A túlsúly fokozza a terhességi komplikációk kockázatát
Bejelentkezés
A túlsúlyos babát egyrészt jóval nehezebb természetes úton világra hozni, másrészt nagyobb az esély arra, hogy az ilyen baba szülés közben megsérül, például kulcscsontja eltörik. Ismert, hogy a túlsúlyos és a kövér nők magzatai nagyobb eséllyel jönnek nagy születési súllyal világra, eddig azonban nem sikerült a kismama súlyának magzati nagyságot befolyásoló hatását a terhességi cukorbetegség hasonló hatásától elkülönítve vizsgálni.
A kutatók azt a célt tűzték ki, hogy a testtömegindex és a terhességi kockázatok, valamint az újszülött egészsége közötti összefüggéseket feltárják, függetlenül attól, hogy milyen a terhes nő vércukorszintje.
A túlsúly fokozza a terhességi komplikációk kockázatát részletesen
A vizsgálatba 23.316 nőt vontak be 9 különböző országból. Mindegyikükkel elvégeztették a terhességi cukorbetegség fennállásának vagy rizikójának megállapítására használatos orális glükózterheléses vizsgálatot, testtömegindexük kiszámításához pedig megmérték magasságukat és súlyukat. (A testtömegindex a testsúly és a magasság méterben mért négyzetének hányadosa. A 20 – 25 közötti érték esetén normális testsúlyról, 25-30 közötti értéknél túlsúlyról, 30 felett pedig elhízásról beszélünk.)
Az eredmények szerint a túlsúlyos illetve az elhízott kismamák nagyobb valószínűséggel adnak életet nagy születési súlyú babáknak, még akkor is, ha a terhességi cukorbetegség okozta magzatnövekedést leszámítjuk. Ezenkívül a túlsúly jelentős mértékben megnöveli a terhességi mérgezés (toxémia) rizikóját. A terhességi mérgezés jól meghatározható tünetekkel – vérnyomásemelkedéssel, fehérjevizeléssel -, szélsőséges esetben a magzat és az anya részéről is életveszélyes állapottal járó probléma, amely lehet immunológiai eredetű, de jelentkezhet korábban már fennálló cukor- és vesebetegség vagy magasvérnyomás miatt is.
A 42 és e feletti testtömegindexű, súlyosan elhúzott nők több mint háromszor nagyobb eséllyel adtak életet kifejezetten nagy születési súlyú kisbabának, a tanulmányban vizsgált legvékonyabb nőkhöz képest, akiknek testtömegindexe 22,6 vagy annál kevesebb volt. A legnagyobb testsúlyú kismamák több, mint kétszer gyakrabban szültek császármetszéssel, a terhességi mérgezés kockázata esetükben pedig 14-szer volt nagyobb, mint a legkarcsúbb nőké. Mindamellett a legsúlyosabb kismamák 50 százalékkal kisebb kockázattal néznek szembe, ami a szülés korai megindulását illeti – derül ki a chicagói Northwestern University Orvosi Iskoláján végzett tanulmányból.
Ezek az eredmények segítenek a testtömegindex és a terhességi cukorbetegség terhességi komplikációk kockázatára gyakorolt hatását elkülöníteni. Dr. Boyd E. Metzger, a tanulmány vezető szerzője a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy az utóbbi időkben kiderült, hogy pusztán az étkezési szokások megváltoztatásával, vagyis egy megfelelő diéta betartásával, az esetek több mint 90 százalékában kontrollálható a terhességi cukorbetegség.
“Meglehetősen biztosak vagyunk abban, hogy a terhességi cukorbetegség kezelése további előnyökkel fog járni a terhességi komplikációk kockázatának csökkentését illetően. Ugyanakkor jóval kevesebb az arra vonatkozó bizonyíték, hogy hogyan lehetne az anyai túlsúly hatását kompenzálni vagy legalább csökkenteni” – mondta Metzger.
Egyelőre az látszik körvonalazódni, hogy az anya teherbe esés előtti súlya határozza meg a kockázatokat, nem pedig az, hogy mennyit hízik a terhesség ideje alatt – tette hozzá a kutató.
A tanulmány a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban jelent meg.
Magzati diagnosztika
Intézetünkben kizárólag FMF (Fetal Medicine Foundation) minősítéssel rendelkező szakemberek végzik az ultrahang vizsgálatokat. Időpont egyeztetéshez kérjük, készítse elő az utolsó ultrahangos vizsgálati leletét. Az ultrahang vizsgálat teljes videó anyaga rögzítésre kerül, melyet egy email-ben küldött kódolt link használatával tud majd elérni és letölteni.
Korai ultrahang »betöltött 10. terhességi hétig | 29 000 Ft |
Ikervárandósság esetén fizetendő felár ultrahangos vizsgálataink eseténKorai ultrahangvizsgálat és Terhesgondozási alkalom esetén felárat nem számítunk fel. | 12 000 Ft |
Első trimeszteri genetikai ultrahang »11 - 13. terhességi héten végzendő | 44 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang »18 - 21. terhességi héten végzendő | 44 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang preeclampsia kockázatbecslésselDr. Benkő Zsófia FMF diplomás szülész-nőgyógyásszal, a 18 - 21. terhességi héten végezhető | 57 000 Ft |
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhezMás intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül | 44 000 Ft |
Terhességi ultrahang | 40 000 Ft |
Terhességi kontroll ultrahangelőző ultrahangtól számított 2 héten belül | 32 000 Ft |
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal »A legalkalmasabb terhességi kor: 25-35. hét között. A vizsgálatot szakképzett, szülészeti-nőgyógyászati szonográfus végzi.Az ár tartalmazza a terhességi ultrahangot, írásos leletet, nyomtatott fotót, és a videóanyagot. | 44 000 Ft |
Magzati szívultrahang vizsgálat »betöltött 20. terhességi héttől | 46 000 Ft |
Magzati szívultrahang kontroll | 36 000 Ft |
Genetikai ultrahang + magzati szívultrahang szűrővizsgálatintézetünkben terhesgondozásban résztvevő kismamák részére, Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász » | 61 000 Ft |
A kombinált teszt Fetal Medicine Foundation (FMF) rendszerű kiterjesztett genetikai szűrővizsgálat, melyet a terhesség 11-13. hetében végzünk, ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációjával. Down-szindróma és egyéb gyakori szindrómák szűrése.
Kombinált teszt »11-13. terhességi héten végezhető, eredmény 1,5-2 óra alatt | 63 000 Ft |
Kombinált teszt ikerterhesség esetén | 75 000 Ft |
Szuperior Kombinált teszt-csomag»Kombinált szűrés kiterjesztve első trimeszteri terhességi toxémia (preeclampsia) szűrésselcsak egyes terhesség esetén kérhető, 11-13. terhességi héten végezhető | 76 000 Ft |
Preeclampsia konzultáció | 17 000 Ft |
Az iGen NIPT szűrésekkel ön a lehető legnagyobb biztonságban tudhatja születendő gyermeke egészségét. Bármely NIPT tesztünket is választja, a 99% feletti megbízhatóságon kívül komplex szolgáltatásra számíthat, sosem “csak” egy anyai vérteszt elvégzésére. Klinikai genetikusok, saját citogenetikai laborháttér és a legkiválóbb magzati diagnosztikus orvosok várják intézményünkben. Esetlegesen pozitív teszt eredmény esetén kedvezményes, vagy ingyenes invazív megerősítő vizsgálatot biztosítunk a választott teszt-típustól függően.
Legújabb és legmodernebb NIPT tesztünk, a Trisomy Teszt COMPLETE a baba teljes genetikai állományát vizsgálja. A teszt kimutatja az összes kromoszóma számbeli eltérésének, valamint 100 feletti mikrodeléciós és mikroduplikációs szindrómának a kockázatát.
iGen NIPT TRISOMY TESZTEK » Kiváló európai NIPT tesztek minden igényre11-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől | |
Trisomy Teszt ALAP | 129 000 Ft |
Trisomy Teszt XY | 149 000 Ft |
Trisomy Teszt COMPLETE | 229 000 Ft |
Trisomy Teszt SUPERTrisomy Complete + szülői SMA + szülői cisztás fibrózis hordozóságszűrés együttesen,11-13. terhességi héten végezhető | 288 000 Ft |
iGen NIPT NIFTY TESZTEK » Több mint 11 millió elvégzett vizsgálat világszerte10-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől | |
NIFTY-pro teszt | 225 000 Ft |
NIFTY-pro Iker tesztAz ár mindkét magzat vizsgálatát magában foglalja, összesen 98 rendellenesség szűrésére. A teszt a négy nemi kromoszómaeltérést nem vizsgálja. | 225 000 Ft |
iGen NIPT kiegészítő szülői hordozóságszűrések » Örökíthető betegségek szűréseBármely NIPT teszthez kérhető szülői szűrések, 13. betöltött terhességi hétig végezhetők, eredmény 12-15 munkanap. Az árak az anya pozitív eredménye esetén az apa vizsgálatát is tartalmazzák. | |
SMA szülői hordozóságszűrés | 30 000 Ft |
Cisztás fibrózis szülői hordozóságszűrés | 45 000 Ft |
iGen NIPT + Kombinált teszt» Kedvezményes csomagajánlat | |
iGen NIPT Trisomy Complete/Super/Nifty-pro teszt és Kombinált teszt Centrumunkban történő együttes elvégzése esetén | 19 000 Ft kedvezmény |
iGen GENESAFE de Novo » Gén-szintű, újonnan kialakuló eltérések szűrésére44 monogénes betegség prenatális szűrése, 10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 10-15 munkanap | |
GeneSafe teszt | 259 000 Ft |
Genetikai tanácsadás klinikai genetikus szakorvossal » | |
Genetikai tanácsadás »klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert » | 35 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) »eredmény egy hét alatt | 180 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) ikerterhesség esetén | 285 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 165 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) »eredmény három hét alatt | 180 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) ikerterhesség esetén | 285 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 165 000 Ft |
Prenatalis mintavételmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 42 000 Ft |
Prenatalis mintavétel ikerterhesség eseténmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 54 000 Ft |
Prenatalis SNP arraymagzatonként | 260 000 Ft |
A terhesség alatt terhességi cukorbetegség alakulhat ki a kismamák egy részénél, amely állapot a legtöbb esetben csak a várandósság idejére korlátozódik. Centrumunkban diabetológus és dietetikus szakemberek segítenek Önnek a terhességi cukorbetegség kezelésében.
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 55 000 Ft |
Abban az esetben, ha a kismama korábban meddőség miatt – például ismétlődő vetélés esetén – immunológiai kezelésben részesült, akkor a várandósság alatt ezen a szakrendelésen történik a szükséges gyógyszeres terápia beállítása.
Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 45 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 35 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 35 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 30 000 Ft |
Minden olyan vizsgálat, amelyre a várandósság alatt szükség lehet: terhesgondozás szolgáltatásunk keretében nyomon követjük a magzat fejlődését, biztosítjuk a rendellenességek, veszélyeztetettségek és lehetséges szövődmények megelőzését.
Terhesgondozásunk a kötelezően előírt vizsgálatokon felül számos extra szolgáltatással kiegészülve várja a leendő szülőket!
Terhesgondozás ALAP csomag | 460 000 Ft |
Terhesgondozás ALAP ikerterhességi csomag | 490 000 Ft |
Terhesgondozás PRÉMIUM csomag | 850 000 Ft |
Terhesgondozás PRÉMIUM ikerterhességi csomag | 810 000 Ft |
TERHESGONDOZÁSI CSOMAGOK ÁRAI TRIMESZTERENKÉNT | |
EGYES VÁRANDÓSSÁG | |
Terhesgondozás - ALAP csomag Első trimeszteri részlete | 190 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP csomag Második trimeszteri részlete | 110 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP csomag Harmadik trimeszteri részlete | 160 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Első trimeszteri részlete» | 450 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Második trimeszteri részlete» | 180 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Harmadik trimeszteri részlete | 220 000 Ft |
IKERVÁRANDÓSSÁG | |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete | 190 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete | 130 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete | 170 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete | 360 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete | 220 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete | 230 000 Ft |
KIEGÉSZÍTŐ LEHETŐSÉGEK | |
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 55 000 Ft |
Terhesgondozás egy alkalom | 40 000 Ft |
Magzati szívhangmonitorozás (CTG vizsgálat) »kedvezményes ár, csomagos pácienseinknek. Hétfő 12:00-15:00, keddtől péntekig 8:00-15:00 óráig | 15 000 Ft |
Gyermekurológiai konzultáció várandós kismamáknak » | 15 000 Ft |
Csecsemőellátási/neonatológusi orvosi tanácsadás várandósoknak»Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio | 32 000 Ft |
Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio
32 000 Ft
Kinesio tape - első alkalom »egy terület | 6 000 Ft |
Kinesio tape - kontroll ragasztás | 5 500 Ft |
Kinesio tape - plusz terület (/db) | 3 000 Ft |
Kinesio tape 5 alkalmas ragasztás bérletalkalmanként egy területre vonatkozik | 24 000 Ft |