Lovass Edit gyógytornász

Lovass Edit gyógytornász, Dévény szakgyógytornász

1990-ben szereztem gyógytornász diplomát Budapesten. Rövid ideig dolgoztam Svájcban, egy súlyosan, halmozottan sérült gyerekeknek fenntartott intézményben, miközben megtanulhattam a német nyelvterületen oly népszerű Bobath módszert.

Ezután Magyarországon mindenképp gyerekekkel foglalkozó intézményben szerettem volna elhelyezkedni. Csodálatos lehetőség volt, hogy 1992 elején az éppen akkor megalakuló Budapesti Korai Fejlesztő Központra találtam, ami több mint 20 évig volt a munkahelyem. Nagyszerű szakemberekkel dolgozhattam együtt (gyerek neurológussal, gyógypedagógusokkal, pszichológusokkal, zeneterapeutákkal, konduktorokkal stb.), számtalan módszert, szemléletet, vizsgálati teszteket ismerhettem meg. A központban heti rendszerességgel voltak belső továbbképzések, eset ismertetések, a csecsemők és kisgyermekek vizsgálatát mindig 3 szakember együttesen végezte és a terápiák során is – főleg kiscsecsemők esetében – gyakran gyógypedagógussal együtt tartottuk a foglalkozásokat. Mindezeknek köszönhetően az évek alatt kialakult egy komplex, korai fejlesztős szemléletem, látásmódom melyet a csecsemő-vizsgálatokon szeretnék kamatoztatni.

2002-ben tervezett szenzomotoros tréning terapeuta képesítést, 2007-ben Dévény szakgyógytornász diplomát szereztem.