Down-kór

Az emberi szervezet minden sejtje egy sejtmagot tartalmaz, amely a genetikai anyagot gének formájában tárolja. A gének az örökölt tulajdonságokért felelős kódokat tartalmazzák, amelyek kromoszómáknak nevezett, rúd-szerű szerkezetek köré csoportosulnak. A sejtmagok általában 23 pár kromoszómát tartalmaznak, amelyek felét az egyik szülőtől, a másik felét a másik szülőtől örököljük. A Down-kór abban az esetben fordul elő, ha a 21-es kromoszómának egy darabja vagy egy egész példánya pluszban van.Ez a plusz genetikai anyag fejlődési zavart okoz, és a Down-kórral együtt járó jellemzők kialakulásához vezet. A Down-kórra jellemző leggyakoribb fizikai vonások közé tartoznak az alacsony izomtónus, az alacsony testmagasság, a ferde metszésű szemek, illetve a tenyéren végighúzódó mély barázda. Ettől eltekintve minden Down-kóros személy külön egyéniség, akiknél ezek a vonások különböző mértékben vannak jelen, vagy teljesen hiányoznak.

Mennyire gyakori a Down-kór?

A veleszületett rendellenességeket országosan nyilvántartó hazai statisztika szerint a 70-es évektől a 90-es évek elejéig nőtt, azóta viszont nem emelkedett a Down-kóros születések gyakorisága.

A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ humángenetikai és teratológiai osztályán működő “Veleszületett rendellenességek országos nyilvántartása” 1970 óta gyűjti a fejlődési rendellenességgel született gyermekek adatait. A nyilvántartás orvosi bejelentések alapján működik.

Az adatokból az derül ki, hogy a 70-es évektől kezdve az összes regisztrált Down-kóros eset száma lassú emelkedést mutatott a 90-es évek elejéig. A 70-es években nagyjából 1000 születésre esett egy Down-kóros gyermek, a gyakoriság tehát 1 ezrelék körül volt. A 90-es évekre viszont már átlagosan 1,45 ezrelékre nőtt a regisztrált Down-kór gyakorisága. A nemzetközi irodalmi adatok szerint a betegség átlagosan 700-ból egyszer fordul elő. A 90-es évek eleje óta a magyar nyilvántartás szerint nem tapasztalható emelkedés a Down-kóros esetek gyakoriságában.

Más hazai felmérések ellentmondanak a fenti adatoknak, és éppen az előfordulás gyakoriságának emelkedését mutatják a 90-es évek óta. Az ellentmondás az adatok eltérő értelmezéséből, a bejelentési kötelezettség helyenként változó betartásából, az abortusszal végződött és a megszületett esetek közötti eltérő bejelentési fegyelemből adódhat.

A gyakoriság megemelkedésének hátterében – akár jelenleg is tartó, akár már leállt folyamatról van szó – a szakemberek többféle okot is feltételeznek:

  • hazánkban is érvényesül az a világtendencia, hogy a szülő nők későbbi életkorban vállalják első gyermeküket, márpedig a Down-kór kockázata egyértelműen nő az anyai életkorral;
  • javult a terhesgondozás, ennek következtében kevesebb a spontán vetélés;
  • javult az orvosok bejelentési fegyelme;
  • mindezek mellett nem zárható ki valamilyen környezeti tényező (esetleg több tényező) kiegészítő szerepe sem.

Mikor fedezték fel a Down-kórt?

A Down-kóros személyek évszázadokon keresztül megjelentek a képzőművészetben, az irodalomban és a tudományban. A kórt azonban csak a XIX. században írta le John Langdon Down angol orvos. Az 1866-ban kiadott tudományos munkájának köszönhetően az orvost a Down-kór „keresztapjának” tekintik. Bár mások is felismerték a kór jellemzőit, Down volt az, aki különálló tünetegyüttesként írta le.

A közelmúltban a gyógyászati és tudományos fejlesztések lehetővé tették, hogy a kutatók feltárják a Down-kóros személyek tüneteit. 1959-ben a francia Jérôme Lejeune megállapította, hogy a Down-kór kromoszóma rendellenesség. Lejeune észrevette, hogy a Down-kóros személyek sejtjeiben a megszokott 46 kromoszóma helyett 47 kromoszóma van. Később megállapítást nyert, hogy Down-kór esetén jellemzően egy további részleges vagy teljes 21-es kromoszóma van jelen.

2000-ben egy nemzetközi tudóscsapat azonosította és katalogizálta a 21-es kromoszómán lévő mintegy 329 gént. Ez a teljesítmény jelentős előrelépéseket tett lehetővé a Down-kór kutatásában.

A Down-kórnak több formája is ismert?

A Down-kór három formáját különböztetjük meg:

  • 21-es triszómia (nondiszjunkció vagy kromoszóma szét nem válás);
  • transzlokáció;
  • mozaicizmus.

21-ES TRISZÓMIA (NONDISZJUNKCIÓ)

A Down-kórt általában sejtosztódási zavar okozza, amelyet nondiszjunkciónak (kromoszóma szét nem válásnak) nevezünk. Ennek következtében az embrió a 21-es kromoszóma megszokott két példánya helyett hárommal rendelkezik. A fogantatás előtt, vagy annak pillanatában, a spermában vagy a petesejtben lévő 21-es kromoszómapár nem válik szét. Ahogy az embrió fejlődik, a plusz kromoszóma a szervezet minden sejtjében sokszorozódik. A Down-kórnak ezt a típusát, amely az esetek 95%-ában van jelen, 21-es triszómiának nevezzük.

NORMÁLIS SEJTOSZTÓDÁS (21-ES TRISZÓMIA (NONDISZJUNKCIÓ) SEJTOSZTÓDÁS)

A mozaicizmus abban az esetben fordul elő, ha a 21-es kromoszóma nondiszjunkciója az egyik, de nem mindegyik kezdeti sejtosztódás során előfordul a fogantatás után. Amikor ez előfordul, a kétféle sejt (a megszokott 46 kromoszómát, illetve a 47 kromoszómát tartalmazó sejtek) keveréke alakul ki. A 47 kromoszómát tartalmazó sejtek egy számfeletti 21-es kromoszómával rendelkeznek.

A Down-kóros esetek kb. 1%-ában mozaicizmus áll fenn. A kutatások arra utalnak, hogy a mozaikos Down-kóros egyéneknél kevesebb jellemző van jelen, mint a Down-kór egyéb formáival élőknél. Ennek ellenére nem lehet széleskörű általánosításokat tenni, mivel a Down-kórral élők igen változatos képességekkel rendelkeznek.

TRANSZLOKÁCIÓ (MOZAIKUS SEJTOSZTÓDÁS)

Transzlokáció a Down-kóros esetek mintegy 4%-ában fordul elő. Ennek esetén a 21-es kromoszóma egy darabja letörik a sejtosztódás során, és egy másik kromoszómához, általában a 14-es kromoszómához tapad. Bár a sejtekben továbbra is 46 kromoszóma marad, a plusz 21-es kromoszómadarab jelenléte a Down-kórra jellemző elváltozások megjelenéséhez vezet.

Mi okozza a Down-kórt?

A kór formájától függetlenül, a Down-kóros személyek összes vagy néhány sejtjében jelen van a 21-es kromoszóma egy kritikus darabja. A plusz genetikai anyag megzavarja az egyén fejlődését, és a Down-kórra jellemző tünetek kialakulásához vezet.

A nondiszjunkció oka egyelőre nem ismert, de a kutatások arra utalnak, hogy a gyakorisága nőkben a kor előrehaladtával nő. Mivel azonban a szülések száma nagyobb a fiatalabb nőknél, a Down-kóros gyermekek 80%-át 35 év alatti nők szülik.

Nem léteznek végleges tudományos adatok, amelyek arra utalnának, hogy a Down-kórt környezeti tényezők vagy a szülők terhesség előtti vagy közbeni tevékenysége okozza. A Down-kórt okozó, számfeletti 21-es kromoszóma vagy annak egy darabja mind az apától, mind az anyától örökölhető. Az esetek körülbelül 5%-ában a számfeletti kromoszóma(darab) az apától származik.

Mekkora a valószínűsége annak, hogy a gyermek Down-kóros legyen?

A Down-kór minden rassznál megfigyelhető, a gazdasági helyzettől függetlenül, bár az idősebb nőknél nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek Down-kóros legyen. A 35 éves nőknek 1:350-hez az esélyük arra, hogy gyermeküknél megjelenjen a rendellenesség; 40 éves korban ennek esélye fokozatosan 1:100-hoz lesz. 45 éves korban a gyakoriság körülbelül 1 a 30-hoz. Úgy tűnik, az anya életkora nem függ össze a transzlokáció kockázatával.

Mivel sokan egyre későbbre tervezik a családalapítást, a Down-kóros esetek előfordulási gyakorisága várhatóan nő majd. Ezért a szülőknek nyújtott genetikai tanácsadás egyre fontosabb lesz. Ennek ellenére nagyon sok orvos nem készült fel kellőképpen arra, hogy tanácsadást nyújtson betegeinek a tünetegyüttes előfordulási gyakoriságával, a diagnosztika terén tett előrelépésekkel, valamint a Down-kóros gyermekek ellátásának és kezelésének biztosítására irányuló protokollokkal kapcsolatban.

Örökölhető-e a Down-kór?

A Down-kór mindhárom formája genetikai rendellenesség, de az eseteknek csupán 1%-ában beszélhetünk öröklött tényezőről (amikor a kórt az egyik szülő adja át a gyermeknek). Az esetek többségét szórványos, véletlen eseménynek tekinthetjük. Az öröklődés ugyanis nem játszik szerepet a 21-es triszómia (nondiszjunkció) és a mozaicizmus megjelenésében.

Mekkora az esélye annak, hogy a második gyermek is Down-kóros legyen?

Abban az esetben, ha egy nő 21-es triszómiában (diszjunkció) szenvedő vagy transzlokációt mutató gyermeket szült, a becslések szerint annak esélye, hogy a következő gyermek is 21-es triszómiában szenvedjen 40 éves korig 1:100-hoz.

A transzlokáció újbóli előfordulásának kockázata kb. 3%, ha a hordozó az apa, illetve 10-15%, ha a hordozó az anya. Szülői kromoszómavizsgálattal megállapítható a transzlokáció eredete.

Hogyan diagnosztizálható a Down-kór?

Down-kór szűrés a terhesség alatt

Napjainkban számos különböző megbízhatóságú módszer létezik a Down-kór terhesség alatti kimutatására. Ezzel kapcsolatban kérjük olvassa el Down-kór szűrés című anyagunkat ill nézze át tematikus weboldalunkat a legmodernebb szűrési eljárásról, a NIFTY-tesztről!

A Down-kór diagnózisa születéskor

A Down-kór általában már születéskor azonosítható bizonyos fizikai jellemzők alapján: alacsony izomtónus, a tenyéren található mély barázda, némileg lapos arc, ferde vágású szemek. Mivel ezek nem Down-kóros csecsemőknél is előfordulhatnak, a diagnózis megerősítéséhez kromoszómavizsgálatot (kariotipizálás) kell végezni. A kariotípus megállapításához az orvosok vérmintát vesznek a csecsemőtől, speciális eszközökkel lefényképezik a kromoszómákat, majd nagyság, szám és alak szerint csoportosítják őket.
Egy másik, FISH-nek nevezett genetikai vizsgálat hasonló elveken alapul, és a diagnózis rövidebb időn belül való igazolását teszi lehetővé.

Milyen hatással van a Down-kór a társadalomra?

A Down-kóros egyének egyre jobban beilleszkednek a társadalomba, a közösségi intézményekbe (például iskola) és az egészségügyi rendszerbe, munkát vállalnak, és részt vesznek a szociális és szabadidős tevékenységekben. Az érintettek különböző súlyosságú (a nagyon enyhétől a súlyosig terjedő) kognitív lemaradást mutatnak. A Down-kóros személyek többségénél ez a kognitív lemaradás enyhe vagy középsúlyos.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a Down-kóros egyének életkilátásai egyre jobbak. 1910-ben a tünetegyüttest mutató egyének várható élettartama 9 év volt. Az antibiotikumok felfedezésével a túlélés átlagosan 19-20 évre nőtt. A klinikai ellátás terén tett előrelépéseknek (és elsősorban a korrektív szívműtéteknek) köszönhetően jelenleg a Down-kóros felnőttek 80%-a megéli a 60 éves kort, és sokan ennél lényegesen magasabb kort is megélnek. Ma már egyre több ember kerül élete során kapcsolatba Down-kóros egyénekkel, ami fokozza a közösség szélesebb körű oktatásának és az elfogadás javításának szükségességét.