Rólunk írták

“Szeretném megköszönni azt a figyelmet és szakszerűséget, melyet Önöknél kaptunk! Sajnos a mai világban ez még a magánrendeléseken is ritka.”
Edina

“Mindennel elégedettek voltunk, különösen az ultrahangos vizsgálat során, ahol részletesen magyarázta a doktornő hogy melyik része mi is a babának, ami egy laikusnak elsőre nem feltétlen látszik.”
Diána

“Az asszisztensek, recepciós kollégáik minden alkalommal nagyon kedvesek, készségesek, mosolygósak! Nagyon pozitív számomra, hogy mindig szólítanak név szerint, így nyugodtan lehet várakozni! Az orvosok is mindig kedvesek, alaposak és mindent elmagyaráznak! A babamozin is nagy lelkesedéssel fogadtak és tényleg jó élmény volt! Valamint még nagyon pozitív, hogy többféle módon lehet fizetni!”
Zsanett

“Úgy éreztem magam mintha nem is a magyar egészségügyben jártam volna. Precízség, pontosság, tisztaság stb. Örülök, hogy Önöknél járhattam, köszönöm a segítségüket. További jó munkát, sikereket kívánok minden kedves munkatársuknak.”
Király Katalin

“Én csak köszönni tudom a sok segítséget amit kaptam. Többször is telefonáltam különböző problémákkal, és mindig kapcsoltak tovább az illetékeshez ha nem tudtak segíteni, ott pedig teljes körű, részletes tájékoztatást kaptam.”
Beatrix

“Tisztelt Cím! Csak annyit szeretnék megjegyezni,hogy mindennel maximálisan elégedettek voltunk,ettől jobbat nem is kívánhattam volna magunknak. A személyzet is rettentő kedves volt, maga a hely is csodaszép. Köszönjük!”
Lilla

“Mindkét alkalommal kb 10-20 percet kellett várnom az időponthoz képest. Ez volt az egyetlen negatívum a klinikán, ami valamilyen szinten érthető, ugyanakkor a pontosság fontos.”
Ildikó

“Nagyon-nagyon meg voltunk elégedve mindennel! A második genetikai ultrahangot már a lakóhelyünkön akartuk megcsináltatni (Gyöngyösön), de a vizsgálat után már nem is volt kérdés, hogy Önökhöz visszajövünk, mert ez a színvonal mindent megér!!!! Be is jelentkeztünk Bátorfi doktor úrhoz, akinek megint megköszönjük ezúton is a remek vizsgálatot, hogy végig mondta, kommentálta, hogy mit látunk, mindig mondta azt is, hogy jók az értékek. Köszönjük szépen és októberben találkozunk!”
Petra

“Kellemes környezetben, korrekt tájékoztatást kaptam a recepción dolgozó hölgyek részéről és maximálisan elégedett voltam, vagyok az doktor úr hozzáállásával és a kapott figyelemmel, és szakszerű vizsgálattal. Biztos, hogy a további vizsgálatokra illetve a babamozira is ide fogok visszajönni és ajánlom (ajánlottam) ismerőseimnek is.”
Ágnes

“Egymásnak ellentmondó vizsgalati eredmények után fordultam önökhöz. Nagyon zaklatott és kétségbeestett voltam. A helyzetre való tekintettel telefonon két órán belül kaptam időpontot dr. Bátorfi Józsefhez 12. heti ultrahangra és CVS vizsgálatra is. Bátofi doktor mindenről tájékoztatott és a lehetőségekhez képest nagyon megnyugtató és empatikus volt. A korai időpontért és a gyors eredményért nagyon hálás vagyok önöknek!”
Éva

“Maximális megelégedettséggel távoztunk a vizsgálatokról.Olyan kedvesség,figyelem,szaktudás fogadott a központban,amit még nem tapasztaltam az egészségügy területén.Nagyon köszönöm!!!”
Gabriella

Megosztás

Rólunk

Go to Top