A kisgyerek fejlődése a második életévben

A gyermeknevelés második évében a totyogóvá érett kisbaba továbbra is rohamos mértékben fejlődik. Míg az előző év a mozgásfejlődés területén hozta a legnagyobb változást, a második életévben a baba szellemileg érik legtöbbet. Mi jellemző ebben az időszakban a baba fejlődésére és a mama lelki folyamataira?

A mozgás, a beszéd és az akarat fejlődése

A második életév elején a családok élete általában nyugodtabbá válik. Az újszülött gondozásával járó mindennapos bizonytalankodások már csak emlék szintjén léteznek, az igazi dackorszak viszont még nem köszöntött be. Az édesanyának könnyebbséget jelent, hogy a gyermekek többsége ilyenkorra már átalussza az éjszakát, nappal pedig egyre jobban és hosszabb ideig feltalálja magát egyedül is. Így az anyuka is egyre többet foglalkozhat saját magával, illetve a háztartás vezetése sem jelent már akkora gondot számára, mint korábban. Sőt, a másfél-kétévesek szívesen “be is segítenek“ a házimunkába: lelkesen utánozzák édesanyjukat, és vele együtt főznek, mosnak, takarítanak, vasalnak.

Az első születésnapja körül éppen hogy csak totyogó gyermek kétéves korára már teljes biztonsággal jár, szalad, guggol, ugrik, egyensúlyoz. A lépcsőn fel- és lesétálás, a bútorokra való fel- és lemászás sem jelentenek gondot többé. Ebben a korban a gyermekek előszeretettel fogócskáznak, bújócskáznak, “motoroznak“, illetve nagyban érdeklődnek a játszóterek, hinták, csúszdák iránt, melyek kiválóan fejlesztik nagymozgásukat és egyensúlyi érzéküket. Az ezzel párhuzamosan fejlődő finommozgás pedig lehetővé teszi, hogy elkezdődjenek a szülővel közös rajzolások, gyurmázások, gyöngyfűzések, nyomdázások…, vagyis minden olyan tevékenység, melyek az ujjak finomabb koordinációját teszik szükségessé.

A táplálkozás terén is szemmel láthatóak az előző évhez képest bekövetkező változások: a kétévesek általában már minden felnőttek által fogyasztott élelmiszert ehetnek, tehát külön főzést nem igényelnek. Érdemes számukra lehetőséget biztosítani az önálló evésre, mert így már korán elsajátíthatják a kanállal és villával evés fortélyait. Az egy-két évesek kifejezetten igénylik, hogy étkezéseik egy adott időben és számukra is kiszámítható körülmények között történjenek, ezért érdemes erre a szülőknek fokozott figyelmet fordítani. Fontos, hogy a felnőttek már ebben az életkorban figyeljenek gyermekük egészséges táplálkozására, hisz számos kutatás bizonyította, hogy a felnőttkori elhízás okai az esetek többségében a gyermekkori elhízásban keresendők. A kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag étrenddel, a nassolás és az étkezések közötti csipegetések minimalizálásával, valamint a rendszeres, aktív mozgásban gazdag életmóddal viszont egészséges felnőttek válhatnak a picikből.

Bár a kétévesek beszéde nagy egyéni eltéréseket mutat, általában elmondható, hogy az ekkora gyermekek anyanyelvükön már minden körülöttük zajló vagy feléjük irányuló szóbeli közlést megértenek. Sokan többszavas mondatokban képesek megfogalmazni gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, míg mások egy olyan “babanyelven“ beszélnek, melyet csak az édesanya ért. Aggodalomra semmi ok: a nyelvi különbségek az óvodás korra nagy valószínűség szerint kiegyenlítődnek. Sokat segíthet a verbális fejlődésben a rendszeres mondókázás, mely iránt egyébként is fogékony ez a korosztály.

Ebben a korban tapasztalhatják először a szülők a gyermeki kíváncsiság szóbeli bizonyítékait is: a “Miért?“, “Mit csinál?“, “Mi ez?“ kérdések szűnni nem akaró áradatával valószínűleg minden szülő kivétel nélkül találkozik. Ajánlatos ezekre a kérdésekre még akkor is válaszolni, ha néha nem is olyan magától értetődő a magyarázat, hisz a gyermek ezek által gyűjti információit a világról, illetve a türelmesen adott, kíváncsiságát kielégítő feleletek alapján fogja megtapasztalni, hogy szüleire bármikor számíthat.

A gyermekek kétéves korukra már semmiben nem emlékeztetnek arra a magatehetetlen csecsemőre, akit szülei nemrég hoztak haza a kórházból: egy ekkora totyogó már gondolkodik, kombinál, képes logikai, színeken és formákon alapuló feladatokat megoldani, és legfőbb vágya a világ felfedezése. Általában a második születésnap körül beköszönt a fejlődéssel természetesen együtt járó “dackorszak“ is: mivel a pici önálló akarattal rendelkezik, én-tudata folyamatosan fejlődik, így szeretné, ha életének eseményeit ő irányíthatná, ha vágyai azonnal teljesülnének, illetve ha segítség nélkül is képes lenne elvégezni azt a feladatot, amit kitűzött maga elé. Értelemszerűen elképzelései folyamatosan akadályokba ütköznek, hisz éltébe még nagyban beleszólnak szülei, vágyai rendszerint csak késleltetve tudnak kielégülni, illetve bizonyos dolgok elvégzéséhez még nem elég ügyes. Éppen ezért a gyermek számtalan esetben frusztrálttá válik, és dühét azonnal ki is nyilvánítja, viszont “mérge“ viszonylag gyorsan el is múlik, ha empatikus, segítő vagy elterelő szülői reakciókkal találkozik. Fontos, hogy mivel a gyermekek ebben a korban az utánzás mellett a folyamatos kísérletezés során is rengeteget tanulnak, a szülő pozitív visszajelzésekkel, az életkornak megfelelő, apró feladatok elvégeztetésével segítse a gyermek önbizalmának erősödését. Vigyázat: a természetes kíváncsiság és kezdeményezőkészség hamar alább hagy, ha folyamatos tiltásokkal találkozik.

A fegyelmezésről

A kétévesek előszeretettel próbálgatják határaikat, így sokszor találkoznak szüleik rosszallásával, tiltásával. Az egészséges fejlődés és énkép kialakulásához azonban a gyerekeknek szükségük van a korlátokra, melyeket a szülők a következetes, ámde szereteten, empátián és ráhangolódáson alapuló meleg nevelői stílusa adhat meg számukra. A szülőknek kiemelten fontos arra figyelni, hogy a sok tiltással ne bátortalanítsák el gyermeküket, illetve negatív visszajelzéseikkel ne vegyék el a picik természetes kíváncsiságát. Bár a világ megismerésének folyamatában a babák számtalanszor csinálnak olyan dolgokat, amik a szülőknek bosszantóak lehetnek, mégse azonosítsuk őket sikertelenségükkel, negatív cselekedeteikkel! Ha a szülő egy-egy konfliktushelyzetben nem a gyermeket minősíti, hanem csupán azt, amit tett (tehát ha nem őt nevezi “butának/ügyetlennek/bajkeverőnek“, hanem elmagyarázza, hogy tettei milyen következményekkel járnak, és maximum magát a cselekvést értékeli “butaságnak/ügyetlenségnek“, akkor a pici önértékelése egészségesen tud fejlődni. Az a kisgyerek, akiben a szülei hisznek és akit nem minősítenek, a sikertelen kimenetelű helyzetekkel is újra mer próbálkozni, mivel bízik önmagában és kompetenciájában. Vigyázzunk tehát a verbalizációval, mert hamar “cimkéket“ ragaszthatunk a gyermekre, melyet azután magáévá tesz, és aszerint is kezd el viselkedni.

A gyermekek ebben a korban kezdenek a kortársaik, valamint a szervezett gyerekprogramok iránt érdeklődést mutatni. Érdemes őket rendszeresen korukbeli gyerekek közé, illetve bármilyen olyan foglalkozásra vinni, mely akár mozgásukat (pl. babatorna), akár hallásukat (pl. zenebölcsi) fejleszti. Bár a gyermekek szocializációjának szempontjából minden ilyen alkalom jelentőségteljes, a dackorszakban lévő kicsik nem egyszer szereznek kellemetlen pillanatokat szüleinek azzal, hogy közösségben túlságosan ragaszkodnak játékaikhoz, nehezen osztozkodnak meg egy-egy “kincsükön“ másokkal, vagy esetleg fizikailag bántják társaikat. Fontos, hogy a szülők tudják, hogy ezek a jelenségek nem nevelésük kudarcának bizonyítékai, hanem a gyermeki fejlődés és egoizmus természetes velejárói. Ha megpróbálják a gyermek érzéseit empátiával átélni, illetve a gyermeket feldúlt lelkiállapotaiban egyszerűen megnyugtatni, szeretetükről biztosítani, és a konfliktus helyszínéről eltávolítani, a pozitív példát látó pici előbb-utóbb gond nélkül elsajátítja a társas élet szabályait.

A hiszti és kezelése

Nincs olyan gyerek, aki ne hisztizne, bár igaz, hogy ennek mértéke, intenzitása és gyakorisága egyénenként sokat változik. Vannak, akik rendszeresen ordítva fekszenek a földre, hogy így fejezzék ki frusztációjukat, vagy próbálják érvényesíteni akaratukat. Mások egyszerűen csak elvonulnak, és inkább csendesebben dúlnak-fúlnak. Bármilyen is legyen a gyermek, a legfontosabb szabály, hogy a hiszti alatt a szülő próbáljon meg minél higgadtabb maradni! Ha a felnőtt nyugalmat sugároz magából, sokszor már a gyermek szeretetteli megölelése, esetleg a hadakozó gyerek lefogása vagy figyelmének elterelése is megoldja a problémát. Mások akkor hagyják abba a hisztizést, ha a szülők nem vesznek tudomást a jelenetről, és “mutatványuknak“ nincs hatása. Fontos, hogy amennyiben az édesanya nem tudja a feszültséget oldani, sőt, saját indulataival inkább csak tetézné a problémát, menjen át egy másik helyiségbe, vagy amíg meg nem nyugszik, bízza másra gyermekét.

A fizikai büntetés, az izoláció (tehát másik helységbe zárás, fizikai elkülönítés) illetve a szeretetmegvonás csak növelik a gyermek bizonytalanságát, így használatuk, ha csak egy mód van rá, mindenképpen kerülendő.

Vélemény, hozzászólás?