Lyme-kór: szűrés és gyógyítás az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban
A kullancs sokféle betegség terjesztéséért felelős, de szerencsére csak töredékük veszélyes az emberre. Az emberre veszélyes kórokozók azonban súlyos kórképeket okoznak. A vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen létezik védőoltás, a beoltottaknak emiatt tehát már nem kell aggódniuk, a Lyme-kór azonban rájuk nézve is fenyegetést jelent. Mit tehetünk a fertőzés megelőzése érdekében, és mit tegyünk akkor, ha fennáll a betegség gyanúja?
A kullancsszezon kezdete általában március közepére tehető, de a hidegebb tavasz akár későbbre, a szokásostól eltérő melegebb időjárás pedig akár korábbra is hozhatja a kullancsok aktivizálódását.
Magyarországon a kullancsok elterjedése területi jellegzetességeket mutat, ezeket az adatokat kullancstérképeken követhetjük nyomon. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy főként az országhatárok mentén lévő régiók, Északnyugat-Magyarország, Budapest budai külső kerületei fertőzöttek magas számban a kullancsokkal.
A kullancsok ma már nemcsak az erdőkben fordulnak elő, hanem a városi parkokban, kertekben, kőfalak, kerítésoszlopok, kő- és farakások, illetve tornácok alatt is. Háziállataink is magukkal hurcolhatják, így akár a lakásban is megbújhatnak.
A kullancsok számára az ideális élettér a nedves, nyirkos, árnyékos aljnövényzet. Nem kedvelik a fák lombjait, a fényt, a meleget és a szárazságot. Kedvenc rejtekhelyük az erdőkben a füves részek és fás növényzet találkozásánál található.
Hazánkban a kullancsoknak mintegy két tucat fajuk honos. Ezek közül a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) a felelős a két legsúlyosabb, nálunk előforduló, kullancs által terjesztett betegségért: a ritkább vírusos agyhártya/agyvelőgyulladásért, valamint a gyakoribb Lyme-kórért.
Fontos tudni a kullancsokkal kapcsolatban, hogy nem mindegyik egyed fertőző. Ennek egyértelmű és megnyugtató kiderítéséhez érdemes laborvizsgálatra küldeni a kullancsot.
A Lyme-kór hazánkban a leggyakoribb kullancsok által terjesztett, emberre veszélyes betegség. Kiváltója a Borrelia burgdorferi sensu lato nevű baktérium. Viszonylag kevéssé ismert, hogy ezen kívül még négyféle Borrelia baktérium (B. afzelii, B. garinii, B. burgdorferi sensu stricto és a B. spielmani) okozhatja a komplex kórképet.
Dr. Kapiller Zoltán és munkatársai 2005-ben vizsgálatot végeztek, mely szerint a fertőző kullancsok 71,8 százaléka egyféle, míg 28,2 százalékuk többféle Lyme-betegséget okozó Borrelia baktériummal volt fertőzött.
A felsorolt kórokozók közül az első bőrgyógyászati, mozgásszervi és idegrendszeri kórképeket, a második főként idegrendszeri, a harmadik pedig elsősorban ízületi és mozgásszervi betegségeket vált ki, emberekben és kutyákban egyaránt (a Borrelia spielmani kórokozó szerepe még vizsgálatok tárgyát képezi).
A Lyme-kór valódi gyakoriságát a hivatalosan regisztrált adatoknak körülbelül a tízszeresére becsülik, ami azt jelenti, hogy évente mintegy 10 000 friss fertőzéssel számolhatunk, amelynek csak egy része kerül ténylegesen diagnosztizálásra.
A Lyme-kór tüneteinek megjelenése immunrendszerünk erősségétől és a betegségre való örökletes hajlamainktól függ. Elképzelhető, hogy magunk is képesek vagyunk hosszú időn át legyőzni a fertőzést, anélkül, hogy bármiféle tünet jelentkezne. További eshetőség, hogy a baktérium nem közvetlenül a fertőzést követő időszakban, hanem csak jóval később váltja ki a Lyme-kórra jellemző tünetek valamelyikét, azonban nincs olyan tünet, mely csak a Lyme-kórra jellemző.
A következő tünetek jelentkezésénél gyanakodhatunk: indokolatlan fáradékonyság, egy úgynevezett "nyári influenza", ízületi gyulladás, fájdalmak, izom- és íngyulladás, -fájdalmak, szívritmuszavarok, látás-, hallás-, egyensúlyzavar, arcidegbénulás és egyéb ideggyulladás.
Sokszor hiányzik minden jellegzetes tünet, és csak a szervezet időnkénti legyengülése, súlyos fogyás, a beteg munka-, illetve tanulóképességének csökkenése, magatartásának változása, vissza-visszatérő kedélyromlás, pánikérzés, levertség, a korai megőrző emlékezet romlása jelzi a bajt.
A Lyme-folt a Lyme-kórra jellemző, a kullancscsípés körül megjelenő, körkörösen terjedő, néha kokárda alakú bőrpír, amelyet égő, viszkető érzés is kísérhet. Ez a betegség kezdeti stádiumában jelentkezhet.
Mivel a kórképet jelző piros folt a friss fertőzöttek kevesebb mint felénél jelentkezik, így a betegség diagnózisa sajnos nem építhető kizárólag erre a tünetre. A fertőzés az esetek közel felében lappangó állapotban marad, és amennyiben nem jelentkeznek egyéb jellemző tünetek, csak később vagy egyáltalán nem kerül felismerésre.
Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban elvégzett korszerű vizsgálatainkkal a Lyme-kór nagy valószínűséggel kimutatható. A Lyme-kór gyanúja esetén, egy vérvétel után a centrumunkban végezzük el a komplex laboratóriumi vizsgálatokat.
Fontos hangsúlyozni, hogy bár a Lyme-kór hosszú lefolyású betegség, de egyénre szabott, esetleg ismételt kezelés mellett gyógyítható. Gyógyulásának biztos megállapítására a tartós panaszmentesség ad garanciát. Utógondozását szakorvosaink magas szinten végzik.
Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban lehetőség van az állatok laboratóriumi vizsgálatára, melynek során kiderül, hogy az adott kullancs tartalmaz-e a Lyme-kórt okozó baktériumot.
A vizsgálat eredménye nem diagnosztikus értékű, azaz egy negatív eredmény sem zárja ki a fertőzés lehetőségét, de egy pozitív eredmény sem jelenti biztosan, hogy megfertőződtünk.
Esetleges pozitív eredmény esetén javasolt egy 4-6 hét múlva, vérből végzett ellenanyag-vizsgálat.
Érdemes tudni, hogy a kullancs pozitív eredménye nem helyettesíti a többi, Lyme-betegség megállapításával kapcsolatos vizsgálatot. A pozitív teszteredmény önmagában nem igényel antibiotikus kezelést, arról mindenképpen csak a kezelőorvos dönthet.
A kullancs laboratóriumi vizsgálatával nem mutatható ki, hogy a kullancs fertőzött volt-e az agyvelőgyulladást okozó vírussal.
A vizsgálat költsége 4500 forint. Több kullancs egyben történő vizsgálata akkor lehetséges, ha azok egy személyről lettek eltávolítva.
A kullancsot postán is beküldheti megfelelő csomagolásban (kis fiola, papírtasak körben leragasztva), kísérőlevéllel ellátva. A kísérőlevél tartalmazza a beküldő nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát, amelyre elküldhető az eredmény.
Igénybe veheti a gyógyszertárakban kapható kullancsbeküldő szettet is. Ha olyan kullancsbeküldő szett kerül Önhöz, melynek az adatközlő lapján nem szerepel sorszám, nevét és postacímét mindenképpen adja meg az adatlapon, hogy a kullancs vizsgálati eredményéről levélben tudjuk értesíteni.
A 4500 forintos vizsgálati költséget belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tudja címünkre feladni vagy számlánkra átutalni.
Számlaszám: 10700024-24039701-51100005.
Kérjük, hogy az utalványon és a levélben ugyanazt a nevet tüntessék fel!
A kullancsot előzetes egyeztetés nélkül, személyesen is behozhatja centrumunkba (1125 Budapest, Istenhegyi út 29-31.) 8:30‒16:00 óra között. A személyesen hozott kullancsok esetében a vizsgálati eredmények egy kódszámmal ellátva kerülnek fel intézetünk honlapjára
A vizsgálat ideje körülbelül 2 hét. Amennyiben ez idő alatt nem kap értesítést, kérjük jelezze!
_ Letölthető Lyme-kór vizsgálatkérő lap
Amennyiben lehetősége van, kérjük, a vizsgálatkérő lapot töltse ki és küldje el a kullanccsal együtt.
Magzati sebészet - egyes fejlődési rendellenes- ségek a méhen belül is operálhatók
Preimplantációs genetikai diagnosztika: a petesejt vagy a néhány sejtes embrió genetikai szűrése
Most akár 30000 Forint kedvezménnyel igényelhet őssejtbanki szolgáltatást
A második trimeszter: szűrővizsgálatok, fejlődési szakaszok, élettani változások
Utazás a terhesség alatt: mire figyeljünk és mi az, amit feltétlenül kerüljünk?
Az első trimeszter: élettani változások, életmód és párkapcsolat
A PGD eljárás azon betegeknél kerülhet alkalmazásra, akiknél magas kockázat áll fenn arra, hogy születendő gyermeküknek olyan genetikai rendellenességet örökítsenek át, amely jelentősen csökkenti a születendő gyermek életkilátásait vagy életminőségét (=magas kockázatú PGD). A PGD javallatát képező betegség lehet génmutáció (autoszomális recesszív, autoszomális domináns vagy X kromoszómához kötött) vagy kiegyensúlyozott strukturális kromoszóma rendellenesség eredménye.