Mesterséges spermafelhelyezés (inszemináció) a meddőség kezelésére

A mesterséges megtermékenyítés hazai módszereibe a lombikprogramok mellett az inszeminációs eljárások is beletartoznak. A mesterséges ondóbevitel során a tisztított hímivarsejteket a méhbe fecskendezik, és a megtermékenyítés innentől minden egyéb tekintetben a szokott módon megy végbe.
A meddőség megfelelő kezelési stratégiája mindig az egyszerűbbtől a bonyolultabb beavatkozások felé tart, vagyis lépcsőzetesen haladva kell kizárni a gyermektelenség lehetséges okait.

A meddőség mai, modern kezelésének menete, hogy először elvégzik azokat a rutinvizsgálatokat, amelyek a meddőség konkrét kiváltó okának azonosítására szolgálnak. A meddőség okai között szerepelnek például a hormonális eltérések, a spermiumokkal kapcsolatos problémák vagy a petevezeték nem megfelelő átjárhatósága – ezeket az okokat először mind ki kell zárni, mielőtt mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoznának egy párnál. Ha sikerült beazonosítani az említett problémák valamelyikét, akkor ezeket az okokat kezdik el célzottan kezelni. Elsőként tehát nem a mesterséges ondóbevitel vagy a lombikbébi program jön szóba, hanem a női hormonpótló kezelések, a spermiumok számának növelése férfiaknál, vagy a petevezetékek átjárhatatlanságának megszüntetése. A meddőségnek lelki okai is lehetnek, így az is előfordulhat, hogy végül a pszichoterápiás kezelés fogja meghozni a várt eredményt.

Ha a meddőség kezelésében alkalmazott rutinvizsgálatok nem azonosítják a problémát, akkor részletesebb diagnosztikai eljárások következnek. A legtöbb információ a diagnosztikus laparoszkópiával szerezhető be: a magyarul hastükrözésnek nevezett eljárás során a kismedence szerveit vizsgálják. Kizárólag ezzel az eljárással ismerhető fel például az endometriózis, amely igen gyakran húzódik meg a meddőség hátterében – egyes statisztikák szerint minden harmadik meddő nőnél emiatt nem jöhet létre a kívánt terhesség.

Az endometriózisnak még ma sem ismert a pontos kiváltó oka, de feltételezik, hogy a kórkép kialakulásában a genetikai hajlam is közrejátszik. Az endometriózis kizárólag laparoszkópiás eljárással, vagyis hastükrözéssel mutatható ki. Ekkor az látható, hogy a méhnyálkahártya – latin szóval endometrium, innen ered a kórkép neve is – a méh üregén kívül a hasüregben is megtelepszik. A méhnyálkahártya ebben az esetben ugyanúgy leválik a menstruációkor, mint a méhüregen belüli endometrium. Az endometriózis speciális, részben műtéti, részben pedig gyógyszeres kezelést igényelhet (a műtéti kezelést szintén a már említett laparoszkóppal végzik el).

Mesterséges spermafelhelyezés: tisztított sűrítményre van szükség

Ha a petevezetékek átjárhatóak, és hormonális úton a megfelelő menstruációs ciklust is sikerült beállítani, akkor ultrahanggal is ellenőrzik, hogy megvan-e a megfelelő peteérés. A ciklus megfelelő beállítása során a pajzsmirigy betegségeit is ki kell zárni, hiszen ezek a kórképek is gyakoribbá váltak az utóbbi időben (a nőgyógyászok ezt a társszakmákkal együttműködve végzik). Ha a férfi spermaszáma szintén normálisnak bizonyult, akkor az időzített együttlétekkel próbálhatja meg elérni a pár, hogy gyermeke szülessen.

Ha néhány hónap alatt a peteérés (ovuláció) idejére időzített együttlétek sem hozzák meg a várt eredményt, akkor javasolt a mesterséges megtermékenyítés egyszerűbb formája, vagyis az ondóbevitel (szakszóval mesterséges spermafelhelyezés). Ehhez a spermiumok megfelelő előkészítésére van szükség – enélkül nem nevezhető sem szakszerűnek, sem pedig hatékonynak az eljárás. A spermiumokat először egy tápfolyadékba helyezik, majd centrifugálással készítik őket elő a bejuttatáshoz. A méh üregébe kis mennyiségben kerül feljuttatásra a tisztított sűrítmény. (A tisztítás azért nagyon fontos, mert a spermában lévő, prosztaglandinoknak nevezett vegyületek méhösszehúzódást okozhatnak, aminek következtében mindjárt ki is lökődhetnek a méh üregébe jutatott, tisztítatlan spermiumok.)

Ötmilliós spermaszám alatt nem végeznek inszeminációt

Mesterséges spermafelhelyezést csak abban az esetben végeznek, ha megvan a szükséges, minimális spermaszám. Ötmilliós hímivarsejtszám alatt eleve nem kezdenek bele az inszeminációba, öt- és húszmillió közötti spermaszámnál viszont már segíthet ez az eljárás. A normálisnak tekintett spermaszám húszmillió körül van, ez alatt beszélünk alacsony hímivarsejtszámról. A túl alacsony spermaszámot különféle andrológiai kezelésekkel lehet megemelni, és csak akkor kell lemondani erről a lehetőségről, ha ezek a kezelések sem járnak eredménnyel.

Ha megfelelőnek bizonyul a férfi spermaszáma, emellett kellően mozgékonyak a hímivarsejtek, akkor vélhetően az ismeretlen eredetű női meddőség áll a gyermektelenség hátterében. (A női meddőség korábban említett okait ekkorra ugyanis már kizárták az első körben elvégzett rutinvizsgálatok során.) Ez a másik olyan eset, ahol a mesterséges spermafelhelyezés lehet a megoldás. Valószínűsíthető, hogy ilyenkor a méhnyakban termelődő ellenanyagok miatt nem tudnak feljutni spermiumok. Az inszeminációt ezt az akadályt kikerülve végzik el, ami jó esetben aztán elvezet a sikeres terhességhez.

Megjegyzendő még, hogy az inszeminációknak két fő fajtáját különböztetik meg. Az egyik, amikor a már említett módon a férj saját hímivarsejtjeivel végzik el a beavatkozást (ezt AIH-nak is rövidítik, az angol Artificial Insemination by Husband kifejezésből.) Ha viszont a férjnek – például egy kromoszóma-rendellenesség miatt – egyáltalán nem lehet gyermeke, akkor donorinszemináció is végezhető (AID, Artificial Insemination by Donor). A hímivarsejtek ebben az esetben nem a férjtől, hanem a spermabankból származnak, így biológiailag nem a férj lesz a születendő gyermek apja.

A lombikprogramban való részvételnek sokszor az is előfeltétele, hogy legyen előtte legalább hat inszeminációs kísérlet. A társadalombiztosítás például csak abban az esetben finanszírozza a lombikkezelést, ha ez megtörtént, és nem hozott eredményt. (A lombikkezelésről lásd másik háttéranyagunkat.)

Vélemény, hozzászólás?