Dr. Hajdu Krisztina

szülész-nőgyógyász, genetikus

A diagnosztikai és szűrővizsgálatok összes típusánál, így a magzati vizsgálatoknál is nagyon fontos, hogy a megfelelő szakmai tudás mellett a különféle diagnosztikai eszközök is lehető legjobbak legyenek. Dr. Hajdu Krisztina szerint az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumnak éppen ez az egyik legfőbb előnye: a szakmai nyitottság és a folyamatos technológiai megújulás ma már azt is lehetővé teszi, hogy a gyakrabban előforduló magzati fejlődési rendellenességek mellett az egészen ritka esetekkel is megfelelően tudjanak foglalkozni.
Centrumunk Magzati diagnosztikai ellátásának osztályvezető szakorvosa.

„Az orvosok egy jelentős részéhez hasonlóan az én pályaválasztásomnak is vannak családi előzményei, hiszen az édesapám és a bátyám is egyaránt orvosok, hozzám hasonlóan szülész-nőgyógyászok. Engem az első pillanattól kezdve a magzati diagnosztika érdekelt, így ebben igyekeztem a lehető leginkább elmélyedni már rögtön az egyetemet követően. Az 1980-as évek közepén ez még egy meglehetősen új területnek számított: akkoriban például még alig volt olyan szülészeti-nőgyógyászati osztály, amely rendelkezett volna saját ultrahang-készülékkel. Nehéz és küzdelmes időszak volt, de nagyon élveztem” – mondja pályája kezdeteiről Hajdu Kriszta szülész-nőgyógyász szakorvos.

„Ezekben az években nemcsak az ultrahangos eszközök fejlettsége volt sokkal alacsonyabb a mai színvonalnál, hanem az invazív beavatkozással járó magzati vizsgálatok – lepényboholy- és magzatvíz-mintavétel – is valódi újdonságnak számítottak. Korábbi munkahelyemen, a Szabolcs Utcai Kórházban azonban ezen a területen is folyamatosan képeztem magam, sőt több olyan, korábban még sosem alkalmazott módszert is kipróbáltunk, amely végül nem vált a mindennapi rutin gyakorlat részévé. Egy kutatási ösztöndíjnak köszönhetően két évet az USA-ban is eltöltöttem, ahol az őssejt-transzplantáció lehetőségeivel kapcsolatban folytattam tudományos kutatómunkát. A Szabolcs Utcai Kórház 2007-es megszűnését követően aztán egyre nagyobb lendülettel vetettem bele magam az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban folyó munkába, és azóta is itt kamatoztatom mindazt a tudást, amelyet az elmúlt évtizedekben a magzati diagnosztika területén megszereztem” – mondja Hajdu doktornő.

„A speciális, csak ritkán előforduló magzati rendellenességeket is meg tudjuk vizsgálni”

„Nagyon megszerettem ezt a centrumot, hiszen itt valóban lépést tartunk a legújabb technológiai fejlesztésekkel és az új tudományos, orvosi eredményekkel. A magzati diagnosztikát tekintve egy igényes és nagy szaktudású orvosi gárdát tudhatunk a magunkénak: évek óta alapvető elvárás, hogy minden ultrahangos orvosunk rendelkezzen a legmagasabb minőséget garantáló FMF vizsgával – ez évenkénti ellenőrzést jelent – emellett pedig a speciális, csak ritkán előforduló magzati problémákat is a lehető legalaposabban meg tudjuk vizsgálni a modern laboratóriumi hátterünknek köszönhetően” – említi az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum egyik legvonzóbb tulajdonságát a szakember.

A centrum egyik legutóbbi újítása, hogy a magzat örökítőanyagának elemzésén alapuló NIFTY teszt – amellyel eddig világszerte a legtöbb, 2 millió feletti magzati DNS-vizsgálatot végezték – a kromoszómákat érintő apró, ám néha igen súlyos fejlődési rendellenességeket okozó változások közül immár közel 100 féle eltérés kimutatására képes. Sőt, nemrég arra is volt példa, hogy a szakemberek – járulékos eredményként – egy olyan kisebb kromoszóma-eltérést is észrevettek, amely nem szerepelt a szűrőpanel elemei között. „Ezek az eltérések gyakran az ultrahangos felvételeken sem láthatóak, akármennyire alaposan vizsgáljuk is meg a magzatot” – említ egy közelmúltbeli példát a csak ritkábban előforduló rendellenességek felismerésére Hajdu Krisztina.

Folyamatosan megújuló eszközpark segíti a legmagasabb szakmai minőség elérését

„A laborvizsgálatokhoz hasonlóan az ultrahanggal végzett diagnosztikai munkára is igaz, hogy folyamatosan egyre fejlettebbé válik. Itt is nagyon fontos, hogy ne csak a megfelelő szakmai felkészültséggel, hanem az adott pillanatban elérhető legfejlettebb eszközparkkal rendelkezzünk, hiszen csak így tehetjük egyre pontosabbá az ultrahangos diagnosztikai vizsgálatainkat. Ha egy eszköz az évek során egy kicsit is elavulttá válik, akkor lecseréljük, és igyekszünk mindig a legprecízebb eszközöket kiválasztani a helyükre” – mondja centrumunk egyik legnagyobb rutinnal rendelkező ultrahangos szakorvosa.

Megosztás