Dr. Imre Alexandra

gyermekgyógyász

„Filozófiám alapja, hogy a szülőknél senki sem ismerheti jobban a gyermekét, ezért a gyógyítás mindig közös munka eredménye. Munkám során tisztelettel és empátiával közelítek a gyermekek felé, mert a bizalmuk elnyerése megkönnyíti a gyógyítás és a gyógyulás folyamatát.”

Dr. Imre Alexandra 2015-ben diplomázott a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, summa cum laude minősítéssel.
“Már a gimnáziumi éveim alatt tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Az egyetem elvégzése óta, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályán dolgozom, ahol 2021-ben sikeres csecsemő és gyermekgyógyászati szakvizsgát tettem.”

Szakvizsgája megszerzését követően a Doktornő a gyermek és koraszülött intenzív terápia területén bővítette tudását. Jelenleg pedig neonatológia képzésben vesz részt.
Közel 10 éves kórházi tapasztalatának  köszönhetően otthonosan mozog a hétköznapi és az összetettebb esetek ellátásában is.

Dr. Imre Alexandra a Géndinó gyermekrendelők kiemelt szakorvosa, akihez bátran fordulhatnak a szülők gyermekük akut vagy krónikus betegsége esetén egyaránt.

Hogy miért különleges a Géndinóban egy általános gyermekorvosi vizsgálat? Olvassa el ide kattintva!

Megosztás