Dr. Gyarmati Csaba

plasztikai sebész

Dr. Gyarmati Csaba kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a különböző bőrdaganatos és bőrgyógyászati műtétek, illetve az esztétikai célú operációk, plasztikák területén. A kecskeméti megyei kórház bőrgyógyászati osztályának sebészeti részlegén évi 1000-1300, a kaposvári Kaposi Mór Kórházban pedig négy éven keresztül havonta nagyjából hatvan bőrdaganatos operációt végzett. Általános sebészeti és plasztikai sebészeti szakvizsgával rendelkezik, így a melanomák, bazaliomák és spinaliomák eltávolítását követően a műtét által érintett bőrfelületek esztétikai helyreállítását is ő végzi, egyéb esztétikai célú plasztikai sebészeti beavatkozások mellett.
Centrumunkban a plasztikai kimetszések specialistája.

Anyám fogorvos, apám állatorvos volt, és egy darabig úgy tűnt, hogy én is őt fogom követni, hiszen gyermekként rengeteg időt töltöttem az állatok közelében. Végül aztán mégsem az állatorvosi pálya lett a hivatásom, a szegedi orvosi egyetem elvégzése után a kecskeméti Honvéd Kórház általános sebészeti osztályán dolgoztam hét éven át. Itt szereztem meg az általános sebészeti szakvizsgát is. Rendszeresen Dr. Mari Bélához osztottak be, aki a megyei kórházból járt át hozzánk, bőrdaganatok és melanomák műtéti eltávolítása kapcsán. Nála kezdtem egyre jobban elsajátítani a daganatok és bőrelváltozások precíz eltávolításának műtéti módszereit.
 2004-től már a bőrgyógyászati osztály sebészeti részlegének vezetőjeként dolgoztam: ebben az időszakban évente már 1000-1300 bőrdaganatos operációt is elvégeztem
” – meséli sebészi pályája kezdeteiről Dr. Gyarmati Csaba.

Egy idő után az is elkezdett érdekelni, hogy hogyan lehet elvégezni az operáció által érintett bőrfelületek és egyéb szövetek minél szebb helyreállítását, ezért dr. Donáth Antal melett a budapesti Központi Honvéd Kórház kétéves plasztikai sebészeti gyakorlatán az esztétikai műtéti technikákat is elsajátítottam, amely azóta is kedves terület a számomra. 2001-ben szakvizsgáztam újra, 2004 óta pedig magánorvosként is dolgozom: elsősorban esztétikai operációkat végzek, például mell-, has-, fül-, szemhéj- és arcplasztikákat. Az érdeklődésem középpontjában a bőrdaganatok és a melanomák műtéti kezelése maradt, kiegészülve az esztétikai műtétekkel, melyekkel úgy gondolom, szintén nagyon sokat segíthetünk a pácienseknek.  

Melanoma és Bőrdaganat Diagnosztika az Istenhegyi Géndiagnosztikán: gyakorlott szakemberek és modern diagnosztikai háttér

Összességében már 10 000-nél is több melanomát és bőrdaganatot operáltam, és ezen belül is nagy jártassággal rendelkezem a különféle bőrlebenyplasztikák elvégzésében. A melanomák és a bőrdaganatok kezelése azonban egy olyan terület, amely csapatmunkát igényel: a sebészen és a plasztikai sebészen kívül szükség van egyrészt a daganatok diagnosztikájában nagy tapasztalattal rendelkező bőrgyógyász-onkológus szakorvosra, és amennyiben visszatérő daganatról van szó, érdemes elvégeztetni az örökletességet kizáró vagy igazoló molekuláris diagnosztikai vizsgálatokat is. Fontos továbbá a megfelelő diagnosztikai felszereltség is: a különféle anyajegyek ma már egy olyan eszközzel is vizsgálhatóak, amelyek alkalmas a nagyfelbontású képek készítésére: a különféle anyajegyek alak- illetve méretváltozásai a különböző időpontokban készített képek digitális tárolásának köszönhetően igen precízen összehasonlíthatóvá váltak. Az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika Melanoma és Bőrdaganat Központja azért egyedülálló, mert itt egy helyen érhetőek el a tapasztalt szakemberek, a modern diagnosztikai háttér, továbbá az örökletes esetek azonosításához szükséges mutációvizsgálatok gyors elvégzését lehetővé tevő laboratóriumi háttér” – mondja Gyarmati.

A későbbi beavatkozások alapja a szövettani mintavételen alapuló diagnózis

Nagyon fontos, hogy a szemmel történő bőrvizsgálatot követően sosem szabad a gyanús bőrképleteket leégetni, elkoagulálni vagy lézeres úton eltávolítani, ekkor ugyanis a patológus szakember már nem fogja tudni megállapítani, hogy rossz- vagy jóindulatú volt-e az adott bőrelváltozás. A helyes sorrend mindig az, hogy előbb szövettani mintavételt végzünk, majd ezt követően döntjük el, hogy mit tegyünk az adott bőrelváltozással. Ha igazoltan jóindulatú hámszemölcsről vagy kötőszöveti eredetű fibromáról van szó, akkor ezek a képletek lézeres úton, hegesedés nélkül is egyszerűen eltávolíthatóak. Ha pedig a szövettani vizsgálat eredménye rosszindulatú bőrnövekményt igazolt, akkor sebészeti beavatkozásra van szükség. Az eltávolítást követően kerül sor az esztétikailag is megfelelő heg létrehozására, ehhez van szükség a plasztikai sebészetben szerzett kellő rutinra” – mondja a szakorvos.

Egy műtéten belül elvégezhető a daganat eltávolítása és a bőr plasztikai sebészeti helyreállítása

A bőr esztétikai helyreállításához általában nincs szükség külön operációra, ez rögtön a daganat eltávolítását követően elvégezhető. Az altatás nélkül, helyi érzéstelenítésben végzett operációt megelőzően egy úgynevezett biztonsági zóna meghatározására kerül sor, ami a daganatsejtek által igazoltan érintett bőrterületek körül jellemzően egy 5-15 milliméteres területet jelent. Erre azért van szükség, hogy minden daganatsejt a lehető legnagyobb eséllyel eltávolításra kerüljön, és ne maradjon a bőrben egyetlen tumorsejt sem, amelyből ismét ki tudna újulni a daganat, akár másodlagos tumorként, áttét formájában. A daganatsejtek eltávolítása után vagy egy helyi lebenyt hozunk létre a felvágott bőrfelületek egymás irányába történő forgatásával, vagy ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a test egy másik pontjáról származó bőrdarabot illesztünk be a vágás helyére. Az első megoldás esztétikailag szebb eredményt ad, hiszen a közeli bőrfelületek egymás közelébe történő forgatásakor semmilyen külső eltérés nem lesz a bőrfelszínek között. A bőrátültetés esetén maradhat némi látható eltérés a helyi és a más testfelszínről származó bőrfelületek között, esztétikailag azonban ez is teljesen kielégítő eredményt ad. Az utóbbi esetben – ha a pótlandó bőrfelület mérete kisebb – a felkar belső oldaláról vagy a fülről származó bőrdarabot ültetünk be, ha pedig nagyobb bőrfelületet kell pótolni – úgynevezett matchgraft létrehozására van szükség – akkor általában a comb belső oldaláról származó bőrdarabot használunk a bőrátültetéshez” – ismerteti a plasztikai sebészeti beavatkozások különféle módszereit Gyarmati.

„A gyógyítás az, ami továbbra is a legközelebb áll hozzám”

Plasztikai sebészként természetesen különféle szépészeti beavatkozásokat is végzek, de továbbra is a gyógyítás az, amit sebészként a legfontosabb orvosi feladatomnak tekintek. Ez főleg amiatt alakult így, hogy korábban két olyan szakorvossal is együtt tudtam dolgozni, akik komoly tapasztalattal rendelkeztek a bőrdaganatok és a melanomák sebészeti eltávolítása terén. A kecskeméti kórházban rengeteget tanultam dr. Mary Béla főorvostól, később pedig a budapesti Honvéd Kórházban dr. Donáth Antaltól. A szépészeti beavatkozások is izgalmasak, de ott mindig csak egy adott területen kell eredményt elérni, így ezek az eljárások egyszerűbbek. A daganatok eltávolítása már egy sokkal összetettebb terület, ami komplex látásmódot igényel, és orvosi szempontból nagyobb kihívásnak számít: a bőrdaganatok és a melanomák nem válogatnak, és sajnos a testfelszín bármelyik részét érinthetik. Minden eset más és más, mindig van különbség a daganatok méretében és elhelyezkedésében, vagy abban, hogy mennyire agresszíven terjednek. Így aztán a kezelés is mindig másmilyen lesz, eltérő metszéseket alkalmazok és eltérő lesz az is, hogy milyen lebenyeket lehet használni. Heg nélkül sajnos nem lehet operálni, de a bőr későbbi gyógyulása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen irányokból közelítjük meg a daganatsejtek által érintett bőrterületeket. A sebészeti beavatkozások irányának megválasztása emiatt nagyfokú kreativitást igényel: ez a fajta találékonyság és a daganateltávolító műtétekhez szükséges látásmód az, ami csak hosszú évek gyakorlásával és rengeteg tanulással sajátítható el igazán.

Megosztás