Dr. Nyitrai Anna

gyermekradiológus

A gyermekek iránt érzett szeretet vezette a gyermekradiológiai pályára Dr. Nyitrai Annát, aki centrumunkban a csecsemők számára ajánlott ultrahangos szűrővizsgálatokkal foglalkozik. A csípő, hasi és koponya ultrahangot a szülést követő 6.­-8. hétben végezzük: a vizsgálatok segítségével olyan születési és fejlődési problémákra derülhet fény, amik még nem okoznak látható bajt, de korai felismerésük alapvető fontosságú a baba egészséges fejlődése szempontjából.

1989-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd tíz éven keresztül dolgoztam a Radiológiai és Onkoterápiás Klinikán. Mindeközben két gyermekem is született, így magam is első kézből származó tapasztalatokat szereztem arról, hogy mennyire fontos egy szülőnek a gyermeke egészsége. Ebben az időszakban kezdett el intenzívebben érdekelni a gyermekradiológia, a lehetőség pedig nemsokára meg is érkezett: Dr. Kiss Éva docens asszony 2000-ben ajánlott fel egy munkalehetőséget számomra az I. sz. Gyermekklinika Gyermekradiológiai Osztályán. Azóta is ott dolgozom, 2008 óta már nem sima radiológus, hanem gyermekradiológus szakorvosoként” – mondja szakmai életútjáról dr. Nyitrai Anna doktornő.

A munkánk nagy részét az ultrahanggal végzett diagnosztika teszi ki: a gyermekek esetében azért van szükség speciális képzettségre a radiológus szakvizsga mellé, mert a gyermekek szerveinél sok esetben a felnőttekével azonos tünetek esetén is más betegségre kell gondolni, ezen kívül több életkor-specifikus betegség is létezik, amelyeket jó, ha ismer egy kifejezetten gyermekekkel foglalkozó szakorvos. Egyes anatómiai struktúrák is máshogyan néznek ki továbbá a gyermekeknél: jó példa erre a vese, amely csecsemő- és gyermekkorban morfológiailag még nem teljesen más képet mutat, mint a későbbi életkorokban. Ezekre az eltérésekre készít fel a gyermekradiológiai szakvizsga.

Nagyon örülök, hogy a felnőtt radiológiáról annak idején a gyermekosztályra kerültem. Mindig is értettem a gyermekek nyelvén, és itt ez azért is fontos, mert nemcsak a szülővel, hanem a gyermekekkel is rendszeres kommunikációra van szükség a vizsgálatok vagy egy-egy diagnózis ismertetése során. Sok esetben pedig nem magát a gyermeket, hanem a szülőket kell megnyugtatnom, amikor korábban alapvetően felnőttekkel foglalkozó radiológus vizsgálta a gyermeket, és esetleg valamilyen súlyosabb betegségre gondolt, mint amit az ultrahangon látható tünet a gyermekek esetében jelez” – mondja a doktornő.

Miért fontosak a gyermekradiológiai vizsgálatok?

Az ultrahangos szűrővizsgálatok segítségével időben felfedezett problémák könnyebben és hatékonyabban gyógyíthatók, sok esetben pedig megelőzhető a később már csak műtéttel vagy hosszantartó kezeléssel korrigálható problémák kialakulása, ezért javasolt minden pici babát 6-8 hetes korban ultrahangos szűrővizsgálatra vinni.

Az Istenhegyi Géndiagnosztika Centrumban – ahol immár szintén hosszú évek óta dolgozom – főként egészséges újszülöttek ultrahangos szűrővizsgálatait végzem el. Kiemelten javasolt ez a vizsgálat továbbá azokban az esetekben, amikor a méhen belüli ultrahangos vizsgálatok már jeleztek valamilyen közelebbről be nem azonosított problémát. A jellemzően 6-8 hetes babáknál három terület – a koponya, a has és a csípő – szűrővizsgálatai kerülnek elvégzésre: ezek közül a csípő az a szerv, amelyet 6-8 hetes korban ajánlott megvizsgálni, hogy az esetlegesen jelenlévő fejlődési rendellenességek még megfelelően korrigálhatóak legyenek” – mondja Nyitrai doktornő.

Mely szerveket vizsgálunk meg az ultrahanggal?

A koponya esetében csak nagyon ritkán fordul elő egészséges gyermekeknél, hogy ilyenkor derüljön fény bármilyen problémára. Ez valójában egy agyi ultrahang-vizsgálatot jelent, amit a baba feje tetejének a pici korban még puha részén, a nagykutacson keresztül végzünk. Ezzel megállapíthatók a terhesség alatti fertőzések által okozott elváltozások, bizonyos fejlődési rendellenességek, valamint az újszülött kori agyvérzés és az oxigénhiányos állapot következtében létrejött károsodások is.

A has esetében a máj, az epehólyag, a lép, a hasnyálmirigy, a vesék, a húgyhólyag és a kismedencei szervek fejlődési rendellenességeit szűrjük. Ezzel már a tünetek megjelenése előtt felismerhetőek olyan betegségek, melyek kezelést vagy rendszeres ellenőrzést igényelnek – leggyakrabban a vesék működési rendellenességeire szokott fényt deríteni a vizsgálat. A bukós, hányós csecsemőknél kizárható továbbá a gyomorszájszűkület, ami legnagyobb arányban a hathetes kor körüli fiúcsecsemőkben alakul ki.

A csípő esetében a csípőficam és az alulfejlett csípőízület is egyaránt kiszűrhető. Különösen javasolt ez a vizsgálat azoknál a babáknál, akiknek a családjában korábban csípőficam fordult elő, vagy ikerterhességből, farfekvésből születtek.

A csípő ultrahang-vizsgálattal felfedezett elváltozások pici korban még könnyen orvosolhatók. Enyhébb csípőficam esetén nincs szükség különösebb beavatkozásra, elég lehet a csípőtorna vagy a terpeszpelenka rendszeres viselése is. Komolyabb problémák fennállásakor ortopédiai szakrendelésre irányítjuk a gyermeket, ahol szóba jöhet a kengyel viselése is – ez szerencsére nem túl gyakran, az esetek mintegy 1-1,5 százalékában fordul elő” – mondja Nyitrai doktornő.

Csak ajánlott vizsgálat, mégis érdemes elvégeztetni

Bár a vizsgálat nem kötelező a babáknál, én csak ajánlani tudom, hiszen az ultrahangos eszközök ma már vannak annyira fejlettek, hogy olyan eltéréseket is észrevehetünk a segítségével, amelyek egyébként rejtve maradnának. Még ha teljesen zavartalan is volt a terhesség, a negatív eredmények megnyugtatják a szülőt, hogy valóban minden rendben van, ha pedig eltérést tapasztalunk, akkor a lehető leghamarabb megkezdődhet a szükséges kezelés. A legtöbb esetben egyetlen alkalommal elvégezhető minden vizsgálat, ritkább esetben pedig kontrollvizsgálatokra hívjuk vissza a gyermekeket, ha valamilyen egy-egy szervi rendellenesség alakulását javasoltnak látjuk nyomon követni, anélkül, hogy azonnal beavatkoznánk.

Megosztás