Egyre gyakoribb, de korántsem veszélytelen a császármetszés

Császármetszésre elvileg csak azokban az esetekben van szükség, ha hüvelyi úton nagyobb lenne a szülés kockázata, az utóbbi években azonban hazánkban is megnőtt azoknak a kismamáknak a száma, akik hasi műtéttel szeretnék világra hozni gyermeküket. Ennek főként az a hiedelem az oka, hogy a császármetszés kíméletesebb a hüvelyi szülésnél, a hátrányokkal azonban már sokkal kevésbé vannak tisztában a leendő anyukák: a lehetséges veszélyek mellett áttekintettük, hogy mely esetekben érdemes valóban ezt a módszert választani.

A császármetszés főbb előnyei és hátrányai

Császármetszésnek nevezik azt a hasi műtétet, amelynek során a szülész a méh megnyitásával segíti világra a születendő babát: általánosságban elmondható, hogy bármely olyan anyai vagy magzati állapot esetén el lehet végezni az operációt, amely a hüvelyi szülést megnehezíti, illetve az anya vagy a magzat egészség- károsodásának fokozott kockázatával jár. Az eljárás előnyei közé tartozik, hogy jól időzíthető vele a szülés, emellett az anya és az orvos számára is kényelmes módszer: egy császár megvan félóra alatt, míg egy normál szülés akár hat-nyolc óráig is eltarthat. Nem biztos azonban, hogy az anya és a magzat számára valóban ez a legjobb választás a szüléshez, amelynek legfőbb oka, hogy ritka, de igen komoly terhességi szövődmények léphetnek fel. A műtét során előfordulhat melléksérülés – például a méh falán ejtett metszés továbbreped a méhet ellátó fő verőér irányába – ami jelentősebb vérzéssel járhat, ezt olykor nehéz uralni. A metszés helyén keletkező heg sohasem lesz olyan erős, mint az érintetlen izomszövet, így a következő terhességek esetében ez hegszétválást eredményezhet, amely egyaránt veszélyeztetheti a szülő nő és a magzat életét. A vágás okozta seb ezen kívül el is fertőződhet, majd begyulladhat, így a kórházi tartózkodás ideje is elhúzódhat. Még a legtisztább kórházakban is felléphetnek a hüvelyből vagy a műtő levegőjéből származó, illetve a különféle műszerek közvetítésével terjedő fertőzések, amelyek következményeként enyhe esetben gennyesedés, súlyos szövődményként pedig életveszélyes hashártyagyulladás alakulhat ki.

Az imént említett komplikációk következményeként egyes esetekben teljes méheltávolítást kell végezni a szülést követően. Az Oxford Egyetem orvosainak 2008 januárjában napvilágot látott átfogó tanulmánya szerint az első szülésnél császármetszésen átesett nőknél jelentősen megnő a méheltávolítás kockázata a következő szülésnél. Dr. Marian Knight és munkatársai 2005 februárjától egy éven át mintegy 800 000 szülés körülményeit és előzményeit vizsgálták meg az Egyesült Királyságban: az eredmények szerint azoknál a nőknél, akik első gyermeküket természetes úton szülték meg, csak minden harmincezredik esetben kellett a következő szülés esetén teljes méheltávolítást végrehajtani, akik viszont már az első alkalommal is császármetszéssel szültek, azoknál a második szülés esetén már minden 1300. esetben kellett végrehajtani a beavatkozást. Akiknek már kettő vagy több császármetszése is volt, ott a méheltávolítás szükségességének a valószínűsége még tovább növekedett. Méheltávolítás után nincs többé menstruáció, és sajnos nem lehetséges az anyaság sem, ezért fiatal nőknél csak abban az esetben végzik el ezt a beavatkozást, ha nincs más mód a gyógyításra. A szakemberek emiatt – a szakmai protokollnak megfelelően – a császármetszést követő 3 év során nem is tanácsolják a terhességet.

További fontos szempont, hogy a császármetszések száma véges, így az esetek döntő többségében legfeljebb három császármetszéssel végzett szülés engedélyezhető: ezeket követően a legtöbbször már annyira elhasználódik a méh, hogy nem javasolt egy negyedik császáros szülés.

Egyre több nő szeretne császárral szülni

Öt-tíz évvel ezelőtt még nem volt jellemző hazánkban, hogy a nők saját maguk kérvényezzék a császármetszéssel végzett szüléseket, így korábban kizárólag szakmai szempontok alapján döntötték el a szülész-szakorvosok, hogy ezt az eljárást választják-e. Az utóbbi években viszont jellemzővé vált, hogy a nők ezzel a módszerrel szeretnék világra hozni az újszülöttet, ami megegyezik a nyugati trendekkel: az Egyesült Államokban mára teljesen hétköznapivá vált ez az eljárás, de Németországban is minden harmadik csecsemő hasi műtéttel születik. Hazánkban is hasonlóvá a helyzet: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felmérései alapján elmondható, hogy az utóbbi 12 évben duplájára nőtt a császármetszések száma Magyarországon, így már nagyjából minden harmadik nő ezzel a módszerrel hozza világra gyermekét. Az is látható az adatokból, hogy óriási különbségek vannak az egyes megyék adatai között: van ahol a szülések számához viszonyítva kiemelkedően sok és van ahol kiemelkedően kevés császármetszést végeznek évente. Szakmai okokkal mindez nehezen magyarázható: a statisztika készítőinek feltételezései szerint a műtét elvégzése sokszor nem a szakmai protokollok alapján történhet, hanem az adott kórház orvosainak szokásai szerint, illetve annak megfelelően, hogy az adott orvos milyen “iskolában”, kinél tanult.

Császármetszés

Császármetszés

A császármetszéses születések emelkedésében több szülész jelentősnek tartja azt a körülményt is, hogy az utóbbi évtizedekben megváltoztak maguk a terhes nők is. A szülő nők kora egyre növekszik, és több a meddőség után sikeresen kezelt asszony, az ilyen esetek pedig több komplikációt hordozhatnak. Az is növelheti a császárok számát, hogy ha az első szülés császárral történik, nagy valószínűséggel a második, harmadik gyermek is így születik, bár egy császáros szülés után az anyának még mindig 60-70 százalék esélye van arra, hogy természetes úton szüljön.

A főbb hiedelmek és a valóság

A kismamák körében főleg azok a hiedelmek váltak elterjedtté, amelyek szerint a császárral elvégzett szülés jóval kíméletesebb a hüvelyi szülésnél, sőt, egyes nők kifejezetten a hüvely, közvetve pedig a szexuális élet megóvása érdekében szeretnének így dönteni. A természetes szülés testre gyakorolt negatív hatását azonban teljes mértékben alaptalannak tartják a szakértők, hiszen a nők kilencven százaléka a szülést követő hat hónap múlva újra teljes értékű szexuális életet élhet.

Tény, hogy a császárral végzett szülésnél valóban nem kell “végigszenvedni” a vajúdás és szülés fájdalmait, mivel az anya alszik, vagy gerincvelői érzéstelenítés teszi teljesen érzéketlenné testének alsó kétharmadát. A már említett szövődményeken kívül azonban számítani lehet rá, hogy a varrat fájdalmasan húzódni fog és fájhat a mozgás, a köhögés, sőt a tüsszentés vagy a nevetés is. További hátrányként említhető, hogy a császárosoknak többnyire később indul be a tejelválasztásuk, mert a legtöbb kórházban nincs módjuk a szülés után közvetlenül és megfelelő gyakorisággal szoptatni. A természetes szülés után ezzel szemben az anya sokkal hamarabb gyógyul, egy-két óra múlva pedig már járkálhat, és többnyire nincs szükség az intenzív osztályon történő huszonnégy órás megfigyelésre sem. Egy másik gyakori érv a császármetszés mellett, hogy a magzatnál ne lépjen fel oxigénhiány és ennek következtében agykárosodás, amire a természetes szülésnél lehet némi esély. Ezt az indokot azonban nem igazolják a számok: annak ellenére, hogy egyre több a műtét, az oxigénhiányos esetek aránya több szakember szerint sem változott.

További hiedelem, hogy a császárral született baba szebb, mert nem viselte meg a szülés. Lehet ugyan, hogy az ilyen újszülöttnek gömbölyűbb a feje, de mivel ezek a babák gyakran vajúdás nélkül születnek, mintegy “váratlanul” érheti őket a szülés. Normális, hüvelyi szülés során a baba feje és egész teste is nagy nyomásnak van kitéve a szűk szülőcsatornában: a nyomás hatására nagy mennyiségű stresszhormon szabadul fel az apróság szervezetében, ami segíti őt a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban. Mivel a császáros babák ebből a szempontból sokszor felkészületlenebbek, gyakoribbak lehetnek náluk a különféle légzésproblémák, az aluszékonyság, továbbá szoptatási nehézségek is felléphetnek.

Mikor van szükség valóban császármetszésre?

Mint már említettük, a császármetszés elvégzése szakmailag csak abban az esetben indokolt, ha a hüvelyi szülésnél előre láthatóan nagyobb a szülés kockázata. Figyelembe lehet továbbá venni a kismama pszichés állapotát is: ha valaki valóban komolyan fél a hüvelyi szüléstől, akkor pszichológiai szakvéleménnyel szintén engedélyezhető számára a császármetszés.

Szakmailag valóban indokoltnak tekinthetőek a következő esetek: minden olyan állapot, amelynél az anya közvetlen életveszélybe kerülhet a szülés természetes úton történő folytatása esetén (ezek közé tartoznak például a terhességgel nem feltétlenül összefüggő szívinfarktus vagy tüdőembólia). További komoly indok a császármetszésre, ha az újszülött életét a súlyos oxigénhiány következtében fellépő fulladás fenyegeti: ez kialakulhat például a köldökzsinór összenyomódása vagy a méhlepény idő előtti leválása miatt. Megemlítendő még a terhességi mérgezés (toxémia) súlyos, görcsökkel járó formája (a toxémia tüneteit az anyai keringésbe jutó magzati sejtek váltják ki egy kóros immunológiai reakció révén). A felsoroltakon kívül olyan tényezők – elégtelen méhizom-tevékenyég, korábbi császármetszések, ikerterhesség vagy koraszülés – is indokolttá tehetik a műtétet, amelyeknél még a szülés természetes úton történő befejezése is sikerrel járhat, ez azonban nem garantált. Ezekben az esetekben mindig a szülést vezető orvos döntésén múlik, hogy a császármetszés alkalmazása mellett dönt-e vagy sem.