Az év magánrendelője 2016 versenyben díjat nyertünk

Centrumunk győzött az Év Magánrendelője 2016 szavazás Diagnosztika kategóriájában

A Házipatika.com által idén harmadik alkalommal megszervezett Év Magánrendelője szavazás célja ismét az volt, hogy segítsen eligazodni a magánegészségügyi rendelők és a diagnosztikai központok között, releváns információt nyújtva a páciensek számára a választáshoz. 2015-ben – az Önök szavazatainak köszönhetően – a legtöbb szavazatot kapott intézmény különdíját nyertük. Idén a legjobb diagnosztikai magánrendelő díjért szálltunk versenybe, ezúttal is sikerrel. Köszönjük!

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrumot 2001-ben alapították a modern diagnosztikai eszközöket forgalmazó AuroScience munkatársai. Hazánkban a mi centrumunkban, 2004-ben vált elsőként elérhetővé az első trimeszteri kombinált tesztre épülő Down-szűrés: ezt akkoriban még mindössze egyetlen nőgyógyász szakorvosunk végezte, de a laboreredményeket és az ultrahangos mérésekkel kombinált szűrések eredményét már ekkor is helyben megvárhatták a kismamák.

Mi történt nálunk az elmúlt években?

A centrum alapítása óta eltelt 15 évben több komoly előrelépés is történt. Az intézményünknek korábban helyet adó épület egy idő után már nem tudta kielégíteni egyre növekvő páciensi körünk igényeit, tervezett fejlesztéseinknek pedig szintén nem biztosított már megfelelő teret. 2014 áprilisában ezért egy modern felszereltségű új épületbe költöztünk, ahol világszínvonalú diagnosztikai szolgáltatásokra alkalmas eszközökkel és nagy tapasztalattal rendelkező szakorvosokkal várjuk a kismamákat és a közeljövőben gyermeket tervező párokat.

2015-ben 10 200 kismama járt nálunk magzati szűrővizsgálaton, ez pedig azt jelenti, hogy a hazai rendellenességszűrések mintegy 10 százaléka ma már a mi centrumunkban kerül elvégzésre.

Az elmúlt évek fejlesztései közül érdemes kiemelni a jelenleg elérhető legpontosabb eljáráson alapuló Down-kór szűrőteszt, a 99% feletti érzékenységgel jellemezhető NIFTY-teszt hazai bevezetését, az ötdimenziós képalkotásra is képes ultrahangkészülékek használatát, valamint a beágyazódás előtti preembrió genetikai vizsgálatára alkalmas diagnosztikai vizsgálatot (PGD), amelynek segítségével a súlyos genetikai rendellenességek génjeit hordozó párok számára is lehetővé vált, hogy egészséges gyermekük szülessen.

„Nagyon örülök, hogy egy barátom javaslatára ellátogattam az Istenhegyi Géndiagnosztikába. Kiváló orvossal, személyzettel, szervezéssel és környezettel találkoztam. Azóta is minden ismerősömnek szívesen ajánlom a klinikát. Ők sem csalódtak az intézményben, sőt.”

Banka-Török Edit

Most, az Önök szavazatainak köszönhetően érezzük csak igazán, hogy az elmúlt évek munkája és a legújabb diagnosztikai eszközök beszerzése valóban megérte a fáradtságot és az anyagi befektetéseket.

A jövőben is ugyanazon az úton szeretnék járni, amin az elmúlt 15 évben is: a technológiai fejlődéssel lépést tartva a legújabb vizsgálati módszereket és diagnosztikai eszközöket szeretnénk elérhetővé tenni az Önök számára.

„Nagyon szép, tiszta és higiénikus a rendelő. Az orvosok, akik vizsgáltak, nagyon alaposak és precízek voltak az ultrahang vizsgálaton. Az eredmény egy gyönyörű egészséges kislány. Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Buday-Csalószki Bettina

Milyen diagnosztikai vizsgálatokat végzünk?

Jelenleg két független laboratóriumunk is működik: az egyikben a magzati rendellenesség-szűréshez tartozó vizsgálatok, a másikban pedig a molekuláris genetikai vizsgálatok kerülnek elvégzésre.

  • A Down-szűrésben jelenleg legérzékenyebb NIFTY teszttel teljes körű szűrő és diagnosztikai panelt tudunk javasolni a hozzánk forduló kismamáknak,
  • PGD centrumunkban az országban egyedül végzünk embrionális genetikai vizsgálatokat monogénes betegségekre és kromoszóma-rendellenességekre,
  • Egyik kiemelt ágazatunk továbbra is az onkológia, ahol egyrészt elvégezzük a célzott daganatterápiához szükséges onkológiai minták mutáció-meghatározását, szükség esetén pedig kiegészítő molekuláris diagnosztikai vizsgálatokkal segítjük a legpontosabb diagnózis felállítását,
  • Mindezek mellett hajlamszűréseket, szövettani és citológiai diagnózist, vírus- és baktérium diagnosztikát is végzünk.
  • Lyme ambulanciánk az utóbbi években egyre gyakoribb Lyme-kór diagnózisára és kezelésére szakosodott, ahol nemrégiben új diagnosztikai teszt (EliSpot) került bevezetésre, illetve erőfeszítéseket teszünk a rendkívül magas betegsszám miatti hosszú előjegyzési idő lerövidítésére.

Szolgáltatásaink palettája az elmúlt időszakban több új szakrendeléssel is bővült:

  • Az utóbbi néhány hónapban indultak el a gyermekurológiai és gyermekneurológiai szakrendeléseink;
  • Az ország neves szakembereivel együtt dolgozunk egy teljeskörű, a családtervezéstől a genetikai betegségek kezeléséig minden időszakot lefedő genetikai tanácsadási rendszer kialakításán.

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is elérhetőek:

  • általános nőgyógyászati szakrendeléseink,
  • a gyermek- és tinédzsernőgyógyászat,
  • a terhességi ultrahang-vizsgálatok,
  • valamint a csecsemőultrahang.

A centrum társintézményeként működő Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika szolgáltatási körei szintén több új szakrendeléssel bővültek az utóbbi hónapokban:

  • elindítottuk esztétikai bőrgyógyászati szakrendeléseinket,
  • és elérhetővé váltak a diabetológiai, immunológiai és neurológiai szakrendeléseink is.

„Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, mikor 2014-ben felkerestem őket. Nem volt időpontom, mégis készséggel álltak rendelkezésemre, a legrövidebb időn belül értesítettek az eredménnyel, hogy megnyugodhassak. Nagyon köszönöm!”

Király Éva

Köszönjük a bizalmat!

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum összes szakorvosa, asszisztense és munkatársa nevében szeretnénk megköszönni a belénk vetett bizalmat, és azt, hogy szavazatukkal idén is támogattak minket az Év Magánrendelője szavazáson. Valódi elismerést jelent ez a számunkra, és motivációt ad ahhoz, hogy szolgáltatásainkkal továbbra is azt a színvonalat tudjuk nyújtani, amit a centrumunkba látogató kismamák és a többi páciensünk az elmúlt években tapasztalhatott.

„Magyarország nőgyógyászati klinikái közül itt dolgoznak a legsegítőkészebb orvosok, nővérek, asszisztensek! Az épület magas színvonalát már csak a szakmai és emberi színvonal múlja felül! Gratulálok nekik! Kiváló munkát végeznek!”

Hucker Mónika

„Professzionális klinika. Barátságos, kedves orvosok, asszisztensek és minden ott dolgozó ember.”

Pitz Andrea

„Talán az ország egyik legszínvonalasabb rendelője…”

Tenk Gábor

Centrumunkkal kapcsolatos véleményeiket és visszajelzéseiket továbbra megoszthatják velünk az elégedettségi kérdőíveink kitöltésével, valamint Facebook oldalainkon, ahol üzenetben vagy kommentben is egyaránt jelezhetik számunkra észrevételeiket:

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum csapata