Véralvadási zavar meddőség

Vetélést és meddőséget okozó véralvadási zavarok vizsgálata

A beágyazódás – azaz a megtermékenyült petesejt méhnyálkahártyába történő beleolvadása – egy meglehetősen bonyolult folyamat, amelynek részeként a magzat lepényi keringésének is ki kell alakulnia. Ha egy kismamánál fokozott trombózishajlam van jelen, akkor ez a folyamat zavart szenvedhet, ami az esetek egy részében vetéléshez vezet – akár úgy is, hogy még ki sem derült a terhesség. A családtervezés során, valamint vetélés és meddőségi problémák esetén emiatt érdemes a trombózishajlamot fokozó mutációvizsgálatokat is elvégeztetni.

A vetéléseknek, illetve a meddőségnek számos oka lehet: vetélést okozhatnak például a magzati kromoszóma-rendellenességek, hormonális problémák, vírusfertőzések, immunológiai tényezők vagy külső behatások, a meddőségek hátterében pedig – a szervi okok mellett – úgyszintén állhatnak hormonális, genetikai vagy immunológiai problémák. A korai, még a terhesség megállapítása előtt bekövetkező vetélések nem is feltétlenül különíthetőek el a meddőségtől, hiszen a petesejt megtermékenyítése ilyenkor ugyan sikeres volt, a beágyazódás folyamata azonban nem.

Ha a meddőség vagy a korábbi vetélés(ek) oka ismeretlen, akkor a trombózishajlamot fokozó mutációk vizsgálata is ajánlott: ha igazolódik egy-egy mutáció jelenléte, akkor ennek típusától függően folsavval vagy vérhígító gyógyszerekkel érhető el, hogy létrejöjjön a kívánt várandósság. Ha pedig mindez már a családtervezés során megtörténik, azzal eleve elkerülhető lehet egy esetleges későbbi vetélés.

Hogyan akadályozzák meg a terhesség létrejöttét, vagy vezetnek vetéléshez a trombózishajlamot fokozó mutációk?

A megtermékenyített petesejt méhlepénybe történő beágyazódása ahhoz hasonlítható, mint amikor egy felforrósított vasgolyót viaszba merítünk. Ez az egyébként egyszerűen hangzó folyamat valójában bonyolult lépésekből áll: a magzat lepényi vérkeringésének kialakításához például érújdonképződési folyamatokra is szükség van, amelynek során a kezdetben pici erek fokozatosan egyre nagyobbakká válnak.

Abban az esetben, ha egy kismamánál – különféle gének mutációi miatt – öröklött vagy szerzett trombózishajlam van jelen, a magzat fejlődő ereiben vérrögök jelenhetnek meg, amelyek elzárják az épp osztódásnak indult magzati sejtek oxigén- és tápanyagellátását. Lehet, hogy a kismama számára ki sem derül, hogy várandós volt, mert a beágyazódás folyamata annyira korán megakad, de ez megtörténhet később is, főként a 12. terhességi hét előtt bekövetkező korai, ritkábban pedig második trimeszteri vetélésként.

Mikor gyanakodhat a nőgyógyász szakember arra, hogy a meddőség, illetve a vetélés hátterében a trombózishajlamot fokozó mutációk állnak?

Meddőség, illetve ismétlődő vetélések esetében – az első terhesség tervezésekor pedig már a családtervezési konzultáció során – a szakember rákérdez a család kórelőzményeire, így például arra, hogy az egyenes ági leszármazottak körében

  • volt-e korábban mélyvénás trombózis, illetve tüdőembólia,
  • előfordult-e negyvenéves kor környékén bekövetkezett szívinfarktus, illetve agyvérzés,

valamint hogy a kismamának

  • volt-e már korábbi vetélése,
  • vagy olyan magzata, aki méhen belüli növekedési elmaradással született és a lepény a terhesség végén meszes, „elhasználódott” állapotot mutatott.

Szokványos (habituális) vetélésről ugyan csak a harmadik vetélést követően beszélünk, a trombózishajlamot növelő mutációk vizsgálatát – a fent említett tényezők fennállásán kívül – azonban már az első vetélést követően, megelőzési céllal pedig már családtervezés során is érdemes elvégeztetni.

Mennyire gyakori, hogy a trombózishajlamot fokozó mutációk állnak a meddőség, illetve a vetélések hátterében?

A vetélésekre vonatkozó szakirodalmi adatok alapján elmondható, hogy a trombózishajlamot fokozó mutációk tíz vetélésből nagyjából egy esetben állnak a háttérben. Ez meglehetősen magas arány, ismeretlen eredetű meddőség és vetélések esetén ezért ma már rutinszerűen végzik a mutációvizsgálatokat.

Mely gének meddőséget, illetve vetéléseket okozó mutációt mutatja ki jelenleg centrumunk?

Vizsgálatainkat folyamatosan újabb mutációk vizsgálatával bővítjük, jelenleg az alábbi 3 váralvadási faktor mutációinak kimutatását tudjuk elvégezni:

  • az V. véralvadási faktor Leiden mutációja,
  • a II. véralvadási faktor Prothrombin mutációja,
  • az MTHFR génhibái, amelynél laborunk már a jelenleg elterjedt hazai gyakorlattal szemben már nem csak 1, hanem 2 pontmutáció jelenlétét is ki tudja mutatni.

A trombózishajlamot az V. faktor Leiden mutációja növeli a leginkább és ez a leggyakoribb is: az öröklődő trombózishajlam jelenléte 80 százalékban ehhez az elváltozáshoz köthető.

Ha a mutáció heterozigóta formában nyilvánul meg (amikor a gén két példánya közül csak az egyikben van jelen a mutáció), az nagyjából a 6-szorosára fokozza a trombózis átlag népességhez viszonyított kockázatát. Ez a forma a magyar népesség mintegy 5 százalékát érinti. (Homozigóta formában ugyanez a kockázatemelkedés már 50-80-szoros, ez a népesség néhány ezrelékében fordul csak elő.)

A II. faktor Prothrombin mutációja a második leggyakoribb trombózishajlamot növelő génhiba, ez a Leiden mutációnál kisebb, de még mindig jelentős trombóziskockázatot jelent: heterozigóta formában 3-5-szörös, homozigóta formában pedig 6-7-szeres kockázatemelkedést okoz.

Az MTHFR génhibái az előző két mutációnál ritkábbak, a vér homociszteinszintjének megemelésén keresztül azonban ezek is képesek fokozni a méhlepény, illetve a magzat fejlődő ereinek vérrögképződési kockázatát. (Egy-egy génhiba esetén homozigóta formában, két génhiba jelenlétekor pedig már heterozigóta formában is).

Mi a teendő azokban az esetekben, ha a fenti mutációk közül valamelyiknek igazolódott a jelenléte?

Az V. faktor Leiden mutáció és a II. faktor Prothrombin mutáció jelenléte esetén trombózisgátló terápia (köznapi nevén vérhígító terápia) alkalmazása javasolt a teljes várandósság alatt, illetve néha még tovább, a szoptatás ideje alatt is.

A kezelés leggyakrabban kis molekulasúlyú heparinnal, ritkában más trombózisgátló gyógyszerekkel történik. Ezek a gyógyszerek semmilyen kockázatot nem jelentenek a magzatra nézve, így nyugodtan alkalmazhatóak az előírt dózisban.

A kis molekulasúlyú heparin adása ismeretlen eredetű meddőség esetén is javasolt lehet, hiszen ma még nem ismert a trombózishajlamot fokozó összes mutáció.

Az MTHFR mutációi esetén nincs szükség trombózisgátló terápiára, itt elegendő a megfelelő mennyiségű folsav, valamint B6- és B12-vitamin folyamatos adása. A folsav az MTHFR enzim „üzemanyaga”, így az enzim hatékonyabban lesz képes metioninná alakítani a homociszteint. Ilyenkor tehát a vér homociszteinszintjének csökkentésén keresztül akadályozható meg a méhlepény, illetve a magzat ereiben kialakuló vérrögök megjelenése.

Az MTHFR fent említett mutációi igen ritka esetekben kétszeresen homozigóta formában is megjelenthetnek (a 2 génben tehát összesen 4 mutáció van jelen), más esetekben az egyik mutáció homozigóta, a másik pedig heterozigóta (ez összesen 3 génmutáció).

Az első eset minden esetben, a második eset pedig az esetek többségében vetéléshez vezet és folsavval sem kezelhető, az ismétlődő, ismeretlen eredetű vetélések okára azonban magyarázatot adhat.