Dr Kopa Zsolt

Dr. Kopa Zsolt

Andrológiai Centrum vezető szakorvos, andrológus, urológus

Hazánk egyik legnevesebb andrológiai szakembere,  az Európai Andrológiai Akadémia elnökség tagja és Oktatási Testületének társelnöke, az Európai Urológus Társaság Andrológiai Testületének elnökségi tagja. Intézményünk Andrológiai Centrumának vezetője, mely a férfimeddőség diagnosztikájának és kezelésének egyedülálló hazai központja. Kimagasló szaktudású, empatikus szakorvos.

„Szüleim egyaránt orvosok, őket látva fogalmazódott meg bennem, hogy én is ezen a pályán szeretnék később elindulni. Édesapám idegsebész és ideggyógyász professzor volt, édesanyám pedig fül-orr-gégész. Imponáló volt, amikor édesapámat akár éjjel is behívták otthonról a műtőbe, úgy éreztem ilyenkor, hogy orvosnak lenni igazán felelősségteljes dolgot jelent. Sokszor voltam bent a munkahelyükön is, főleg édesapámnál, így egészen közelről láthattam, hogy mivel jár ez a hivatás. Anyai ágon egyébként az összes felmenőm erdész volt, így egy darabig ezen a pályán is gondolkodtam, de végül az orvostudomány mellett döntöttem. Ez a döntés egy picit elhúzódott, viszonylag későn kezdtem el készülni, így aztán elsőre nem vettek fel a pécsi orvosi egyetemre. A második, sikeres próbálkozást megelőző évben már munka mellett készültem a felvételire: a pécsi urológiai klinikán dolgoztam műtőssegédként. Annyira megtetszett az urológia, az ottani csapat és légkör, hogy már akkor tudtam: ha sikerül bekerülnöm az egyetemre, akkor az urológiát fogom szakterületemként választani. Az urológiai gyakorlatok az egyetem ötödik évében kerültek sorra, ekkor pedig végleg megerősödött bennem ez az elhatározás” – mondja pályaválasztásának hátteréről dr. Kopa Zsolt.

Az urológia mellett hamar az andrológia lett a másik fő szakterület

„A korábbi pécsi kapcsolatoknak köszönhetően az egyetem elvégzése után a Semmelweis Egyetem, Frang Dezső professzor által vezetett Urológiai Klinikáján kezdtem dolgozni. Az urológia mellett már ekkor megismerkedtem az andrológiával is, Papp György professzornak köszönhetően. 1994-ben tettem szakvizsgát urológiából, majd miután andrológiai igazgató-helyettesként dolgoztam előbb a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Urológiai és Andrológiai klinikáján, később pedig az andrológiai fekvőbeteg osztály vezetőjeként az Országos Gyógyintézeti Központ Andrológiai és Urológiai Osztályán, 2004-ben – bevezetésének évében – andrológiai szakvizsgát is tettem. 2006 januárjában a ’A férfimeddőség nem hormonális diagnosztikája és ennek terápiás következményei’ címmel védtem meg PhD értekezésem” – mondja szakmai pályafutásának kezdeti szakaszáról a szakember.

2009. május 1. óta ismét a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján tevékenykedik, jelenleg egyetemi docensként az Andrológiai Centrum és az Andrológiai Szakmai Grémium vezetője. A centrumot 2009-ben vezetésével újjáépítették és a legkorszerűbb, európai színvonalú andrológiai rendelést alakították ki, amely azóta az Európai Andrológiai Akadémia nemzetközi képzőközpontja.

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban egy Magyarországon eddig egyedülálló orvoscsoport jött létre

„Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban újonnan létrejött szakrendelésen az andrológia összes ágával foglalkozunk majd. Ebbe egyaránt beletartoznak a férfi nemzőképességi zavarok, a szexuális- és a hormonális problémák. A fő fókusz a férfiak meddőségi zavarain lesz. Irányításommal egy olyan andrológiai orvoscsoportot hozunk most létre, amelynek tagjai a legkorszerűbb nemzetközi szakmai irányelvek alapján végzik munkájukat” – mondja az új munkacsoport létrejöttének hátteréről dr. Kopa Zsolt.

„Minden szükséges és speciális vizsgálatot is el fogunk végezni. Ami ennél fontosabb, hogy a hazai egészségügyi magánintézményeket tekintve újdonság egy olyan andrológiai munkacsoport, ahol a szakmai irányelvek maximális betartása mellett, a pácienseink kezelését akár több orvos is koordinálhatja, hiszen mindenki ugyanazokat az alapelveket követi a diagnosztika és a kezelés során is. Mindez persze azt is jelenti, hogy kizárólag olyan vizsgálatokat végzünk el, amelyek szakmailag valóban indokoltak, és minden ilyen vizsgálat a legfrissebb szakmai ajánlások alapján kerül elvégzésre és értékelésre” – mondja dr. Kopa Zsolt.

„Sok éven keresztül részt vettem annak az európai bizottságnak a munkájában, ahol az andrológiára vonatkozó európai szakmai irányelveket írják. Emellett az Európai Andrológiai Akadémia elnökségi tagjaként, az akadémia Oktatási Testületének társelnökeként és az Európai Urológus Társaság Andrológiai Testületének elnökségi tagjaként ma is aktívan részt veszek az andrológia nemzetközi körforgásában. Ennek köszönhetően naprakész információk birtokában tudjuk folyamatosan aktualizálni, és gyakorlatunkban alkalmazni a legújabb diagnosztikai és terápiás ajánlásokat” – mondja dr. Kopa Zsolt.

A legkorszerűbb kezelések is elérhetővé válnak

„A kezelés vonatkozásában az evidencián alapuló, hormonális- és nem hormonális gyógyszeres terápiák mellett a legsúlyosabb esetekben műtéti kezelés is szükségessé válhat. Csapatunkban mindenki jelentős andrológiai sebészi rutinnal bír, sőt olyan orvosunk is van, aki napi rendszerességgel végez, ill. vesz részt a legkorszerűbb, és sok esetben legjobb eredményességű andrológiai mikrosebészeti eljárásokban. Ezekkel az operációs mikroszkóppal végzett sebészi módszerekkel többféle rendellenességet is sikeresen tudunk kezelni, például ondóúti elzáródásokat, sebészi spermiumnyerést súlyos hereműködési zavar esetén, vagy épp a herevisszér-tágulatokat” – mondja dr. Kopa Zsolt.

„Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban újonnan létrehozott munkacsoport különlegessége, hogy valódi team-munka fog zajlani. A megfelelő diagnózis felállítását követően minden páciensünk számára a legmegfelelőbb kezelést szeretnénk felajánlani. Orvoscsoportunk abban is különleges, hogy elsődleges célunk minden esetben az, hogy kiderítsük az adott betegség mögött meghúzódó kórokot, és az ennek megfelelő oki kezelést alkalmazzuk. Minden esetben arra törekszünk, hogy a fogamzás lehetőleg spontán módon jöjjön létre, de ha ez nem lehetséges, a legmegfelelőbben készítsük elő a férfiakat a mesterséges megtermekényítési eljárásokhoz” – hangsúlyozza dr. Kopa Zsolt.

Megosztás