszteri genetikai ultrahang ikerterhesség esetén
kiterjesztve preeclampsia kockázatbecsléssel Dr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal ikerterhesség esetén,
a 18 - 21. terhességi héten végezhető
66 000 Ft
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhez
Más intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül
42 000 Ft
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhez ikerterhesség esetén
Más intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül
54 000 Ft
Terhességi ultrahang
38 000 Ft
Terhességi ultrahang ikerterhesség esetén
50 000 Ft
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal »
A legalkalmasabb terhességi kor: 25-35. hét között. A vizsgálatot szakképzett, szülészeti-nőgyógyászati szonográfus végzi.
Az ár tartalmazza a terhességi ultrahangot, írásos leletet, nyomtatott fotót, és a videóanyagot.
42 000 Ft
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal ikerterhesség esetén
54 000 Ft
Kontroll ultrahang
előző ultrahangtól számított 2 héten belül
28 000 Ft
Kontroll ultrahang ikerterhesség esetén
előző ultrahangtól számított 2 héten belül
36 000 Ft
Magzati szívultrahang vizsgálat »
betöltött 20. terhességi héttől
42 000 Ft
Magzati szívultrahang vizsgálat ikerterhesség esetén
betöltött 20. terhességi héttől
54 000 Ft
Magzati szívultrahang kontroll
32 000 Ft
Magzati szívultrahang kontroll ikerterhesség esetén
előző ultrahangtól számított 2 héten belül
44 000 Ft
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálat
intézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász »
59 000 Ft
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálat ikerterhesség esetén
intézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász »
71 000 Ft

A kombinált teszt Fetal Medicine Foundation (FMF) rendszerű kiterjesztett genetikai szűrővizsgálat, melyet a terhesség 11-13. hetében végzünk, ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációjával. Down-szindróma és egyéb gyakori szindrómák szűrése.

Kombinált teszt »
11-13. terhességi héten végezhető, eredmény 1,5-2 óra alatt
59 000 Ft
Kombinált teszt ikerterhesség esetén
71 000 Ft
Szuperior Kombinált teszt-csomag»
Kombinált szűrés kiterjesztve első trimeszteri terhességi toxémia (preeclampsia) szűréssel
csak egyes terhesség esetén kérhető, 11-13. terhességi héten végezhető
71 000 Ft
Preeclampsia konzultáció
15 000 Ft

Az iGen NIPT szűrésekkel ön a lehető legnagyobb biztonságban tudhatja születendő gyermeke egészségét. Bármely NIPT tesztünket is választja, a 99% feletti megbízhatóságon kívül komplex szolgáltatásra számíthat, sosem “csak” egy anyai vérteszt elvégzésére. Klinikai genetikusok, saját citogenetikai laborháttér és a legkiválóbb magzati diagnosztikus orvosok várják intézményünkben. Esetlegesen pozitív teszt eredmény esetén kedvezményes, vagy ingyenes invazív megerősítő vizsgálatot biztosítunk a választott teszt-típustól függően.

Legújabb és  legmodernebb NIPT tesztünk, a Trisomy Teszt COMPLETE a baba teljes genetikai állományát vizsgálja. A teszt kimutatja az összes kromoszóma számbeli eltérésének, valamint 100 feletti mikrodeléciós és mikroduplikációs szindrómának a kockázatát.

NIFY TESZTEK - Több mint 9 millió elvégzett vizsgálat világszerte
NIFTY-pro teszt »
10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap
225 000 Ft
NIFTY-pro teszt SMA »
10-14. terhességi héten végezhető, eredmény NIPT 5-7 munkanap, SMA 9-10 munkanap
255 000 Ft
NIFTY teszt ikerterhesség esetén
10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap
195 000 Ft
NIFTY-pro teszt + Kombinált teszt kedvezményes csomag

11-13. terhességi héten végezhető

267 000 Ft
NIFTY-pro teszt SMA + Kombinált teszt kedvezményes csomag

11-13. terhességi héten végezhető

294 000 Ft
NIFTY teszt ikerterhesség esetén + Kombinált teszt kedvezményes csomag
11-13. terhességi héten végezhető
249 000 Ft
TRISOMY TESZTEK - Kiváló európai NIPT tesztek minden igényre
Trisomy Teszt ALAP »
11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap
129 000 Ft
Trisomy Teszt XY »
11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap
149 000 Ft
Trisomy Teszt COMPLETE »
11-19. terhességi héten végezhető, eredmény 5-7 munkanap
229 000 Ft
Trisomy Teszt COMPLETE SMA »
11-14. terhességi héten végezhető, eredmény NIPT 5-7 munkanap, SMA 9-10 munkanap
259 000 Ft
Trisomy Teszt COMPLETE + Kombinált teszt kedvezményes csomag

11-13. terhességi héten végezhető

271 000 Ft
Trisomy Teszt COMPLETE SMA + Kombinált teszt kedvezményes csomag
298 000 Ft
GENESAFE TESZT - Bizonyos gén-szintű eltérések szűrésére
GeneSafe teszt »
monogénes betegségek prenatális szűrése, 10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 10-15 munkanap
259 000 Ft
Genetikai tanácsadás »

klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert »

32 000 Ft
A diagnosztikus értékű magzati kromoszóma vizsgálatokat méhlepényből vagy magzatvízből végezzük abban az esetben ha a kombinált szűrés, a NIPT teszt vagy a genetikai ultrahang ezt indokolttá teszi.
Méhlepény biopszia (CVS) »
eredmény egy hét alatt
140 000 Ft
Méhlepény biopszia (CVS) ikerterhesség esetén
215 000 Ft
Méhlepény biopszia (CVS) kombinált tesztet követően
intézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén
125 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) »
eredmény három hét alatt
160 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) ikerterhesség esetén
250 000 Ft
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) kombinált tesztet követően
intézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén
145 000 Ft
Prenatalis mintavétel
molekuláris genetikai vizsgálatokhoz
42 000 Ft
Prenatalis mintavétel ikerterhesség esetén
molekuláris genetikai vizsgálatokhoz
54 000 Ft
Prenatalis array CGH
220 000 Ft
Prenatalis array CGH (iker)
330 000 Ft

A terhesség alatt terhességi cukorbetegség alakulhat ki a kismamák egy részénél, amely állapot a legtöbb esetben csak a várandósság idejére korlátozódik. Centrumunkban diabetológus és dietetikus szakemberek segítenek Önnek a terhességi cukorbetegség kezelésében.

Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»

Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos
telefonos konzultációk a szülésig.
55 000 Ft

Abban az esetben, ha a kismama korábban meddőség miatt – például ismétlődő vetélés esetén – immunológiai kezelésben részesült, akkor a várandósság alatt ezen a szakrendelésen történik a szükséges gyógyszeres terápia beállítása.

Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossal
személyes vagy online konzultáció
42 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossal
személyes vagy online konzultáció
32 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció
személyes vagy online konzultáció
32 000 Ft
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció
személyes vagy online konzultáció
27 000 Ft

Minden olyan vizsgálat, amelyre a várandósság alatt szükség lehet: terhesgondozás szolgáltatásunk keretében nyomon követjük a magzat fejlődését, biztosítjuk a rendellenességek, veszélyeztetettségek és lehetséges szövődmények megelőzését.

Terhesgondozásunk a kötelezően előírt vizsgálatokon felül számos extra szolgáltatással kiegészülve várja a leendő szülőket!

Terhesgondozás - Első trimeszter»

Komplex ultrahangos és laborvizsgálatok, valamint Szuperior Kombinált teszt a Down- szindróma és
egyéb triszómiák, valamint preeklapszia szűrése céljából
150 000 Ft
Terhesgondozás - Második trimeszter»

Átfogó ultrahangos és részletes laborvizsgálatok, második genetikai ultrahang,
immár extra 4D/5D Babamozival kiegészülve
150 000 Ft
Terhesgondozás - Harmadik trimeszter »

A teljeskörű harmadik trimeszteri vizsgálatokon felül rendkívül gyakori szakorvosi találkozók,
valamint csecsemőápolási tanfolyam várja a nálunk gondozott kismamákat
190 000 Ft
Terhesgondozás - Első trimeszter, ikerterhesség esetén »
160 000 Ft
Terhesgondozás - Második trimeszter, ikerterhesség esetén »
160 000 Ft
Terhesgondozás - Harmadik trimeszter, ikerterhesség esetén »
200 000 Ft
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»

Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos
telefonos konzultációk a szülésig.
55 000 Ft
A szülésfelkészítő tanfolyam célja, hogy a kismamák tudatosan felkészülhessenek a szülésre, és ne érjék őket meglepetésként a szülőszobán esetlegesen bekövetkező váratlan események.
Szülésfelkészítő - babagondozó tanfolyam (online) »
17 000 Ft
A kinesio tape várandós kismamáknak is ajánlott, ugyanis serkenti a test fájdalomcsillapító folyamatát, valamint tehermentesít, és segíti az izomfunkciót, támogatja a vénákat, tartja az ízületeket.
Kinesio tape - első alkalom »
egy terület
6 000 Ft
Kinesio tape - kontroll ragasztás
5 500 Ft
Kinesio tape - plusz terület (/db)
3 000 Ft
Kinesio tape 5 alkalmas ragasztás bérlet
alkalmanként egy területre vonatkozik
24 000 Ft
Go to Top