Dr Rosta András

onkológus főorvos, onkohematológiai konzulens

Az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika onkohematológiai limfóma tanácsadását Dr. Rosta András, az egyik nagy hazai onkológiai centrum főorvosa tartja. A hematológus, belgyógyász és klinikai onkológus szakembert arról kérdeztük, hogy onkológusi pályája miként kanyarodott a limfoproliferatív betegségek felé, és hogy az orvostudománynak milyen előrelépéseket sikerült elérnie a limfómák kezelésében az utóbbi években. A főorvos arról is mesélt, hogy kiktől sajátította el azt a fajta orvosi attitűdöt, ami az emberséges, humánus hozzáállást, a folyamatos szakmai önképzést helyezi az első helyre a betegek kezelésében.

Azonali on-line időpont foglalás

„Megtanultam, miként kell emberségesen, empatikusan foglalkozni a betegekkel”

Dr. Rosta András 1972-ben „summa cum laude” minősítéssel szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Ezt követően – két évig – az Újpesti Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztályán dolgozott segédorvosként, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Oktató Kórházába került, ahol 1993-tól 1997-ig az I. sz. Belgyógyászati és Kemoterápiás Osztály osztályvezető főorvosaként dolgozott. 1997 óta – vagyis immár 17 éve – az Országos Onkológiai Intézet „A” Belgyógyászati és Hematológiai Osztályának főorvosa.

Az Újpesti Kórház – kezdőként – igazi ‘mélyvíz’ volt. Az ott dolgozó orvosok nem voltak sokan, a betegek viszont igen. Gyógyítói, szakmai pályám nagyon fontos állomása volt viszont, hogy ebben a kórházban ismertem meg dr. Boga Bálint adjunktus urat. Ő kezdett el megtanítani engem a belgyógyászat rejtelmeire, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok neki” – meséli a főorvos. „A Kútvölgyi Kórházban, ami később Semmelweis Egyetem Oktató Kórháza lett – szintén a belgyógyászati osztály orvosaként dolgoztam. Itt ugyancsak egy neves humanista és minden szempontból példaképnek tekintett főnököm volt. Rétsági György professzortól rengeteget tanultam: ő tanított meg rá, hogy miként kell valóban emberségesen bánni egy beteggel, és tőle sajátítottam el a megfelelő orvosi attitűd alapjait, a folyamatos szakmai önképzés elengedhetetlen voltát is. Ő volt talán az egyik utolsó olyan orvos, aki még átlátta az egész belgyógyászatot” – emlékszik vissza a ma már klinikai onkológiai, belgyógyász és hematológus szakvizsgával egyaránt rendelkező főorvos.

Az onkológia is a Kútvölgyi Kórházban töltött időszak alatt kezdett el vonzani. Annak ellenére, hogy Kútvölgyi Kórház belosztálya nem kifejezetten onkológiai osztály volt, elég sok daganatos beteget is kezeltünk. Ezek a páciensek egy idő után már hozzám tartoztak: én kezdtem végezni a kezelésüket, Rétsági György professzor, Németh György professzor és Eckhardt Sándor professzor irányítása alatt. Nem sokkal azután, hogy Rétsági professzor nyugdíjba vonult, megalakult a Belgyógyászati és Onkológiai Osztály, amelynek én lettem a vezetője. Ezen az osztályon aztán már nagyon sok onkológiai beteget – a leggyakrabban emlő- és vastagbél-daganatos betegeket – láttunk el. 1994-től 1997-ig dolgoztam itt, és ebben a három évben nagyon sokat tanultam a különféle limfóma típusokról is, valamint a kezelési lehetőségeikről. Ebben jelentős szerepe volt dr. Fleischmann Tamás tanár úrnak, aki – amellett, hogy a barátom volt – bevezetett a limfómák rejtelmeibe. Ő volt akkoriban a limfómák egyik legnevesebb hazai szaktekintélye. A doktori disszertációmat – mai nevén PhD – szintén a limfómákból, egész pontosan a limfómás betegek ultrahang diagnosztikájából írtam. Ebben is jelentős segítséget kaptam mestereimtől, Rétsági, Német, Eckhardt professzoroktól és Felischmann tanár úrtól” – mondja a főorvos, akinek érdeklődése ekkor fordult végleg a hematológiai, limfoproliferatív betegségek felé.

Bizonyos szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyok. A limfómákról ugyanis nagy általánosságban elmondható, hogy az utóbbi néhány évtizedben rendkívül komoly fejlődés zajlott a terápiás lehetőségek tekintetében. Egyes limfóma típusok igen nagy hányada ma már végleg meggyógyítható, más típusok pedig hosszú ideig igen jól kezelhetőek. Főként az elmúlt 10-15 év hozott jelentős fejlődést a CD-20 ellenes monoklonális antitestek megjelenésével.”

A limfómák többségére jellemző, hogy a daganatsejtek hordozzák a CD20 fehérjét, így ezek ellen sok esetben sikeresen alkalmazható ez a fajta monoklonális antitest. Ezek közé tartoznak például a diffúz nagy B-sejtes limfómák, illetve a follikuláris limfómák, csak hogy a két leggyakoribb típust említsem. Ezeken kívül persze még számos egyéb limfóma típus is létezik: a legtöbb forma a B-sejtekből indul ki, de léteznek a T-sejtekből és a természetes ölősejtekből – NK-sejtek – kiinduló típusok is. Előfordul még néhány igen speciális forma is, bár ezek jóval ritkábbak” – magyarázza a főorvos. (A limfómák felosztásáról és főbb típusairól itt tájékozódhat bővebben: Milyen típusai vannak a limfómáknak?)

Arra a kérdésre, hogy a gyógyszeres kezelés mely területein zajlik a leggyorsabb fejlődés, Rosta főorvos a következőket válaszolja: „Már említettem a monoklonális antitesteket, melyeknek újabb formáit is kifejlesztették, de a legújabb – és a jelenleg leginkább ‘felkapott’ – gyógyszertípus a kismolekulájú fehérje- és enzimgátlóké, elsősorban a kináz-gátlóké. Ezek szájon át szedhető, a gyomorból felszívódó készítmények, amelyek az enzimműködés gátlásával próbálják meg elérni, hogy megálljon a daganatsejtek folyamatos osztódása és a tumor növekedése, terjedése. A kináz-gátlókhoz hazánkban – és részben a világ egyéb részein is – egyelőre csak klinikai vizsgálatok keretei között férhetnek hozzá a limfómás betegek. Többségük ugyanis még csak a vizsgálati fázisban tart, és nem rendelkezik törzskönyvvel a limfómák valamely típusára. A kináz-gátló gyógyszerek jelenleg nagyon népszerűek, és nagyon sokat vár tőlük az onkológus szakma. Én azért hozzátenném, hogy ez talán egy kicsit túlzott várakozás. Idő kell hozzá, ameddig elegendő tapasztalatot szerzünk ezekkel a gyógyszerekkel. Ott van például a daganatsejtek rezisztenciájának a problémája, nevezetesen az, hogy a tumorok egy része idővel ellenállóvá válhat, még a célzott kezelésekkel szemben is. Ezt a gondot egyelőre a kináz-gátlók sem feltétlenül képesek kiküszöbölni. A különféle kezelések szerencsére kombinálhatóak – a célzott kezeléseket például a legtöbb esetben kemoterápiával együtt alkalmazzák – a rezisztencia felbukkanásakor pedig akár több alkalommal is át lehet állni másfajta kezelésre. Bizonyos esetekben a korábban már alkalmazott terápiás módszerhez is vissza lehet térni. A lényeg röviden annyi, hogy a kináz-gátlók – mint a limfómák célzott gyógyszeres kezelésének legújabb képviselői – a közeljövőben egész biztosan megtalálják majd a helyüket a terápiás arzenálban” – hangsúlyozza az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika onkohematológiai limfóma tanácsadását vezető főorvos.

A limfómák célzott kezelési lehetőségeiről itt olvashatóak részletes információk: A limfómák célzott kezelési lehetőségei

Megosztás