Komplex mozgásfejlődés állapotfelmérés és tanácsadás
Nyitvatartási idő
Hétfő: 08:00 – 18:30
Szerda: 08:00 – 18:30
Csütörtök: 08:00 – 18:30
Bejelentkezés
Az internet világában a mai szülőknek nem jelent nehézséget, hogy információkhoz jussanak csecsemőjük fejlődésével kapcsolatban, azonban ezek értelmezése még nem megoldott. A szülők tüneteket észlelnek ugyan, de ezek hátterében számtalan ok állhat: banális, ártalmatlan okoktól a súlyos, figyelmeztető jelekig, melyek kiderítése korai fejlesztéssel foglalkozó szakember feladata. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum komplex mozgásfejlődés állapotfelmérés és tanácsadás szolgáltatása segít a mozgásfejlődés kisebb rendellenességeinek korrigálásához szükséges otthoni gyakorlatok elsajátításában, a helyes hordozási technikák megismerésében, és az esetleg később fellépő mozgásfejlődési rendellenességek időben történő felismerésében. Szükség esetén terápiát is biztosítunk.
Gyermeklélektani kutatások bebizonyították, hogy az emberi fejlődés üteme az élet első éveiben a leggyorsabb. Ezen belül is kiemelkedő jelentősége van a nagymozgás fejlődésének, hiszen egyrészt egy év alatt egy újszülött a tudatos, mozgásra képtelen állapotból egy önállóan ülő, álló, mászó és az esetek többségében járó gyermekké válik. Másrészt az első életévben a mozgások fejlődése, új mozgás formák megjelenése erőteljesen befolyásolja a csecsemő egyéb készségeinek és értelmének fejlődését.
Ezért meghatározó jelentőségű, hogy egy csecsemő megszületésétől fogva megfelelő ritmusban és minőségben sajátítsa el a különböző testhelyzeteket ill. helyváltoztató mozgásokat. Mindehhez szüksége van egy ép mozgatórendszerre, mely magába foglalja a csont-ízület-izom-ínrendszert, megfelelő idegrendszeri érettségre és normál izomtónusra. Ha ebben a rendszerben bárhol elmaradás, hiányosság áll fenn, az azonnal megmutatkozik a csecsemő mozgásainak késésében, meglassúbbodásában vagy a mozgások minőségében jelentkező eltérésekben, torzulásokban.
Komplex mozgásfejlődés állapotfelmérés és tanácsadás részletesen
Milyen tünetek jelentkezésekor érdemes hozzánk fordulnia?
Ilyen tünetek lehetnek:
- csökkent izomtónus, gyenge izomerő
- fokozott izomtónus, feszesség
- meglassúbbodott mozgásfejlődés
- különböző testtájakon és bőrön keresztül mutatkozó izomelváltozások (behúzódások, letapadások, ráncaszimmetria)
- gyakori fej-hátrafeszítés, homorítás vagy a fejlógatás
- hason fekvés elleni tiltakozás, hason gyakori “repülőzés” vagy a kezek erőteljes ökölbe szorítása
- aszimmetria a testtartásban vagy a mozgásokban ( fejtartásban, végtagok használatában)
- helyváltoztató mozgásformák (kúszás és a mászás) kimaradása vagy a kivitelezés minőségében mutatkozó eltérések
- álló helyzetben lábújjhegyezés, bedölt boka, lábtartási-rendellenességek
- egyes ortopédiai problémák: ferde nyak, dongaláb, csípőficam, beszűkült csípőmozgások
- “rizikó-babák”, koraszülöttek
Egy példa a pár hónapos korban oly gyakran előforduló ferde fejtartás, aszimmetria, ami a szülők számára könnyen észrevehető, és számtalan kiváltó oka Ismeretes. Gyakran a méhen belüli tartás maradványtüneteként jelentkezik, de lehet akár a súlyos tónuszavar első tünete is. A korai mozgásvizsgálat során ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kap választ kap a szülő, és a háttérben álló okok meghatározzák a további teendőket.
Érdemes-e vizsgálatra jönnie, ha nincsenek tünetek?
Különösen elsőszülöttek esetében érdemes mozgásvizsgálatra, szűrésre elhozni a babákat akkor is, ha nincs semmi figyelmeztető jel, tünet hiszen a szabályos mozgásfejlődés állomásainak ismerete, a helyes hordozási-tartási technikák tudása és az egymásnak ellentmondó információknak tisztázása nagy segítséget jelenthet a szülők számára. Lényegében mindenkinek érdemes eljönnie a felméréssel egybekötött konzultációnkra, akinek csecsemőjének fejlődésével kapcsolatban kérdése merül fel.
Mikor érdemes hozzánk fordulnia?
A vizsgálatot egy hetes és egy éves kor között tudjuk elvégezni. Egészséges mozgásfejlődésű gyermek esetében 3-5 hónapos korban ideális a felmérés, tünetek jelentkezése esetén azonban életkortól függetlenül érdemes bejelentkeznie vizsgálatra.
Mi történik egy mozgásvizsgálat során?
Pár fontos anamnesztikus adat után, melyek a terhesség, szülés és szoptatás körülményeire vonatkoznak és az újszülött fejlettségéről árulkodnak, kezdődik a tényleges vizsgálat. Ez magába foglalja:
- gyermek izom,-ín és kötőszövetrendszerének megfigyelése és vizsgálata ( behúzódások, beszűkült ízületi mozgás terjedelmek, “letapadások”, ránc és redőaszimmetriák)
- izomzat tónusának vizsgálata (akár feszesebb, akár lazább az izomzat tónusa, az mindkét esetben izomerő csökkenéssel jár)
- elemi mozgásminták és csecsemőreflexek vizsgálata
- egyensúlyi -, és koordinációs készségek vizsgálata
- csecsemő aktív mozgásfejlettségének felmérése ( életkorának megfelelő hely-, és helyzetváltoztatások és pozíciók)
- csecsemő komplex fejlettségének megítélése (figyelme, játéktevékenysége, szociális érettsége révén)
Mindezek után kialakul egy kép a csecsemő fejlettségéről, az esetleges elmaradások vagy minőségi eltérések okairól és mindezek függvényében az esetleges teendőkről.
- Megbeszéljük, hogy mik a mozgásfejlődés fontos és meghatározó állomásai, és mely időintervallumban kell ezeknek megjelennie ill. stabil tudássá válnia
- Praktikus otthoni tanácsokat kapnak a szülők, melyek elősegíthetik gyermekük mozgásfejlődést ill. gyógyír lehet az esetleg felfedezett minimális problémákra (hordozási technikák, hason fektetési szabályok, egyszerű, a szülők által is végezhető tornagyakorlatok)
- Szükség esetén fejlesztési módszereket javaslunk ill. segítséget nyújtunk a szülőknek a különböző módszerek közti eligazodáshoz.
Lovass Edit gyógytornász
1990-ben szereztem gyógytornász diplomát Budapesten. Rövid ideig dolgoztam Svájcban, egy súlyosan, halmozottan sérült gyerekeknek fenntartott intézményben, miközben megtanulhattam a német nyelvterületen oly népszerű Bobath módszert. Ezután Magyarországon mindenképp gyerekekkel foglalkozó intézményben szerettem volna elhelyezkedni.
Csodálatos lehetőség volt, hogy 1992 elején az éppen akkor megalakuló Budapesti Korai Fejlesztő Központra találtam, ami több mint 20 évig volt a munkahelyem. Nagyszerű szakemberekkel dolgozhattam együtt (gyerek neurológussal, gyógypedagógusokkal, pszichológusokkal, zeneterapeutákkal, konduktorokkal stb.), számtalan módszert, szemléletet, vizsgálati teszteket ismerhettem meg.
A központban heti rendszerességgel voltak belső továbbképzések, eset ismertetések, a csecsemők és kisgyermekek vizsgálatát mindig 3 szakember együttesen végezte és a terápiák során is – főleg kiscsecsemők esetében – gyakran gyógypedagógussal együtt tartottuk a foglalkozásokat. Mindezeknek köszönhetően az évek alatt kialakult egy komplex, korai fejlesztős szemléletem, látásmódom melyet a csecsemő-vizsgálatokon szeretnék kamatoztatni.
2002-ben tervezett szenzomotoros tréning terapeuta képesítést, 2007-ben Dévény szakgyógytornász diplomát szereztem.
Csecsemő- és gyermekgyógyászat
Általános gyermekgyógyászati részletes szakorvosi vizsgálatA rendelés keretében mind akut, mind krónikus beteg gyermekellátásra lehetőség van | 32 000 Ft Ft |
Újszülöttellátási gyermekorvosi tanácsadás várandósoknak»Tudatosan felkészülni a kisbaba érkezésére, egészség-prevencio | 32 000 Ft |
Újszülött szűrőcsomag 0-6 hónaposoknak» | 153 000Ft helyett 130 000 Ft |
Gyermekorvosi vizsgálati bérlet, 4 alkalom» | 128 000Ft helyett 100 000 Ft |
Korai fejlesztő csomag 3-12 hónaposoknak» | 136 000Ft helyett 115 000 Ft |
A csecsemőknél és gyermekeknél egyaránt felléphetnek légúti, bőr vagy emésztőszervi allergiás tünetek, amelyre többféle kezelés is elérhető. Centrumunkban a különféle allergiákat kiváltó konkrét fehérjék meghatározása is lehetséges molekuláris allergiavizsgálat segítségével.
Allergológia szakorvosi vizsgálat »Az ár tesztet, laborvizsgálatot nem tartalmaz. | 35 000 Ft |
Allergológia kontroll vizsgálat | 30 000 Ft |
Alex teszt kiértékelése szakorvosi vizsgálattal | 42 000 Ft |
Alex teszt kiértékelése | 30 000 Ft |
Figyelem! A szakorvosi vizsgálat nélkül igényelt allergia tesztek esetében nem tudunk felelősséget vállalni azért, ha a páciens nem a számára megfelelő tesztet végeztette el. |
Vérvétel minden hétköznap 9:00-14:30 óra között, előzetes időpontfoglalás szükséges. | |
Alex teszt teljes panel »eredmény 3 hét | 79 900 Ft |
Alex teszt részpanelek »eredmény 3 hét | 49 900-69 900 Ft |
Inhalatív 30-as IgE paneleredmény 2 hét | 16 900 Ft |
Nutritív 30-as IgE paneleredmény 2 hét | 16 900 Ft |
Gyermek 16-os IgE paneleredmény 2 hét | 16 900 Ft |
Egyedi allergénekallergénenként | 6 000 Ft |
Komponens alapú allergiavizsgálat (molekuláris) »komponensenkénti ár | 5 900 Ft |
Prick-tesztallergénenként | 1 000 Ft |
Csecsemő- és gyermekkardiológia szakorvosi vizsgálat »Gyermekkardiológia szakrendelés keretében max. 30 kg testtömegű gyermekeket tudunk vizsgálni | 36 000 Ft |
Csecsemő- és gyermekkardiológia kontroll szakorvosi vizsgálat | 30 000 Ft |
Gyermekneurológiai szakorvosi vizsgálatDr.Herczegfalvi Ágnes osztályvezető egyetemi docens rendelésénAz ár az esetlegesen javasolt laborvizsgálatok árát nem tartalmazza | 36 000 Ft |
A gyermekek és tinédzserek nőgyógyászati problémáival külön szakvizsgával rendelkező szakorvos, a gyermek- és tinédzsernőgyógyász foglalkozik. Forduljanak női szakorvosunkhoz bizalommal.
Gyermek és tinédzser nőgyógyászat szakorvosi vizsgálat »betöltött 18. életévig | 36.000 Ft |
Gyermek és tinédzser nőgyógyászat szakorvosi kontroll vizsgálat »betöltött 18. életévig | 27.000 Ft |
Újszülöttkori ultrahangszűrés (csecsemő ultrahang) »Három régió: koponya-, has- és csípővizsgálat | 35 000 Ft |
Újszülöttkori ultrahangszűrés kedvezményes (ikerkedvezmény gyermekenként) | 30 000 Ft |
Újszülöttkori ultrahang vizsgálat (csecsemő ultrahang)Egy régió vizsgálata | 22 000 Ft |
Gyermek ultrahang (hasi és kismedencei)betöltött 14. életévig | 25 000 Ft |
Gyermek ultrahang egyéb régiórabetöltött 14. életévig | 19 000 Ft |
Gyermek ultrahang kontrollbetöltött 14. életévig | 17 000 Ft |
Csecsemő- és gyermekurológia szakorvosi vizsgálat » | 32 000 Ft |
Csecsemő- és gyermekurológia kontroll vizsgálat | 30 000 Ft |
Csecsemő- és gyermekurológia konzultáció | 22 000 Ft |
Gyermekurológiai kisbeavatkozása szakorvosi vizsgálat árát tartalmazza | 49 000 Ft |
Genetikai tanácsadás »klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert » | 35 000 Ft |
Genetikai konzultációhumángenetikussal: Dr Karcagi Veronika » | 27 000 Ft |
Öröklődő genetikai rendellenességek vizsgálata »genetikai tanácsadás, genetikai konzultáció szükséges | egyedi ár |
Spinális izomatrófia (SMA) genetikai vizsgálata »genetikai tanácsadás, genetikai konzultáció szükséges | 49 000 Ft |
Duchenne/Becker-féle izomdisztrófia (DMD) genetikai vizsgálata »genetikai tanácsadás, genetikai konzultáció szükséges | 110 000 Ft |
Fragilis X-szindróma genetikai vizsgálata »genetikai tanácsadás szükséges, eredmény 8 hét | 105 000 Ft |
Cisztás fibrózis hordozóságszűrő vizsgálat »genetikai tanácsadás szükséges, eredmény 7-10 munkanap | 59 000 Ft |
Kariotipizálás (citogenetikai kromoszóma vizsgálat) »vérvétel minden hétköznap 9:00-14:30 óra között, előzetes időpontfoglalás szükséges, eredmény 6-8 hét | 45 000 Ft |
Laktózérzékenység vizsgálat »18 év alatt orvosi beutaló szükséges, csecsemőknél fájdalommentes szájnyálkahártya törlet | 16 500 Ft |
Gluténérzékenység genetikai hajlam vizsgálat »18 év alatt orvosi beutaló szükséges | 35 000 Ft |
A csecsemőktől és gyermekektől történő vérvétel speciális tudást és odafigyelést igényel. A Géndinó rendelőben kollégáink ennek szakértői. A vérvétel időtartama érzéstelenítéssel együtt körülbelül 20 perc, de minden gyermekre annyi időt szánunk, amennyi neki szükséges. Vérvétel nyitva tartási időben 9:00-14:30 között lehetséges, és előzetes telefonos időpontfoglalás szükséges. Kérjük, egyeztessen kollégáinkkal a mintavételt megelőző szabályok kapcsán (éhgyomri/nem éhgyomri, egyéb speciális feltételek)
Csecsemő- és gyermekvérvételi díjAz ár egy látogatás során egyszer fizetendő, függetlenül a megrendelt vizsgálatok számától.A vérvétel során alkalmazott érzéstelenítés díja gyermekeknél ingyenes. | 3.200 Ft |
Szoptatási tanácsadás – a felkészülésért a várandósság alatt és kisbabával a születés utá
Szoptatásra felkészítő tanácsadási workshop»A workshop hossza minimum 90 perc, kizárólag női körben, maximális létszám 5 fő | 25.000 Ft |
Szoptatásra felkészítő tanácsadás egyéni»60 perces egyéni konzultáció | 35.000 Ft |
Szoptatási ambulancia egyéni tanácsadás»Kisbabával, a Géndinó gyermekrendelőben, akut probléma esetén is 60 perc | 35.000 Ft |
Szoptatási ambulancia egyéni tanácsadás otthon»Kisbabával, a kapacitás függvényében a kismama otthonában | 40.000 Ft |