A császármetszésről
Bejelentkezés
Császármetszésre leginkább azokban az esetekben van szükség, ha hüvelyi úton nagyobb lenne a szülés kockázata, az utóbbi években azonban hazánkban is megnőtt a hasi műtétes szülések száma. Az alábbiakban a lehetséges veszélyek mellett áttekintjük hogy mely esetekben lehet érdemes valóban ezt a módszert választani.
A császármetszés főbb előnyei és hátrányai
Császármetszésnek nevezik azt a hasi műtétet, amelynek során a szülész a méh megnyitásával segíti világra a születendő babát: általánosságban elmondható, hogy bármely olyan anyai vagy magzati állapot esetén el lehet végezni az operációt, amely a hüvelyi szülést megnehezíti, illetve az anya vagy a magzat egészség- károsodásának fokozott kockázatával jár.
Az eljárás előnyei közé tartozik, hogy jól időzíthető vele a szülés, emellett a szülés hossza is teljesen belátható: egy császármetszéses szülés körülbelül egy órát vesz igénybe, míg egy hüvelyi szülés akár hat-nyolc, sőt, akár 24 óráig vagy ritka esetekben ennél tovább is eltarthat.
Ahogyan a természetes szülésnek, a császármetszésnek is vannak kockázatai, a nyílt hasi műtét miatt több is lehet.
- A műtét során előfordulhat melléksérülés – például a méh falán ejtett metszés továbbreped a méhet ellátó fő verőér irányába – ami jelentősebb vérzéssel járhat, ezt olykor nehéz uralni.
- A metszés helyén keletkező heg sohasem lesz olyan erős, mint az érintetlen izomszövet, így a következő terhességek esetében ez ritka esetekben hegszétválást eredményezhet, amely egyaránt veszélyeztetheti a szülő nő és a magzat életét.
- A vágás okozta seb elfertőződhet, begyulladhat, így a kórházi tartózkodás ideje is elhúzódhat. Még a legtisztább kórházakban is felléphetnek a hüvelyből vagy a műtő levegőjéből származó, illetve a különféle műszerek közvetítésével terjedő fertőzések, amelyek következményeként enyhe esetben gennyesedés, súlyos szövődményként pedig életveszélyes hashártyagyulladás alakulhat ki.
- A műtét következményeképp a belső szerveknél összenövések, akár endometriózis is kialakulhat
- A regenerálódás általában jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint a természetes szülésnél
Egyre gyakoribb, de korántsem veszélytelen a császármetszés részletesen
Egyre több nő szeretne császárral szülni
A 2000-es évek előtt még nem volt jellemző hazánkban, hogy a nők saját maguk kérvényezzék a császármetszéssel végzett szüléseket, így korábban kizárólag szakmai szempontok alapján döntötték el a szülész-szakorvosok, hogy ezt az eljárást választják-e. Az utóbbi években viszont jellemzővé vált, hogy a nők ezzel a módszerrel szeretnék világra hozni az újszülöttet, ami megegyezik a nyugati tendenciákkal: az Egyesült Államokban mára teljesen hétköznapivá vált ez az eljárás, de Németországban is minden harmadik csecsemő hasi műtéttel születik. Hazánkban is hasonlóvá a helyzet: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felmérései alapján elmondható, hogy az utóbbi 12 évben duplájára nőtt a császármetszések száma Magyarországon, így már nagyjából minden harmadik nő ezzel a módszerrel hozza világra gyermekét. Az is látható az adatokból, hogy óriási különbségek vannak az egyes megyék adatai között: van ahol a szülések számához viszonyítva kiemelkedően sok és van ahol kiemelkedően kevés császármetszést végeznek évente. Szakmai okokkal mindez nehezen magyarázható: a statisztika készítőinek feltételezései szerint a műtét elvégzése sokszor nem a szakmai protokollok alapján történhet, hanem az adott kórház orvosainak szokásai szerint, illetve annak megfelelően, hogy az adott orvos milyen „iskolában”, kinél tanult.
Tény ugyanakkor, hogy a szülő nők kora egyre növekszik és több a meddőség után sikeresen kezelt várandós, az ilyen esetek pedig több komplikációt hordozhatnak, így nő a császár javallatok száma.
A főbb hiedelmek
A kismamák körében főleg azok a hiedelmek váltak elterjedtté, amelyek szerint a császárral elvégzett szülés jóval kíméletesebb a hüvelyi szülésnél, sőt, egyes nők kifejezetten a hüvely, közvetve pedig a szexuális élet megóvása érdekében szeretnének így dönteni. A természetes szülés testre gyakorolt negatív hatását azonban teljes mértékben alaptalannak tartják a szakértők, hiszen a nők kilencven százaléka a szülést követő hat hónap múlva újra teljes értékű szexuális életet élhet.
A természetes szülés után az anya sokkal hamarabb gyógyul, egy-két óra múlva pedig már járkálhat, és többnyire nincs szükség az intenzív osztályon történő huszonnégy órás megfigyelésre sem. Egy másik gyakori érv a császármetszés mellett, hogy a magzatnál ne lépjen fel oxigénhiány és ennek következtében agykárosodás, amire a természetes szülésnél lehet némi esély. Ezt az indokot azonban nem igazolják a számok: annak ellenére, hogy egyre több a műtét, az oxigénhiányos esetek aránya több szakember szerint sem változott. További hátrányként említhető, hogy a császárosoknak olykor később indul be a tejelválasztásuk, bár ma már ezen a szoptatási tanácsadók sokszor segíteni tudnak.
Hiedelem továbbá, hogy a császárral született baba szebb, mert nem viselte meg a szülés. Lehet ugyan, hogy az ilyen újszülöttnek gömbölyűbb a feje, mivel a babának nem kell a szülőcsatornán áthaladnia, azonban a hüvelyi szülést követő rövid idő alatt ez minden babánál rendeződik. Természetes szülés során a baba feje és egész teste is nagy nyomásnak van kitéve a szűk szülőcsatornában: a nyomás hatására nagy mennyiségű stresszhormon szabadul fel az apróság szervezetében, ami segíti őt a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban. Mivel a császáros babák ebből a szempontból sokszor felkészületlenebbek lehetnek, gyakoribbak lehetnek náluk a különféle légzésproblémák, az aluszékonyság, továbbá szoptatási nehézségek is felléphetnek.
Mikor van szükség valóban császármetszésre?
Mint már említettük, a császármetszés elvégzése szakmailag abban esetben indokolt, ha a hüvelyi szülésnél előre láthatóan nagyobb a szülés kockázata, melyet a szülész-nőgyógyász mérlegel. Fontos, hogy mindenképpen egyeztessünk vele! Figyelembe lehet továbbá venni a kismama pszichés állapotát is: ha valaki valóban komolyan fél a hüvelyi szüléstől, akkor pszichológiai szakvéleménnyel szintén engedélyezhető számára a császármetszés.
Szakmailag valóban indokoltnak tekinthetőek a következő esetek:
- minden olyan állapot, amelynél az anya közvetlen életveszélybe kerülhet a szülés természetes úton történő folytatása esetén (ezek közé tartoznak például a terhességgel nem feltétlenül összefüggő szívinfarktus vagy tüdőembólia).
- További komoly indok a császármetszésre, ha az újszülött életét a súlyos oxigénhiány következtében fellépő fulladás fenyegeti: ez kialakulhat például a köldökzsinór összenyomódása vagy a méhlepény idő előtti leválása miatt.
- Megemlítendő még a terhességi mérgezés (toxémia) súlyos, görcsökkel járó formája (a toxémia tüneteit az anyai keringésbe jutó magzati sejtek váltják ki egy kóros immunológiai reakció révén).
- A felsoroltakon kívül olyan tényezők – elégtelen méhizom-tevékenyég, korábbi császármetszések, ikerterhesség vagy koraszülés – is indokolttá tehetik a műtétet, amelyeknél még a szülés természetes úton történő befejezése is sikerrel járhat, ez azonban nem garantált. Ezekben az esetekben mindig a szülést vezető orvos döntésén múlik, hogy a császármetszés alkalmazása mellett dönt-e vagy sem.
- Császár indikáció lehet még a baba méhen belüli pozíciója (például harántfekvés)
- Veszélyeztetett terhesség
Ha szeretne a lehető legjobb forrásból tájékozódni a császármetszésről, ajánljuk, hogy www.csaszarvonal.hu weboldalt, ahol számos fontos és hasznos információ megtalálható!
Magzati diagnosztika
Intézetünkben kizárólag FMF (Fetal Medicine Foundation) minősítéssel rendelkező szakemberek végzik az ultrahang vizsgálatokat. Időpont egyeztetéshez kérjük, készítse elő az utolsó ultrahangos vizsgálati leletét. Az ultrahang vizsgálat teljes videó anyaga rögzítésre kerül, melyet egy email-ben küldött kódolt link használatával tud majd elérni és letölteni.
Korai ultrahang »betöltött 10. terhességi hétig | 29 000 Ft |
Ikervárandósság esetén fizetendő felár ultrahangos vizsgálataink eseténKorai ultrahangvizsgálat és Terhesgondozási alkalom esetén felárat nem számítunk fel. | 12 000 Ft |
Első trimeszteri genetikai ultrahang »11 - 13. terhességi héten végzendő | 44 000 Ft |
Második trimeszteri genetikai ultrahang »18 - 21. terhességi héten végzendő | 44 000 Ft |
Ultrahangos vizsgálat másodvéleményhezMás intézményben talált, vélhető eltérés esetén, terhességi kortól függetlenül | 44 000 Ft |
Terhességi ultrahang | 40 000 Ft |
Terhességi kontroll ultrahangelőző ultrahangtól számított 2 héten belül | 32 000 Ft |
Babamozi 4D/5D felvétel terhességi ultrahang vizsgálattal »A legalkalmasabb terhességi kor: 25-32. hét között. A vizsgálatot szakképzett, szülészeti-nőgyógyászati szonográfus végzi.Az ár tartalmazza a terhességi ultrahangot, írásos leletet, nyomtatott fotót és a videóanyagot. | 44 000 Ft |
Magzati szívultrahang vizsgálat »betöltött 20. terhességi héttől | 46 000 Ft |
Magzati szívultrahang kontroll | 36 000 Ft |
A kombinált teszt Fetal Medicine Foundation (FMF) rendszerű kiterjesztett genetikai szűrővizsgálat, melyet a terhesség 11-13. hetében végzünk, ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációjával. Down-szindróma és egyéb gyakori szindrómák szűrése.
Kombinált teszt »11-13. terhességi héten végezhető, eredmény 1,5-2 óra alatt | 63 000 Ft |
Kombinált teszt ikerterhesség esetén | 75 000 Ft |
Szuperior Kombinált teszt-csomag»Kombinált szűrés kiterjesztve első trimeszteri terhességi toxémia (preeclampsia) szűrésselcsak egyes terhesség esetén kérhető, 11-13. terhességi héten végezhető | 76 000 Ft |
Preeclampsia konzultáció | 17 000 Ft |
Az iGen NIPT szűrésekkel ön a lehető legnagyobb biztonságban tudhatja születendő gyermeke egészségét. Bármely NIPT tesztünket is választja, a 99% feletti megbízhatóságon kívül komplex szolgáltatásra számíthat, sosem “csak” egy anyai vérteszt elvégzésére. Klinikai genetikusok, saját citogenetikai laborháttér és a legkiválóbb magzati diagnosztikus orvosok várják intézményünkben. Esetlegesen pozitív teszt eredmény esetén kedvezményes, vagy ingyenes invazív megerősítő vizsgálatot biztosítunk a választott teszt-típustól függően.
Legújabb és legmodernebb NIPT tesztünk, a Trisomy Teszt COMPLETE a baba teljes genetikai állományát vizsgálja. A teszt kimutatja az összes kromoszóma számbeli eltérésének, valamint 100 feletti mikrodeléciós és mikroduplikációs szindrómának a kockázatát.
iGen NIPT TRISOMY TESZTEK » Kiváló európai NIPT tesztek minden igényre11-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől | |
Trisomy Teszt ALAP | 129 000 Ft |
Trisomy Teszt XY | 149 000 Ft |
Trisomy Teszt COMPLETE | 229 000 Ft |
Trisomy Teszt SUPERTrisomy Complete + szülői SMA + szülői cisztás fibrózis hordozóságszűrés együttesen,11-13. terhességi héten végezhető | 288 000 Ft |
iGen NIPT NIFTY TESZTEK » Több mint 11 millió elvégzett vizsgálat világszerte10-19. terhességi héten végezhető tesztek, eredmény 5-7 munkanap a külföldi laborba érkezéstől | |
NIFTY-pro teszt | 225 000 Ft |
NIFTY-pro Iker tesztAz ár mindkét magzat vizsgálatát magában foglalja, összesen 98 rendellenesség szűrésére. A teszt a négy nemi kromoszómaeltérést nem vizsgálja. | 225 000 Ft |
iGen NIPT kiegészítő szülői hordozóságszűrések » Örökíthető betegségek szűréseBármely NIPT teszthez kérhető szülői szűrések, 13. betöltött terhességi hétig végezhetők, eredmény 12-15 munkanap. Az árak az anya pozitív eredménye esetén az apa vizsgálatát is tartalmazzák. | |
SMA szülői hordozóságszűrés | 30 000 Ft |
Cisztás fibrózis szülői hordozóságszűrés | 45 000 Ft |
iGen NIPT + Kombinált teszt» Kedvezményes csomagajánlat | |
iGen NIPT Trisomy Complete/Super/Nifty-pro teszt és Kombinált teszt Centrumunkban történő együttes elvégzése esetén | 19 000 Ft kedvezmény |
iGen GENESAFE de Novo » Gén-szintű, újonnan kialakuló eltérések szűrésére44 monogénes betegség prenatális szűrése, 10-18. terhességi héten végezhető, eredmény 10-15 munkanap | |
GeneSafe teszt | 259 000 Ft |
Genetikai tanácsadás klinikai genetikus szakorvossal » | |
Genetikai tanácsadás »klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert » | 35 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) »eredmény egy hét alatt | 180 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) ikerterhesség esetén | 285 000 Ft |
Méhlepény biopszia (CVS) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 165 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) »eredmény három hét alatt | 180 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) ikerterhesség esetén | 285 000 Ft |
Magzatvíz vizsgálat (AC, amniocentézis) kombinált tesztet követőenintézetünkben elvégzett kombinált szűrőteszt esetén | 165 000 Ft |
Prenatalis mintavételmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 42 000 Ft |
Prenatalis mintavétel ikerterhesség eseténmolekuláris genetikai vizsgálatokhoz | 54 000 Ft |
Prenatalis SNP arraymagzatonként | 260 000 Ft |
A terhesség alatt terhességi cukorbetegség alakulhat ki a kismamák egy részénél, amely állapot a legtöbb esetben csak a várandósság idejére korlátozódik. Centrumunkban diabetológus és dietetikus szakemberek segítenek Önnek a terhességi cukorbetegség kezelésében.
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 55 000 Ft |
Abban az esetben, ha a kismama korábban meddőség miatt – például ismétlődő vetélés esetén – immunológiai kezelésben részesült, akkor a várandósság alatt ezen a szakrendelésen történik a szükséges gyógyszeres terápia beállítása.
Terhességi immunológia szakorvosi konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 45 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultáció Dr. Végh Judit vezető immunológus szakorvossalszemélyes vagy online konzultáció | 35 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 35 000 Ft |
Terhességi immunológia szakorvosi kontroll konzultációszemélyes vagy online konzultáció | 30 000 Ft |
Minden olyan vizsgálat, amelyre a várandósság alatt szükség lehet: terhesgondozás szolgáltatásunk keretében nyomon követjük a magzat fejlődését, biztosítjuk a rendellenességek, veszélyeztetettségek és lehetséges szövődmények megelőzését.
Terhesgondozásunk a kötelezően előírt vizsgálatokon felül számos extra szolgáltatással kiegészülve várja a leendő szülőket!
Terhesgondozás ALAP csomag | 460 000 Ft |
Terhesgondozás ALAP ikerterhességi csomag | 490 000 Ft |
Terhesgondozás PRÉMIUM csomag | 850 000 Ft |
Terhesgondozás PRÉMIUM ikerterhességi csomag | 810 000 Ft |
TERHESGONDOZÁSI CSOMAGOK ÁRAI TRIMESZTERENKÉNT | |
EGYES VÁRANDÓSSÁG | |
Terhesgondozás - ALAP csomag Első trimeszteri részlete | 190 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP csomag Második trimeszteri részlete | 110 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP csomag Harmadik trimeszteri részlete | 160 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Első trimeszteri részlete» | 450 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Második trimeszteri részlete» | 180 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM csomag Harmadik trimeszteri részlete | 220 000 Ft |
IKERVÁRANDÓSSÁG | |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete | 190 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete | 130 000 Ft |
Terhesgondozás - ALAP ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete | 170 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Első trimeszteri részlete | 360 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Második trimeszteri részlete | 220 000 Ft |
Terhesgondozás - PRÉMIUM ikerterhességi csomag Harmadik trimeszteri részlete | 230 000 Ft |
KIEGÉSZÍTŐ LEHETŐSÉGEK | |
Terhességi diabetológia szakorvosi gondozási csomag»Az első cukorterhelés pozitív eredményétől, vagy fennálló cukorbetegség esetén folyamatos telefonos konzultációk a szülésig. | 55 000 Ft |
Terhesgondozás egy alkalom | 40 000 Ft |
Magzati szívhangmonitorozás (CTG vizsgálat) »kedvezményes ár, csomagos pácienseinknek. Hétfő 12:00-15:00, keddtől péntekig 8:00-15:00 óráig | 15 000 Ft |
Gyermekurológiai konzultáció várandós kismamáknak » | 15 000 Ft |
Csecsemőellátási/neonatológusi orvosi tanácsadás várandósoknak»Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio | 32 000 Ft |
Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio
32 000 Ft
Kinesio tape - első alkalom »egy terület | 6 000 Ft |
Kinesio tape - kontroll ragasztás | 5 500 Ft |
Kinesio tape - plusz terület (/db) | 3 000 Ft |
Kinesio tape 5 alkalmas ragasztás bérletalkalmanként egy területre vonatkozik | 24 000 Ft |