Lombikprogram a meddőség kezelésére

Az Angliában 1978-ban született Louise Brown volt az első baba, aki édesanyja méhén kívül fogant – ekkortól terjedt el a “lombikbébi” kifejezés is. A mesterséges megtermékenyítés mára mindennapos gyakorlattá vált.
Ahhoz azonban, hogy igénybe vehessük, előbb ki kell zárni a meddőség egyéb lehetséges okait. Ha viszont nem segítenek a szóba jöhető egyéb kezelések, akkor egy további lehetőséget kínál a méhen kívül létrehozott embrió vagy embriók beültetése.

A meddőségi kezelések több lépcsőben zajlanak, és a legelső feladat mindig az, hogy a szakemberek megtalálják a meddőség konkrét kiváltó okát. Férfi és női eredetű meddőség egyaránt létezik, így a további lépések annak függvényében zajlanak, hogy kinél és milyen probléma áll fenn. Ha például a férj bizonyul meddőnek, akkor őt kell kezelni, ha pedig a nő, akkor nála kell megkeresni, hogy miért nem jött eddig létre a kívánt terhesség. Az utóbbi esetben is lehetséges azonban, hogy a szakembereknek nem sikerül a kiváltó ok nyomára bukkanniuk – ilyenkor ismeretlen eredetű női meddőségről beszélünk.

Miután kizárták a legalapvetőbb okokat, és végigvették az egyszerűbben megvalósítható kezelési eljárásokat, először a mesterséges spermiumfelhelyezéssel próbálkoznak meg a párnál. Lombikprogramra két esetben kerülhet sor: egyrészt akkor, ha a többszöri inszeminációs próbálkozások sem segítenek, másrészt akkor, ha a férjnek eleve túl alacsony a spermiumszáma, és ezt az andrológus szakember közreműködésével sem sikerül megnövelni.

Mikor jelentkezhet valaki lombikbébi-programra?

A mesterséges megtermékenyítés azokban az esetekben nyújthat megoldást, amikor a mesterséges spermafelhelyezés több próbálkozás után sem volt eredményes, és amelyekben a pár egyikénél az alábbi diagnózisok valamelyikét állították fel:

  • endometriózis (a méhnyálkahártyát érintő, ma még nagyrészt ismeretlen okból kialakuló kórkép),
  • alacsony, ötmillió alatti spermaszám,
  • a méh és a petevezetékek problémái,
  • a petesejtérés (ovuláció) rendellenességei,
  • antitestek termelődése, amely károsítja a spermát vagy a petesejtet,
  • a spermiumok nem tudnak áthatolni a méhnyak nyálkahártyáján vagy éppen itt pusztulnak el,
  • ismeretlen eredetű női meddőség.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) lépései

A mesterséges megtermékenyítés során a legmozgékonyabb hímivarsejtet a méhen kívül, laboratóriumi körülmények között “hozzák össze” a petesejttel, majd az így létrejött embriót (vagy embriókat) ültetik a méhbe. (Az angol nyelvhasználatban ezt nevezik IVF-nek, az In Vitro Fertilization kifejezés rövidítéséből).

A peteleszívás előtt a hölgyek injekciót kapnak, amely megérleli a fejlődő petesejteket, és beindítja a peteérést (ovuláció). Itt nagyon fontos a tökéletes időzítés, mert a petesejteket pontosan akkor kell leszívni, amikor éppen kiszabadulnának a petefészkekben található tüszőkből. Ha ez túl korán vagy túl későn történik, akkor a petesejtek nem lesznek képesek a normális fejlődésre.

A leszívás előtt vérvétellel vagy ultrahanggal állapítják meg, hogy a petesejtek beléptek-e már a fejlődés megfelelő szakaszába. A meddőséget kezelő intézmény ezt követően pontos utasításokat ad, amelyeket a beavatkozás előtti éjjel és annak napján is be kell tartani. A legtöbb nő fájdalomcsillapítót is kap, majd választhatnak az enyhe bódítás vagy a mélyaltatás között.

Az orvos ezután ultrahanggal állapítja meg a tüszőknek a petefészkekben elfoglalt helyét, és egy üres fecskendővel távolítja el belőlük a petesejteket. Mindez általában fél óránál kevesebb időt vesz igénybe, néha azonban akár egy óráig is elhúzódhat. A peteleszívást követően a petesejtet (vagy petesejteket) laboratóriumban egyesítik a partner ugyanaznap nyert hímivarsejtjével.

A laboratóriumban figyelemmel kísérik és biztosítják a megtermékenyített petesejt(ek) optimális növekedését. Az intézménytől függően akár öt nap is eltelhet, mire egy-egy embrió eléri a fejlettebb hólyagcsíra (blasztociszta) szintet. (A hólyagcsíra állapot a beágyazódás előtti állapotban lévő embriót jelenti, amely ekkor már 70-100 sejtből áll).

A jelenlegi tendencia, hogy minél kevesebb embriót ültessenek be

Az embrió(k) beültetéséhez a nőnek újra be kell feküdnie a kórházba. Ez a beavatkozás gyorsabb és egyszerűbb, mint a petesejt leszívása: a vaginán és a méhnyakon keresztül katétert vezetnek a méhbe, és elhelyezik az embriót (vagy embriókat).

A sikeres terhesség érdekében korábban bevett gyakorlatnak számított, hogy egyszerre három vagy négy embriót is beültetnek. Az eljárás rutinszerű alkalmazása azonban azzal a következménnyel járt, hogy ugrásszerűen megnőtt a többes terhességek aránya. Az ikerterhesség vagy a többes terhesség viszont már veszélyeztetett terhességnek minősül, így a kismama és a magzatok egészsége is fenyegetettebb lesz, mint egyetlen embrió kihordása esetén. A méh alapvetően egy, maximum két magzat kihordására van “megalkotva”, így nem igazán kívánatos, hogy három, négy vagy ennél több magzat növekedjen egyszerre a kismama hasában.

A nem kívánt következményekre elég akár egyetlen példát említeni. A koraszülések jelentős hányada származik a többes terhességekből, így a megelőzés egyik módja éppen az, hogy minél kevesebb embriót ültessenek be a leendő anyákba. Minél több magzat indul növekedésnek, annál nagyobb lesz az esély a koraszülésre, és az ezzel kapcsolatban kialakuló szövődményekre.

A többes terhességek lehetséges negatív következményei miatt a legtöbb helyen ma már csak maximum három, de lehetőleg ennél kevesebb embriót ültetnek be. Az embriók számának eldöntésekor természetesen több tényezőt is figyelembe vesznek. Számít például az anya életkora, illetve az is, hogy hányadik sikertelen terhesség után történik az aktuális beavatkozás.

Az embrióbeültetést követően általában négy-hat óra fekvés után engedik el a pácienst, akin körülbelül két hét múlva végzik el a terhességi tesztet.

A teherbeesés sikerét nagyban befolyásolja a nő kora

Abban az esetben, amikor a meddő pár férfitagjának különösen alacsony – ötmillió alatti – a spermaszáma, a mesterséges megtermékenyítés intracitoplazmás spermabefecskendezéssel (ICSI) is elvégezhető. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott, legegészségesebbnek látszó spermiumot előbb kinyerik az ondófolyadékból (vagy néha közvetlenül a herékből), majd befecskendezik a citoplazmába, vagyis a petesejt belsejébe (ezért intracitoplazmatikus az eljárás). A mesterséges megtermékenyítés további lépései ezt követően már megegyeznek az eddig leírtakkal.

A fel nem használt embriókat le lehet fagyasztatni későbbi felhasználásra, ami költségkímélő, ha egy asszony többször is próbálkozik a mesterséges megtermékenyítéssel. Ha a párnak nincs többé szüksége ezekre az embriókra, odaajándékozhatja azokat egy másik meddő párnak, vagy a megsemmisítésüket is kérhetik. Akármelyik megoldást is választják, ebbe a pár mindkét tagjának bele kell egyeznie.

A mesterséges megtermékenyítés sikerét tekintve döntő jelentőségű a nők kora. A WebMD egészségügyi hírportál összefoglalója szerint a 35 év alatti nők 39,6%-ának van esélye a teherbeesésre ezzel a módszerrel, míg a 40 felettieknél ugyanez már csak 11,5%. Nemrég azonban azt is megállapították, hogy a módszerek finomodásával és az orvosi tapasztalat növekedésével minden korosztálynál növekedett a sikeres terhességek aránya.

Vélemény, hozzászólás?