Csecsemő ultrahang vizsgálattal felismerhető betegségek

Ma már általános – és részben kötelező is – hogy születendő gyermekünknél elvégeztessük a megfelelő, terhességi ultrahang-vizsgálatokat. Azonban, akármilyen lelkiismeretesen és akármennyire a legmodernebb eszközökkel kerülnek elvégzésre ezek a vizsgálatok, több, a gyermek életében csak később jelentkező egészségügyi probléma még így is rejtve maradhat a terhességi ultrahangot végző szakemberek előtt.

Emiatt van szükség a már megszületett gyermekek ultrahangos vizsgálatára is. Ezekkel ugyanis fény derülhet a leggyakrabban előforduló, veleszületett fejlődési rendellenességekre, például a vesék rendellenességeire. Ezen – sokszor rejtve maradó – elváltozások közé tartozik például a vizeletelvezető rendszer elzáródásos, vizeletpangással járó kórképei, vagy a vizelet visszafolyása, amelyre utalhat a veseüregrendszer vagy a húgyvezeték váltakozó mértékű tágulata vagy a vesemedence falának megvastagodása.

Újszülöttkorban a mellékveséket is jól lehet ultrahanggal vizsgálni. A sokszor tünetmentesen, szülési sérülés következtében – legtöbbször nagy súlyú babákban – kialakuló mellékvesevérzés, valamint a ritka, mellékveséből kiinduló idegszövet eredetű daganat – orvosi szóval a neuroblasztóma – egyaránt jól ábrázolhatóak a csecsemő ultrahangos vizsgálatával.

Az időben elvégzett – általunk 6 hetes korban javasolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által viszont csak 6 hónapos korban finanszírozott – csípőultrahang-vizsgálattal pedig nemcsak a csípőficam, hanem az alulfejlett csípőízület is kiszűrhető. Ez a vizsgálat különösen olyan babáknál javasolt, akiknek a családjában csípőficam fordult elő, vagy ikerterhességből, illetve farfekvésből születtek. A csípőultrahanggal idejekorán felfedezett elváltozások pici korban még könnyen orvosolhatók!

Csecsemőultrahang: a tünetmentes fejlődési rendellenességek szűrése (Az idejében felismert rendellenességek könnyebben és gyorsabban gyógyíthatóak.)

Tünetmentes fejlődési rendellenességek alatt olyan problémákat értünk, amelyek nem derülnének ki “maguktól”, hanem csak később válnak láthatóvá, valamilyen “rárakódó” probléma miatt. Ultrahang-vizsgálattal azonban ezek a fejlődési rendellenességek érzékelhetők, már a csecsemő 6 hetes korában is. Ultrahang-vizsgálatot természetesen később is lehet végeztetni – például 6 hónapos korban – ez azonban egyes fejlődési rendellenességek esetében már késői időpontnak számít.

Ezen elváltozások közé tartoznak például a csípő rendellenességei (a csípőficam, illetve ennek megelőző állapotai). Az ortopéd orvos által végzett kézi vizsgálat nem mindig objektív, ultrahanggal viszont nemcsak a csípőficam, hanem az adott életkorhoz képest túlságosan fejletlen csípőízület is jól kiszűrhető. A csípőultrahang minden csecsemő számára javasolható, hiszen az idejekorán felfedezett problémák ebben a korban még többnyire könnyedén orvosolhatóak. Fejletlen csípő esetén elég lehet például egy terpeszpelenka, amivel ez az állapot idővel teljesen megszüntethető. Ha viszont ugyanerre a problémára 3 hónapos kor körül derül fény (mert szabad szemmel korábban nem volt látható és kézi vizsgálattal sem vették észre), ilyenkor már a kifejlettebb rossz csípő hosszabb idő alatt, nehezebben korrigálható.

A hasi ultrahang mindenekelőtt alkalmas a már említett veseelváltozások feltárására. Ezekre az elváltozásokra ugyanaz igaz, mint a legtöbb betegségre. Ha időben felismerik őket, akkor többnyire jól kezelhetőek, ha viszont csak később derül rájuk fény, akkor a kezelésük is egyre nehezebbé válhat. Emiatt végül akár műtétre is szükség lehet. Az operáció néha persze elkerülhetetlen, de ha mindenképp szükség van rá, akkor is az a lehető legjobb, ha az operációra minél korábban sor kerül. Nem jó például, ha a vese pangásos állapotára már egy komolyabb gyulladás kapcsán derül fény – ez az állapot ekkor már sokkal nehezebben lesz kezelhető, mintha a kezdődő veseproblémát még a gyulladás kialakulása előtt észrevette volna az orvos. A másik gyakori veseprobléma a vizeletnek a húgyhólyagból a vesébe történő visszafolyása. Mindez erősen hajlamosít a vesét érintő fertőzésekre, hiszen a húgyhólyagba esetlegesen bekerült baktériumok különösebb akadály nélkül átjuthatnak a vesébe, amiből aztán vesemedence-gyulladás alakulhat ki. Hasi ultrahang-vizsgálattal viszont időben észrevehetőek az ilyesfajta veseproblémára utaló jelek.

Végül, a csecsemőkori ultrahang-vizsgálatok része a koponya-ultrahang is. A koponya ultrahangos vizsgálata valójában agyi ultrahangvizsgálatot jelent, amit a baba feje tetejének pici korban még puha részén keresztül végeznek. Az agyi ultrahangvizsgálat segítségével megállapíthatók egyes, a terhesség alatti fertőzések által okozott elváltozások, a fejlődési rendellenességek, az újszülöttkori agyvérzés és az oxigénhiányos állapot következtében létrejött károsodások. Az elváltozások korai felismerése és időben megkezdett kezelése jelentős hatással lehet a gyermek szellemi és fizikai képességeire, ezért aztán minden baba érdeke, hogy ezt a vizsgálatot elvégezze nála az orvos.

A csecsemőkori ultrahang-vizsgálatot az OEP nem támogatja, a vizsgálat önköltséges. Az OEP által finanszírozott ultrahang-szűrésre csak 6 hónapos korban van lehetőség, amely – mint említettük – gyakran már túl késői időpontnak számít.

Csecsemő ultrahang rendelés elérhető Centrumunkban hétfői és szerdai napokon
16:00 – 18:15 óra között.A vizsgálatot sokéves klinikai tapasztalattal rendelkező szakorvosaink végzik.Bejelentkezéshez kérjük hívjon bennünket a 06 1 580 8600 vagy a 06 1 201 2194 telefonszámokon.