Változások az édesanya életében a kisgyerek második életévében

A második életévben sokat lazul a kezdeti szimbiózis, ami nemrég az újszülöttet és édesanyját jellemezte. A folyamat azonban természetes, és nem jelenti azt, hogy a gyermek kevésbé kötődik édesanyjához: egyszerűen leköti a világ felfedezése, amihez ugyanúgy szüksége van édesanyjára.

A távolodás azonban lehetőséget teremt az édesanyának arra, hogy saját programokat, kimenőket, baráti találkozókat illesszen a programjába, melyekre az első év “bezártsága“ után valószínűleg szüksége is van. Ehhez nagy könnyebbséget jelent, hogy a gyermek ilyen korban pár órát már szívesen eljátszik édesapjával, nagyszüleivel vagy egy kedves bébiszitterrel.

A kimozdulások alkalmával, de a kétéves kor végén gyakran bekövetkező munkába állással együtt járó elválások során azonban sokszor előfordul, hogy a pici nem szívesen ereszti el édesanyját: egyrészt a helyzet szokatlan számára, másrészt pedig időérzéke még nincs, így nem tudja felmérni, mikor látja viszont anyukáját. Érdemes pár szóval és egy nagy öleléssel megnyugtatni a totyogót, elmagyarázni neki, hová megy a mama, és mikor fog visszajönni (érdemes ezt bizonyos standard napi tevékenységekhez kötni, hisz ezt jobban megérti a gyerek, mintha az órára hivatkozunk). Nyugalom: egy határozott, magabiztos búcsú után a jó kezekben hagyott baba általában pár perc alatt megnyugszik.

Míg a második életévben az édesanya-baba szimbiózis lazul, az édesapa-baba kötődés szorosabbá válik, ugyanis az apukák többsége már gond nélkül megtalálja a hangot örökmozgó, csacsogó kétévesével. Sokszor az édesapák az engedékenység megtestesítői a családban, hisz hétközben keveset vannak gyermekükkel, így a közösen eltöltött pillanatokban kevésbé ragaszkodnak a következetességhez, illetve hogy minél jobban kihasználják az együtt töltött időt, igyekeznek elkerülni a konfliktusokat is. Az édesanyának ez időnként akár rosszul is eshet, hisz amit ő hosszú napokon és heteken keresztül felépített, az a papás együttléteken mintha egyszerűen nem létezne… Éppen ezért fontos, hogy a pár tagjai rendszeresen beszélgessenek gyermeknevelés elveikről, és a lehetőségekhez képest próbálják meg egymáshoz igazítani azokat. A gyermek megérzi a konfliktusokat, és ha a szülők nem állnak ki egymás mellett a pici előtt, akár manipulálni is kezdheti őket, mely következtében a szülők közötti nézeteltérések súlyos, elmérgesedő konfliktusokká nőhetnek. A jól kommunikáló, egymás elveit tiszteletben tartó szülők esetében azonban aggodalomra semmi ok: a pici nagyon hamar megtanulja, kivel meddig mehet el, és egyik szülőt sem fogja azért jobban vagy kevésbé szeretni, mert nem ugyanazt engedi meg neki, mint a másik.

A gyermek növekedésével érdemes a családnak minél többször közös programokat csinálni, hisz ezek mindenkiben erősítik a családi összetartozás érzését. A jó hangulatú, boldog és emlékezetes nyaralások, kimozdulások és utazások olyan koncentrált együttlétet jelentenek, melyre minden családtagnak rendszeres időközönként szüksége van.

A közös családi programok mellett azonban fontos az is, hogy az édesanya és az édesapa kettesben is kimozduljanak. Ez már nem is tűnik olyan lehetetlennek, mint az első életévben, hisz a babák többsége már szívesen veszi, ha egy régóta ismert családtag vagy barát fekteti le otthonában, egyesek pedig már a nagyszülőknél is minden probléma nélkül elalszanak. Érdemes ezt kihasználni, hisz a pár kapcsolata a család egészének szempontjából alapvető: ha a szülők képesek kettesben is olyan programokat csinálni, melyek feltöltik, közelebb hozzák őket egymáshoz, illetve melyek során őszintén megbeszélhetik egymással gondolataikat, pozitív és negatív érzéseiket, párkapcsolatuk biztos alapokon fog nyugodni a gyermekvállalás után is.

Vélemény, hozzászólás?